3-5. nap 🇮🇳 PALOLEM

Délelőtt fél 11 körül megérkeztünk Madgaonba, onnan további két busszal jutottunk el Palolembe, ahol 8 napot töltöttünk el. Természetesen a buszok sem a legutolsó eresztésből vannak, de másfél nap izzadás, büdösödés után teljesen mindegy. Beletelt egy kis időbe, mire sikerült megtalálnunk, honnan megy a busz, mert először egyenesen kimentünk az állomásról a szemközti megállóba, végül amikor már hárman szóltak, hogy erre nem jár busz, elhittük. Minden buszhoz tartozik egy jegykezelő, aki – mikor épp semmi dolga – artikulálatlan hangon üvöltözve próbál újabb utasokat hódítani, ami annyira mulatságos, hogy azóta is emlegetjük. A buszsofőr pedig nyilvánvalóan életveszélyesen vezet, mintha más mód nem is létezne.🚌

Vannak fix megállók, de ez opcionális, ha leinted, megáll. Az első busz elvitt minket Madgaon központi megállójába 10 rúpiáért (1€ ~ 83 rúpia), onnan pedig egy másikkal mentünk tovább a 60 km-re fekvő Canacona-ba (100 rúpia). Elvileg 45 percig tartott az út, gyakorlatilag volt az a duplája is. Szinte sose akartunk kijutni a városból.

Meghökkentő volt a szemét mennyisége, a nyomor szintje és a rengeteg állat az utcán, főleg tehenek és kutyák. Ahogy távolodtunk a várostól, úgy változott a népsűrűség, és ritkultak a lakott területek, lett egyre bujább és festőibb a táj. Itt értettem meg a hátizsákom védőhuzatjának a fontosságát. Nemcsak az eső, hanem az egyéb folyadékok ellen is véd. A buszok nyilván tele voltak, a buszok elején egy kupacban felhalmozva minden. Táska, élelem, állat.🐓

Megmondom őszintén, itt kezdtem el élvezni az utat. A táj elképesztő volt. Mindenfelé hegyek és hegyek. De nem az általunk megszokott látvány, hanem óriási, lakatlan, zöld, buja, csodálatos, lenyűgöző hegyláncok. Rengeteg, sokféle, gyönyörű, zöld növény, amit sose láttam, se nem hallottam róluk soha, mindenféle pálmák roskadásig a termésükkel. Elvarázsolódtam. Ott, akkor elengedtem a stresszelést, a dühöngést, a finnyáskodást, nem érdekelt már, hogy büdös, koszos és fáradt vagyok. Megérkeztem. Akkor tényleg megérkeztem.🌴

Elmosolyodtam és körbenéztem. Nyilván mindenki engem bámult, nők és férfiak vegyesen, a nők elég morcosan, de amikor rájuk mosolyogtam, szégyenlősen viszonozták. Elképesztő érzés volt. A busz valahol lerakott minket a semmi közepén, ahonnan még egy darabon sétáltunk a szállásra, ahol nagyjából ledobtunk mindent és rohantunk a strandra. 💦

Körülbelül 10 percre laktunk a parttól, az odavezető út pedig telis-tele árusokkal, akik majd megvesztek, hogy eladhassanak nekünk valamit. Egyértelmű, hogy ide járnak a turisták, minden megtalálható, amivel kielégíthetik igényeiket. Zöldséges, gyógyszertár, ruhaárusok, üdítős és nasi boltok, szuvenírboltok és teaárusok, spirituális boltok szobrokkal, könyvekkel, füzetekkel és egy csomó sok mindennel, amit nem ismerek. 🛍

És persze rengeteg étterem. A víz meleg, nem az általunk megszokott Földközi-tengeri hőmérséklet, a strandok pedig egymást követik.  A homok majdnem olyan fehér, mint a karib térségen, viszont puhább, finomabb. A part mentén bungalós szálláslehetőségek vannak vendéglátó egységekkel, melyek napközben bárként funkcionálnak, éjszaka pedig étteremként. Vehetsz egy üveg sört nagyjából 1€-ért és egész napra van egy napozóágyad napernyővel, internettel. Mi mást kívánhat az ember lánya?🏖

Le is táboroztunk az első 3 napra, persze mindig másik vendéglátó egység elé. Fejembe vettem, hogy megtalálom a világ legjobb Mojito-ját. Nos, jelentem, nem Indiában van. Nagyjából egy hét után adtam fel a koktélok próbálgatását és áttértem a jól bevált rum-kólára, abból is a legolcsóbbra, ami történetesen az Old Monkey rum volt és alássan jelentem, nagyon merem mindenkinek ajánlani, mert olyan észrevétlenül ver fejbe, hogy mire észbe kaptam, már lement a nap és a csillagokat bámultuk, még mindig a strandon ücsörögve.🍸

A szállásunkat egyébiránt imádtuk, napi 12€-t fizettünk és királyi reggelit is kaptunk, úgyhogy miután lemeóztuk, lefoglaltuk további 2 napra, aztán amíg el nem döntöttük, hova és mikor tovább, folyamatosan kitoltuk 1-2 nappal. A szobánkhoz fürdő és terasz is tartozott, ahol viszont olyan meleg volt már kora reggel, hogy igencsak korán kellett felkelnem, hogy ne tűző napon jógázzak. Viszont miután kinyitottam a szemem az első óra után, kiderült, hogy van ventilátor, úgyhogy onnantól minden szupi volt.🙈

Reggelire választhattunk néhány dolog közül, mint a szokásos tea/kávé, rántotta/omlett, ezen kívül kaptunk minden reggel egy gyümölcstálat papayával, ananásszal, dinnyével és banánnal, valamint egy PARATHA nevű leveles tésztás palacsintát margarinnal. Zseniálisan finom volt. Persze a harmadik naptól ahogy az lenni szokott már halálra untuk, de azóta is emlegetjük.🍞

El kell mesélnem, hogy számomra a legnagyobb csalódás Indiában a tea volt. Nagyon nagy szerencsém van Sergioval, hogy nem kávézik, mert én sem, viszont nagyüzemi mennyiségben gyártjuk itthon a teát és ha százfajta közül választhatunk, az sem elég. Ezen kívül ha tehetem nem filteres, hanem szálas teát iszom, cukor nélkül, India óta pedig citromlevet sem teszek bele. Pontosan emiatt nagyon vártam már, hogy elutazzunk, mert hát hol lehet tutkóbb teát szürcsölni, mint a darjeeling és az assami tea hazájában? Szerintem ez szégyen, de egy darab szálas teát nem kaptunk. Mindegy volt, hogy hotel, bár, vagy étterem, csak filterest láttunk. Még nem sikerült rájönni, miért van így, ez még egy megfejtésre váró kérdés.🍵

Első este bementünk a legelső étterembe, ahol embert láttunk és olyan borzalmas volt a kaja, hogy csak pislogtunk és nem értettük, hogy miért és pláne, hogy hol a tömeg. Aztán vacsi után lesétáltunk a partra és voálá, ott volt mindenki. Általában inkább nem választok a parton éttermet, mert legtöbbször azok a tipikus turistás kajáldák, ahol megetetnek valamivel és legyél boldog, de az igazi, autentikus helyek, ahol a nép kosztol, sose ott vannak. Vagyis sose ott voltak. Itt viszont pontosan így volt. Ki is néztük az egyiket, ami dugig volt vendégekkel és még baráti árai is voltak, úgyhogy következő naptól kezdve szinte végig ott ettünk és kipróbáltunk mindent, ami érdekesnek tűnt.🍲

A hely neve DROPADI volt, aki Palolemben nyaral, próbálja ki nyugodtan, én melegen ajánlom. Először a spenótos és a sajtos naant próbáltuk ki, egyfajta citromos rizst, amiben pici mogyoródarabkák voltak, valamint egy SHAI KORMA nevű csirkeételt fehérmártásban, ananásszal, magvakkal és mazsolával.🍛

Másnap pedig egy zöldséges rizst kóstoltunk (PULAO), ami azért kicsit csípett, de még elbírtam vele. Plusz mondtam emberemnek, hogy nyugodtan rendeljen magának, amit szeretne, mert egyrészt én abszolút nem ragaszkodom a húshoz, másrészt nehogy már miattam ne tudjon csípőset enni és ő azért vadul érte. Én teljesen felhők felett voltam rizzsel és naan-nal. Alapjáraton úgy toljuk, hogy mindenfélét rendelünk és együtt esszük meg, így többfélét tudunk kóstolni. Szóval pluszban rendelt egy MAKHNI nevű csirkés valamit, ami szerinte kicsit csíp, szerintem a kicsinél jobban.🔥

2. nap 🇮🇳 MUMBAI

Másnap délelőtt 11-ig elvileg el kellett hagynunk a szállást, de a recepciós jó fej volt és megengedte, hogy otthagyjuk a cuccainkat és később visszamenjünk értük. Ekkor sikerült először kipróbálnom a mai napig is kedvenc indiai ételemet, a NAAN-t, a kenyerüket. Ez egy lepény, amit egy kemence falára tapasztva sütnek meg, és ez volt az egyetlen étel, amit megvettünk és megettünk az utcán. Bár mire az én kezembe jutott, már hárman fogdosták össze, igyekeztem lazára venni és nem foglalkozni ezzel az aprósággal. A lepény zseniálisan finom. Bármivel és mindennel lehet enni. Van sima, spenótos. zöldséges, sajtos, fokhagymás és minden, amit ki lehet találni és ami fontos volt, nem csípős. Indiában ugyanis minden, de minden csíp. Szó szerint minden. Ha rendelsz valamit és szólsz, kihangsúlyozva, hogy ne legyen csípős és bőszen bólogatnak, hogy dehogyis, nem az, na az is csíp. Ha csípősen kérsz valamit, az nálam már az ehetetlen kategória. Nagyon nem bírom a csípős ételeket, úgyhogy nekem áldás volt a naan, úgy voltam vele, köszöntem szépen, ha én most ezt ehetem egy hónapig, másra nem is vágyom, a boldogságom meg van alapozva.🌶

Ezután rögtön az állomásra mentünk abban reménykedve, hogy nem kell több éjszakát maradnunk és jegyet tudunk venni az éjszakai vonatra, ami levisz minket az indiai tengerpartra, GOA-ra. Ezúttal szerencsénk volt, kaptunk jegyet, bár valamennyivel drágább volt, mintha online vettük volna. Mivel semmi olyanra nem akartunk költeni, aminek később nem vesszük hasznát (igen, akkor még elhittük), nem akartunk indiai SIM-kártyát venni néhány hét miatt. Nagyjából kettő hétre volt szükségünk, hogy megbánjuk ezt a döntésünket részben azért, mert minden alkalommal felárat fizettünk a jegyvételért, részben pedig, mert egyszer sem sikerült elsőre megvennünk a jegyet, mindig volt valami probléma. Online olcsóbb és zökkenőmentesebb is –elvileg-, de ezt csak helyi számmal lehet megtenni. Úgyhogy ha Indiába mész, vegyél kártyát. 📱

Az állomás után a Burger Kingbe vitt az utunk mondván, ha ez a kaja se nem hajt meg és se nem túl csípős, emelhetjük a tétet. Gondolom nem árulok el titkot azzal, hogy számunkra, európaiak számára az Európán kívüli vizek ihatatlanok. Lehet próbálkozni – én megtettem, de nem érdemes. Ezért volt izgalmas az első gépi kóla, amibe még jeget sem mertem kérni, nehogy… De egyébként nincs para, nyugodtan mehet a jég. Később már nem foglalkoztam vele és sose volt gond.💧

Majd visszamentünk a Gates of India-hoz képeket csinálni és ott kezdődött el sztárságom története. Olyan ritkán látnak fehér embert, hogy gyakorlatilag látványosságnak számítanak. Ha ráadásul szőke is, még rosszabb. Sergio előre felkészített erre. Nem vele akarnak képet, őt csak illendőségből kérdezik meg, de igazából engem akarnak és pont annyira tartanak engem érdekesnek, mint én őket. Azt mondja, amikor először volt Indiában és még nem volt internet, ez még rosszabb volt. Nos, számomra ez is elég volt, egy hónap után már annyira untam, hogy lazán elhajtottam mindenkit.📸

A Gates után találtunk egy cuki parkot hintaágyakkal, ott ejtőztünk egy keveset, majd visszamentünk a szállásra a táskáinkért, útközben pedig megtömtük zsebeinket mindenféle földi-jóval, nem tudván előre, mikor jutunk legközelebb ételhez. Az egész napos séta után a tikkasztó hőségben elég érdekes szagunk volt, úgyhogy kiérve az állomásra, mivel úgyis várni kellett, az ott lévő nyilvános csapnál, ami eredetileg ivóvíz (nem, nekünk ott se szabad), megmosakodtunk, amennyire tudtunk, de még így is a világ legkoszosabb emberének éreztem magam. Viszont korántsem annyira, mint másnap, a vonatozás után.🚿

Másodosztályra volt jegyünk, ami egyébként 30€-ba került fejenként és négyen voltunk a mi kupénkban, ami egy függönnyel volt leválasztva a folyosótól. Amikor befutott a vonat, nagyokat nyelve néztem végig, ahogy az előző utasok lepedőit összehajtogatják, és szépen kikészítik nekünk. Majd, ahogy kitakarítanak, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy egy slaggal a vonat ajtajait kívül-belül kicsit meglocsolgatták. A WC létezéséről igyekeztem nem tudomást venni. Minél később kell használnom, annál kevesebbszer szorulok rá. Útitársaink egy 30-as lány és egy nagydarab bácsi voltak, utóbbi viszonylag hamar szólt, hogy kapcsoljuk le a villanyt, mert aludna. Úgy be voltam tojva, hogy Sergioval terveztem aludni, de olyan picik voltak az ágyak, hogy hamar feladtam és felmásztam a sajátomba (zárójelben jegyezném meg, hogy vonatos utazásra a felső ágyakat ajánlanám mindenkinek, odáig nem másznak fel a bogarak). Olyan erős volt a klíma, hogy azzal nyitottam, hogy magamra pakoltam mindent, ami meleg és kényelmes, plusz előrángattam a már jól bejáratott takarómat.💤

Emberem alvókáját akkor sikerült először ilyen körülmények között megcsodálnom és egyébként azóta is nagy rajongója vagyok eme képességének, hogy bármikor, bármilyen körülmények között képes aludni. Egész éjszaka. Megszakítás nélkül. Én ennyire nem vagyok szerencsés, úgyhogy minden vonatút után mosott szarként érkezem.😪

Miután megébredtünk, roppant diszkréten szólt, hogy ideje lenne használnom a mosdót, mivel már nagyjából 15 órája nem pisiltem és egyszer túl kell rajta esnem. Surranjak át nyugodtan az első osztályra, ott lehet tisztább. Nem volt. Az ázsiai WC egy földbe applikált – vécédeszka formájú – lefolyó (képtelen vagyok jobban szemléltetni),  aminek a két oldalán futó recés rész mutatja, hova kerülnek a lábak. Így rögtön időutazásba kerülhetünk és pisilhetünk úgy, ahogy anno a játszótéren a bokorban, guggolva, egyenesen bele a lyukba. Nem vagyok hajlandó belegondolni se abba, mi van akkor, ha valakire rájön a szapora. Mint korábban említettem, az összes szállásunkon európai módon oldhattuk meg ezt a problémát, a reptereken pedig általában mindkettő volt. Viszont az európai fajta olyan szinten gusztustalan, hogy sokkal egyszerűbb ott is ezt a lyukat választani. Később már automatikusan ezeket választottam, de az első alkalom visszavetett vagy 5 évet a fejlődésben és olyan szinten traumatizált, hogy visszaérve szóltam Sergiónak, hogy most hagyjon békén, mert szükségem van néhány percre.😩

1. nap 🇮🇳 MUMBAI

Végül hétfő reggel egy nagy rakat kakinak érezve magunkat érkeztünk meg Indiába, ahol minden idők legmelegebb áprilisát mérték idén. Mire végeztünk a vízum- és egyéb papírok ellenőrzésével, már a csomagjaink is megérkeztek. Ekkor már nagyjából két napja voltunk ébren és megérkezve nyilván minden turista első dolga pénzt váltani. Mivel ez volt életem első hátizsákos-költségkímélős útja, hozzá kell tennem, hogy az elején nagyon hamar elvesztettem a türelmem. Nagyon jól hangzik az, hogy egy tatyóval bejárod Ázsiát és kb. annyit költesz, amennyi egy havi zsebpénzed otthon, vagy kevesebbet, de ez elméletben sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint átültetve a gyakorlatba. Amire a legnagyobb szükség van, az a türelem. Öreg gyakorlottként Sergio már reflexből intézte a dolgokat, nekem hetek kellettek hozzá, hogy hozzászokjam a tempójához vagy éppen a tempó hiányához, mikor-hogy. Az elején nagyjából mindenre az lett volna a reakcióm, hogy jól van, inkább fizessük ki a taxit, csak menjünk már. Meg kellett tanulnom, hogy igenis a türelem – ha nem is rózsát – eurót terem. Elég pitinek tűnik itt-ott lespórolni 1-2 eurót, de ha a végén összeszámolod, akkor az már annyira nem kevés. Főleg, ha nem várt költségeid lesznek, mint például vonat helyett repülőjegy. Tehát az első tanácsom az lenne mindenkinek, hogy nem leragadni az első váltónál, sem pedig az első taxitársaságnál.  Ezen kívül  ajánlatos a reptéren (ha már mindenféleképpen szükséges), minimális összeget váltani, mert olyan nem volt egyszer sem, hogy jobban váltottak volna, mint a városban.💲

Az út a reptérről a nagyjából egyórás volt – és kb. 8€ - közben pedig tanúi lehettünk egy jelenségnek, amit úgy hívnak – indiai közlekedés. Mivel India korábban brit gyarmat volt, a közlekedés baloldali, viszont a sávokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják. Ami befér, az befér. Indexelés helyett dudálnak, így a városban állandó a dudakoncert. Olyan forgalom van Mumbaiban, hogy egész nap azon gondolkodtam, hogy fogok tudni aludni, de érdekes módon éjszaka nem hallani dudákat, annál inkább kutyaugatást. Apropó kutyák. Sergio már jóval előre szólt, hogy nagyon sok kutyát fogunk látni és eszembe se jusson pátyolgatni őket. A kutyák nem háziállatok. Nem etetik őket, nem kapnak oltást, se csipet, nem foglalkoznak velük, sőt, az ebeket a rossz lelkek reinkarnálódásának tartják. 🐶

Nem fogom szépíteni, Indiában a legjobb kifejezés a szagokra a penetráns bűz. Ez így annyira nem tűnik se szépnek, se jónak, viszont 1-2 nap alatt az orrod hozzászokik, ahogy minden máshoz is és utána már simán tudod élvezni mindazt, amit India egyébként adni tud. Mert egy dolog biztos. Nem létezik Indiánál autentikusabb, gazdagabb ország. Engem megvett.💝

A szállásra megérkezve már nagyjából félhulla állapotban voltam. Az ébrenlét, az út, a várakozás, a meleg, az a fullasztó, döglesztő, rothasztó meleg, a szagok, a forgalom, emberek milliói (15 millióan élnek Mumbaiben), a dudálások, a hangzavar, a minden. Abban a pillanatban, hogy kilépsz a reptérről, egyszerre árasztja el India az összes érzékedet. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor szerettünk volna bejelentkezni a szálláson és kiderült, hogy nincs foglalásunk. Egy Agoda nevű oldalon keresztül intéztük, ami hasonló, mint a Booking és kiderült, hogy valakik az általunk választott hotel nevében hirdetnek. Ami azért volt mulatságos, mivel a két éjszakára foglalt szállásunk értékét már le is vonták. Ott nagyjából fel is adtam a küzdelmet, lehuppantam egy kanapéra és vártam a halált, de az én hercegemet nem az én puhány fámból faragták és rögtön szólt, hogy ne aggódjak, nyugodtan maradjak ott, ahol vagyok az összes értékünkkel együtt, ő majd megy és intéz valamit. Így is történt.🤴

Bár az új szállásunk valamennyivel drágább volt, mint az eredeti, legalább közel volt és kicsit újraértékelhettük a helyzetünket, így a kétnapos tartózkodásunkat módosítottuk egyre, mondván, ebből a városból annyi elég is lesz, köszönjük szépen, mehetünk a strandra. Azt azért lábjegyzetként hozzáfűzném, hogy bár valóban levonták az összeget, miután bejelentettük, hogy kicsit át lettünk ejtve, az Agoda nem, hogy visszautalta a teljes összeget, de kaptunk tőlük pluszba egy kb. 12€-s kupont, amit beválthattunk a következő foglalásnál. Szerintem abszolút dicséretes a korrektségük.🏨

Miután meglett a szállás, zuhany, majd végre alvás. Annak, aki még sose járt Indiában, de tervezi és ráadásul mindezt olcsón - lehet a drága hotelekben ez máshogy van, de azt én nyilván nem tudom -  mindazoknak elmesélném, hogy nézett ki életem első fürdőszobája Indiában és egyébként az még a jobbak közé tartozott. Nos, az, hogy meleg víz nincs, az alap, de nem is baj, mert ki kívánna 40 fokban ekkora páratartalom mellett meleg vízzel zuhizni? A zuhany egy kis csapból, egy zuhanyrózsából és egy lefolyóból áll. Kivétel nélkül mindenhol. Nincs se zuhanytálca, se függöny, a WC pedig olyan közel van mindehhez, hogy gyakorlatilag folyton vizes. Az összes szálláson mázlink volt abból a szempontból, hogy európai volt a budi. Minden hotelnél azzal kezdtem, hogy lefertőtlenítettem. Lehet finnyásnak nevezni és nem igazi nomádnak, de szerintem ez alap, pláne, ha egy egész évet tervez utazni az ember lánya és nem óhajt havonta hazarohanni antibiotikum kúrára. Nem kívántam, fertőtlenítettem. Általában egy mini zuhanyfej is tartozik hozzá, mivel az indiaiak nem használnak WC papírt. Sem evőeszközt. A jobb kezükkel esznek, a ballal pedig tisztálkodnak. Erre van a mini zuhany. Számomra az egész út alatt roppant izgalmas és érdekes volt megfigyelni, hogy esznek egy kézzel és igen, mindent így oldanak meg. Tépnek, kanalaznak, tunkolnak és esznek. Persze számunkra ez se nem higiénikus, se nem vonzó, de ez egy másik világ, másik kultúra. Aki ezzel nem tud megbarátkozni, az maradjon otthon. De ha már itt tartunk, sose szabad úgy elindulni Európából, hogy azt a szintű tisztaságot és kényelmet várod, mint otthon. Mert csalódni fogsz. Egyszerűen nem az és kész. És balhézhatsz velük meg visszakérheted a pénzed, sok mindent tehetsz, de nem fogják érteni, mi a bajod, mert számukra a tisztaság teljesen más fogalom, mint számunkra. Ehhez egyébként sem  kell nagyon messzire menni, már Európán belül is vannak különbségek.💩

Tehát a szállás olyan volt, amilyen, volt jobb is később és rosszabb is, első ugrásnak tökéletes volt és az is, hogy annyira fáradt voltam, hogy nem álltam neki átnézni az ágy állapotát, hanem szépen elővettem a kis ingyen takarómat, betoltuk a klímát és már húztuk is a lóbőrt. Néhány óra – bár korántsem elég – alvás után nyakunkba vettük a várost. Találtunk egy váltót, ahol annyira jó áron váltottak nekünk, hogy felmerült, hogy esetleg át lettünk vágva, hamis a pénz, de nem. Óriásit sétáltunk, elmentünk a vasútállomásra jegyet venni, de természetesen addigra bezárt, majd a Gates of India-hoz, aztán el is engedtük a napot, megettük a még otthonról hozott szenyákat, majd hunytunk egyet.🌜

Az út

Március 25.-én, péntek este, éjszakai busszal indultunk Malagából Madridba, onnan repülővel Jeddah-i (Szaud-Arábia) átszállással Mumbaibe. A busz megállt félúton egy 30 perces pihenő és egy sofőrcsere erejéig. Sikerült is elhagynunk egy utast, ami csak jó fél órával később derült ki, de nem azért, mert feltűnt a sofőrnek, hanem mert felhívták, hogy nincs-e hiányérzete. Természetesen nem volt. Én még most, 4 hónap elteltével is nevetek ezen, de nyilván az elfeledett utas nem találta annyira mulatságosnak.😅

Madridból a Saudia Airlinesszal utaztunk - mindkétszer - és muszáj megjegyeznem, hogy a társaság színvonala magasan felülmúlta az addig – és azóta is - általam ismert társaságokét. Kaptunk olyan fincsi meleg kendőket, valamint párnát és takarót is (igen, tudom hosszú távon ez alap). Viszont a takaró annyira pihe-puha és nagy és könnyű és kényelmes, hogy kénytelen voltam magammal hozni. Halkan megkérdeztem Sergiot, mit gondol, nem tartja-e tirpákságnak, ha lenyúlom, de azt mondta, sőt, melegen ajánlja, mivel Indiában higgyem el, hogy nagyon is jól fog jönni. Természetesen igaza lett.✈

A légitársaság nevét azóta is imába foglalom, már csak azért is, mert Häagen-Dazs pekándiós fagyit kaptunk és azzal engem minden körülmények között meg lehet venni. Mindet megettem. Egyébként a kaja is fincsi volt, de a fagyi..🍧 A légiutaskísérő hölgyek pedig hihetetlenül gyönyörűek.

Jeddahban nagyjából két órát kellett várnunk a csatlakozásra, ott már érzékelhető volt, hogy más kultúrába csöppentünk. Sergio előre figyelmeztetett, hogy ne is próbáljam megcsókolni, mert azért amúgy simán börtönbe vághatnak. Nyilván a turistákkal máshogy bánnak, de tiszteljük már meg őket legalább ennyivel. Át kellett mennünk egy újabb kontrollon is, ahol viszont már szétválasztottak minket. Ezek voltak életem első tapasztalatai a muzulmán világgal. ☺