25/05/22

1. nap 🇰🇿 ALMATY


Mivel drágám nem tud hátul ülni, engem ért a megtiszteltetés, hogy a dallasi sráccal hátul foglaljak helyet és egy darabig még azt gondoltam, meg tudom úszni a beszélgetést, ha látványosan olvasni kezdek, de nem. A kazak határ Biskektől nagyjából egyórányira volt, majd a határtól még további 4 órát utaztunk Almatiba. A sofőr egy igazi tróger volt, ha lett volna bármi más módja az utazásnak és nem kérte volna el előre az összeget, akkor simán kiszállok, és máshogy oldom meg. De mindegy, ez legyen a legnagyobb gondunk.🚖


A határnál ki kellett szállnunk a kocsiból és külön átsétálni magán a határon és az ellenőrzésen, én már előre stresszeltem rajta, mert 10 nappal korábban sem volt éppen egyszerű a menet, de mivel látták, hogy egyszer már átengedtek (Üzbegisztánból jövet), nem volt semmi probléma, sőt, még a taxisunk is várt minket a túloldalon a csomagjainkkal.🇰🇿

Mire Almatiba értünk szépen be is esteledett, a jófej taxis bácsi természetesen csak a buszmegállóban volt hajlandó kirakni minket, ami nagyjából 5 km-re volt a szállástól, de semmi gond, amúgy is egész nap kocsiban ültünk, mi az nekünk.🥾

Almati egészen 1998-ig Kazahsztán fővárosa volt, nagyjából kétmillióan lakják, egy darab metróvonallal is rendelkezik és sokkal modernebb, mint korábban gondoltuk volna. Az alma kazakul is almát jelent és azért is hívják így a várost, mert ez a jelképe.🍎


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése