8-9. nap 🇺🇿 BUCHARA

Szamarkandból Bucharába egy kétórás vonatozás után érkeztünk meg és összesen 3 napot töltöttünk el. Érkezés után jött csak az igazi meglepetés, ugyanis a városban nincs vonatállomás, a várostól nagyjából 20 km-re helyezkedik el az egyetlen állomásuk. Természetesen újra megrohamoztak minket a taxishiénák, de régi motorosokként lassítás nélkül mentünk célirányosan a buszmegálló felé, legalábbis reméltük, hogy arrafelé tartunk, mert fogalmunk nem sok volt. Végül találtunk is egy buszt, amivel bejutottunk a városba, nagyjából 70 centnyi összegért.🚌

Buchara/Buxara/Buxoro szenzációja a Kalyan Minaret, ami természetesen egy régi mecset a már megszokott pompázatos színekben. Maga a mecset nem különbözik a többitől, viszont mikor megérkeztünk, találtunk a közelben egy éttermet, ahonnan pazar kilátás nyílt az óvárosra. Itt teázgatva figyeltük meg, hogy a mecset teteje – a buckákat leszámítva – sima és onnan indul a feljáró a toronyba is.🫖

Rögtön megragadtuk az alkalmat és megkerestük a gondnokot, hogy hát mi nagyon szeretnénk felmenni oda képeket csinálni. Rögtön elkezdte csóválni a fejét, hogy az nem lehetséges már nagyon régóta, vallási okokból. Próbáltuk megfűzni, de hajthatatlan maradt, mondván, ez nem az ő asztala, erre külön engedélyt kell kérni és az ilyesmivel a bucharai turizmus hivatala foglalkozik.🎈

Írtunk egy üzenetet az üzbég turizmus Instagram oldalának, hogy mi nagyon-nagyon szeretnénk oda felmenni sok szép képet csinálni, majd az Instán népszerűsíteni a várost és az országot. Mivel nem nagyon bővelkedtek turistákban, követőink száma meggyőzhette Mr. Turizmust és engedélyt adott, hogy másnap felmenjünk a toronyba és a tetőre.🎉

Az izgatottságtól alig bírtunk megmaradni a seggünkön, így másnap már jóval korábban megérkeztünk, de a minaretnél senki sem tudott rólunk semmit. Sőt, a gondnok oda hívott egy pasit, aki még ki is nevetett minket, merthogy kulcsa oda fel egyedül őneki van és ha ő oda nem enged fel senkit, akkor teljesen mindegy kivel beszélünk, nem mehetünk fel, de, csak hogy megmutassa, milyen rendes ember, felajánlotta, hogy 100 dollárért felvisz minket. Megköszöntük szívélyességét és elmentünk.🙄

Én itt nagyjából el is engedtem a történetet, de persze nem úgy Sergio, aki – amikor az előző napi étteremnél rácsatlakoztunk a netre – újból írt Mr. Turizmusnak, hogy s mint jártunk és, hogy arról volt szó eredetileg, hogy várni fog ránk valaki, aki majd mindent intéz nekünk, de nem, hogy nem várt senki, még ki is lettünk gúnyolva. Mr. Turizmus bocsánatunkat és kis türelmünket kérte, menjünk csak vissza nyugodtan, intézkedik. 5 perc múlva meg is jött a kísérőnk és a Kulcsok Őre hajbókolva, uramozva-hölgyemezve, mosolyogva kinyitotta nekünk az ajtót a tetőre.🗝

Felfelé a toronyba majdnem összecsináltuk magunkat a hosszú és meredek lépcsőzéstől és egyébként két napig alig bírtunk utána mozogni az izomláztól, de ha már bejutottunk, akkor is felmásztunk volna, ha félúton szívrohamot kapunk. Viszont eredetileg nem is a toronyba akartunk menni, az csak egy plusz volt, ami igazán érdekelt minket, az a tető volt. Elvileg negyed órát kaptunk a fotózásra, úgyhogy csipkednünk kellett magunkat, végül viszont a roppant kedves és a kegyünket ekkor már buzgón kereső Kulcsok Őrétől kaptunk további fél órát. Mondtam is Sergionak, hogy szerintem valakit itt nagyon lecsesztek.🙊

Azonban amikor mentünk volna le, be volt zárva a torony ajtaján a rács. Gondolom azért, hogy ne tudjunk észrevétlenül elsunnyogni, ugyanis mire a Kulcsok Őre végre kiengedett minket, egy egész bizottság várt ránk és mindenki velünk akart kezet rázni, valamint képeket és videókat készíteni. Ott volt Mr Turizmus is, a biztonság kedvéért egy katonával, hátha balhézni akarnánk a bánásmód miatt, és kedélyesen elviccelődött velünk, hogy hát az alkalmazott 100 dolláros beszólása korábban csak poén volt és hát tudjuk, hogy van ez, hihi haha. Tudjuk.😅

Mindenesetre távoztunkban megemlítettem, ha börtönbe kerülünk itt, Üzbegisztánban, akkor tudjuk, miért. 🤣

6-7. nap 🇺🇿 SAMARKAND

Szamarkandi tartózkodásunk utolsó előtti napján egy másik helyi nevezetességet lestünk meg, ahol szintén jó képeket terveztünk lőni, viszont ahogy az már nálunk lenni szokott, épp felújították azt a részt, ami a legszebb az egész épületből, úgyhogy csak megnéztük a múzeumot, majd leültünk egy padra és nézegettük a helyieket.📏

Utolsó nap pedig az égvilágon semmit sem csináltunk, újra elsétáltunk azokra a helyekre, amik tetszettek korábban és próbáltunk elbúcsúzni a várostól.😔

Itt valószínűleg megcsíphetett valami, mert utolsó napra szépen feldagadt a fél arcom, főleg a szemem és úgy néztem ki, mintha Sergio megvert volna. El is kezdte rögtön belém tömni a fél házi-patikánkat és két nap múlva örömmel konstatáltuk, hogy elmúlt a duzzanat nagy része, Sergio szerint hatottak a gyógyszerek, szerintem viszont magától is elmúlt volna ennyi idő után.🦟

5. nap 🇺🇿 SAMARKAND

Mivel teljesen szerelmesek lettünk a városba, gyorsan le is foglaltuk további két napra a szállást. A tulajdonos egész ott-tartózkodásunk alatt hihetetlenül kedves volt, szívélyes és alázatos, ahányszor mentünk vissza a szállásra, megkérdezte, innánk-e teát és mivel látta, hogy meg vagyok veszve a cseresznyebefőttért, mindig extra mennyiséget kaptunk.🍒

Bár a hotelekben nem, viszont szinte mindenhol máshol tudtunk kártyával fizetni és esetenként még jobban is váltott a bankunk, mint helyben, így ahol csak tehettük, ezt a fizetési módot választottuk, már csak azért is, mert készpénz-tartalékaink nem voltak éppen végtelenek és nem igazán terveztünk automatából pénzt levenni, mert rohadt sokba került volna.🪪

Ha pedig már több nap állt rendelkezésünkre, be is fékeztünk kicsit és az egy hónapos indiai lótás-futás után próbáltunk picit megállni és megcsodálni a környezetünket. Mivel én imádom a piacokat, nem hagyhattunk el szinte egyetlen települést sem piacozás nélkül. Olyankor gyakorlatilag transzba esem és úgy kell elrángatni mindentől, de szerencsére a táskánk mérete és súlya itt is visszafogott a nagyobb költekezéstől, főleg teákat vettünk, bár azzal is sikerült túlzásba esnünk.🫖

Hónapokon keresztül úton lenni egy nőnek, aki se nem festi, se nem vágatja túl sűrűn a haját nem túl nehéz, viszont a férfiak haja kicsit bonyolultabb. Megmondom őszintén, Indiában egyszer levágtam Sergio haját a szakállvágójával, de az annyira borzalmas lett, hogy azóta is visítok, amikor a képeket látom azokból a napokból. Viszont az is már hetekkel azelőtt volt, úgyhogy meglestük, mennyiért vágnak hajat Üzbegisztánban. A srác, akit végül választottunk egyébként nagyon ügyes volt, csak valahogy a kommunikációs eszközök hiánya miatt az eredetileg megbeszélt 2€-ból végül 5 lett, amit annyira nem is értettünk, de ez a saját butaságunk volt és mert szerelmem szebb lett, mint valaha, elengedtük a témát.✂️

4. nap 🇺🇿 SAMARKAND

A reggeli szerény, de tartalmas volt, kaptunk kenyeret, főtt tojást, virslit, felvágottat, gyümölcsöket, sajtot és teavajat. Indiához képest nagyjából 20 fokkal volt hűvösebb, amire a szervezetünk szinte azonnal reagált egy enyhe megfázással, viszont itt végre igazi, szálas teákat ihattunk, amit az összes létező ízlelőbimbónk mély hálával fogadott (és a pénztárcánk is). Egy hónap után itt találkoztunk az első turistákkal egy osztrák párral, rögtön ki is cseréltük addigi tapasztalatainkat az országról, Sergio pedig kicsit gyakorolhatta német tudását (amióta elindultunk, tanítgatom).🍓

Reggeli után elsétáltunk Szamarkand fő attrakciójához, a Registan-hoz, ami egy nagyjából 600 éves épületegyüttes. Az épületeket Madrasa-nak hívják, azaz eredetileg a koránkészítés oktatására voltak hívatottak. Mivel a belépő (5€) csak egyszeri belépésre jogosít és mi mindenféleképpen szerettünk volna nappali és naplementés képeket is, elmentünk sétálni egy nagyot. Útközben leszólított minket egy spanyol srác és elmesélte, hogy pont Kirgizisztánból jött és hú és há és menni kell, úgyhogy el is döntöttük, hogy – mivel amúgy sincs tervünk, hova tovább – oda utazunk következőnek.💲

4 körül visszamentünk a Registánhoz és belevetettük magunkat a fotózásba. Közben egy portugál párral is összefutottunk, akik szintén le voltak nyűgözve az ország kínálta szépségektől és finomságoktól, bár ők egy kicsit magasabb nívón utaztak, mint mi.🎈

El kell mesélnem, hogy már Indiában is ámulatból ámulatba zuhantunk, viszont Üzbegisztánban egyenesen katartikus állapotba kerültünk. Míg Indiában főleg a sárga különböző árnyalatait láthattuk a helyiek  öltözékén, addig itt a kék és a zöld milliónyi árnyalata vett minket körül, de annyiféle, aminek a felét se tudnám megnevezni. 🦋

Ha egyetlen várost kellene kiválasztanom Üzbegisztánban, ahova egy csettintéssel visszamehetnék egy napra, akkor az egyértelműen Szamarkand lenne. A délután nagy részét és az estéből is valamennyit a Registánban töltöttük. Bejártuk keresztül-kasul többször is, később pedig megvártuk, míg besötétedett, mert hallottuk, hogy esténként, naplemente után zenés fényműsort tartanak. 🔆

3. nap 🇺🇿 TASHKENT

Taskenti első nagy felfedezésünk a szotyi volt. Igen, tudom, nem nagy szám, de Ausztriában élve ritkán jutok hozzá. Amikor Spanyolországban jártam, felfedeztem, hogy a spanyolok is legalább akkora szotyi-falók, mint a magyarok, ha nem nagyobbak, mert mindenféle márkájút, méretűt, színűt és ízesítésűt lehet náluk kapni. Taskentben is, úgyhogy onnantól kezdve napi szinten vettük és ettük, a legtöbb helyen ráadásul kimérve, potom áron.🌻

Mivel aznap már indultunk is tovább, nem sok mindenre volt időnk, de mivel tudtuk, hogy néhány hét múlva visszatérünk, nem is erőltettük a városnézést. Azért arra még volt idő, hogy meglessük a Hotel Uzbekistan-t, ami egy, a szovjet időkből hátramaradt szálloda, ahova a szocialista vezetők családja és barátai jártak nyaralni. Hol is láttam már ilyet?🏩

A szálloda a város másik felében volt, így volt alkalmunk kipróbálni a helyi metrót is, amit egyébként később is szinte minden fővárosban megtettünk, már csak azért is, hogy lássuk, hogy máshol is olyan szépek-e a megállók, mint Taskentben. Nem voltak, viszont Taskentben tényleg érdemes meglesni őket, akár többet is.🚇

Mielőtt elhagytuk a szállásunkat, a recepciós lány megkérdezte, szükségünk van-e igazolásra, mire nagy szemeket meresztve mondtam, hogy nem tudom, szükségünk van? Kiderült, hogy igen, mert ha igazoltatnak minket, elkérhetik, mert elvileg nyomon követhetőnek kell lennünk. Azt nem tudom, hogy ez csak a Covid, vagy inkább a kormány miatt van-e így, mindenesetre érdekes, hogy milyen szinten kontrollálnak mindent és mindenkit.📃

A vonatút Szamarkandba kicsit több mint 3 órás volt, én személy szerint szétfagytam, olyan erős volt a klíma. A város már első blikkre lenyűgözött mindkettőnket, hogy-hogy nem, rögtön megrohamoztak minket a turistákra éhes taxisok és olyan pofátlan összegekért akartak furikázni, hogy visítottam a röhögéstől. Bár én kicsit túlzásnak és elavultnak tartottam az 1-2€-ról szóló információt, amit a neten találtunk, de azért a 10-20 €-s kezdeti próbálkozásaik tényleg lenyűgözőek voltak.🚕

Itt említeném meg, hogy ottjártunkkor 1€-ért 12.000 Szom-ot kaptunk (ami az üzbég pénznem). Így ez lett életem első országa, ahol a helyi valuta kevesebbet ér, mint a Forint. Mivel ekkora összegekről volt szó, nem is nagyon tudtunk egyszerre sokat váltani, mert így is folyamatosan milliókkal járkáltunk. A legkisebb papírpénz az 1000-es, amiért nagyjából semmit sem lehet kapni.💲

Miután elhajtottuk a lehúzós taxisokat, megindultunk buszmegállót keresni, de rögtön feltűnt, hogy az emberek az utcán simán leintik a kocsikat, úgyhogy mi is így tettünk és így valóban 1-2€-ért furikáztak be minket a városba. Mondjuk ő nem is volt éppen hivatalos taxis, úgyhogy nekem azért kicsit benne volt a zabszem a hátsómban, szóltam is emberemnek, hogy azért nem árt nézegetnünk a térképet, hogy merre járunk, mert ha itt elvisz minket egy sötét utcába, ahol már várnak a haverok, sokat nem tudunk tenni. De persze semmi sem történt.🚗

Megérkezvén a hotelbe – ahol 19€-t fizettünk egy éjszakáért reggelivel - rögtön eldöntöttük, hogy itt akarjuk leélni az egész életünket. Ismét egy régi lakóházban kialakított hotelben lettünk elszállásolva, amin látszott, hogy itt-ott felújításra szorul, viszont az is, hogy női kezek ápolják. Az előtéren átjutva, ahol a tulajdonos család szobái és a konyha helyezkedett el, egy nagy, négyzet alakú belső udvarban kötöttünk ki, innen vezetett a gyönyörű faragott fakorlát és lépcső az emeletre, ahol a szobák voltak.🏡

A kert közepén egy hatalmas fa állt, telis-tele madarakkal, amik minden reggel ékes füttykoncerttel örvendeztettek meg minket. Oldalt, a falak mentén asztalokat helyeztek el, ahol kék-mintás porcelánkészletben felszolgált reggelit és korlátlan mennyiségű teát fogyaszthattunk – házi cseresznyebefőttel.🍒

Bejelentkezés után felvittek minket a szobánkba, ami ugyanolyan egyszerű, de tiszta, mint maga a ház, egyszerűen tökéletes volt minden. A szoba padlóját üzbég mintás szőnyegekkel borították, de amitől aztán végképp katartikus állapotba kerültünk, az az illatosított WC papír volt. Nem nevetni, India után mindenben, aminek illata volt, legszívesebben megmártóztunk volna és Üzbegisztánnak nagyon jó illata volt. Meg is mártóztunk benne.😍

2. nap 🇺🇿 TASHKENT

A hotelben kaptunk reggelit, amit nem nagyon sajnáltak tőlünk, hatalmas svédasztalos választék volt különböző módon elkészített tojásokkal, felvágottakkal, sajtokkal. Volt müzli, bundás kenyér, pizza, mindenféle töltött pékáruk, saláta, kétféle tea és persze kávé.☕️

Maga a hotel zseniális, gyakorlatilag tisztább, minta lakásom, beleértve a fürdőt is. Egy régi, a szovjet időkből hátramaradt épületben található, amit hotellé alakítva nagyjából meghagytak eredeti állapotában. Vannak benne kis, kétszemélyes hálók, mint amilyenben mi is voltunk és hoszteles sokágyas hálótermek is. Valamiért Üzbegisztán nagyon óvja a szemérmemet, szinte minden városban külön ágyakat kaptunk.🛏

A ház jellege miatt viszont nincs minden szobának külön fürdője, nem tudom, mennyi az egy fürdőre jutó szobák száma, de a miénk végig nagyon tiszta volt és a szappanokat, amiket kaptunk imádta a bőröm.🧼

Kisétáltunk a vonatállomásra, abban reménykedve, hogy itt kicsit jobban működik a rendszer, mint Indiában és tudunk is jegyet venni, mert csak két éjszakát terveztünk maradni. Szerencsére a vonatállomáson belebotlottunk néhány fiatal üzbégbe, akik nagyon szerették volna kicsit gyakorolni az angol tudásukat, így segítettek nekünk a pénztáros hölgynél, aki csak a saját nyelvükön beszélt. Amíg vártam, hogy a fiúk kicseverésszék magukat, egy nagy kivetítőt nézegettem és kiderült, hogy az üzbég vonattársaságnak van egy alkalmazása a jegyvételre. Gyorsan le is töltöttük és még szerencsénk is volt, mert ezúttal telefonszám se kellett, úgyhogy onnantól kezdve magunk intézhettük az összes vonatjegyünket. Az alkalmazás neve Uzrailwaytickets és angol nyelv is van rajta, úgyhogy hajrá.🚂

Délután elindultunk felfedezni Taskent-et és elkeveredtünk egy Magic City nevű helyre, ahol a világ híres épületeit építették meg piciben és boltokat rejtettek el bennük. A mini  város főterén pedig a Disney kastélyt rekonstruálták egy szökőkutas mesterséges tó partjára.⛲️

Később eltévedtünk a helyi piacra, ahol az épület előtt helyi gyümölcsöket, zöldségeket lehetett kapni, meglepően drágán. A gyümiket áruló néniket egy bazársor váltotta fel, ahol a világ összes pénzét el tudtam volna költeni. Nagyon jó taktika a hátizsákos utazás a felesleges költekezés elkerülésére, mert ahányszor shoppingkómába készültem zuhanni, életem csak emlékeztetett rá, hogy amit megveszünk, a hátamon fogom cipelni egy évig, úgyhogy több nem is kellett nekem.🎒

A nagy piaci attrakció a kupolás épületben volt, ahol a földszinten tej- és hústermékeket árultak – lovat is -, az emeleten pedig magvakat és hüvelyeseket. Egy másik épületben pedig teákat, kekszeket és mindenféle édességet. Itt is eléggé kitűntünk az emberek között, egyértelműen turisták voltunk, úgyhogy mindenki mindent meg akart velünk kóstoltatni, ha nagyon pofátlan vagyok, és mindenkitől elfogadom amit adni szeretne, simán jóllakom egy környi sétával.🍬

Ami teljesen lenyűgözött, hogy a nagyobb boltokban mind volt csomagolásmentes vásárlásra lehetőség. Úgy kellett elrángatni egy-egy ilyen boltból, mert már terveztem letáborozni és állandó lakcímre bejelentkezni.♻️

1. nap 🇺🇿 TASHKENT

Szavakkal nem tudom kifejezni, milyen szinten hálásak voltunk egy hónap India után az üzbegisztáni körülményekért. Az első napon egyik ámulatból a másikba zuhantunk, a bűvöletből pedig hetekig nem sikerült kiszabadulni. Én még az életemben nem láttam olyan tiszta várost, mint az üzbég főváros. Csordultig volt a város szelektív kukákkal, amiknek annyira megörültem, mint kislányként a Barbi babának.💈

Rengeteg parkosított terület van, mindent nagyon szépen karban tartanak. Mindenfelé a saját boltjaikat, márkáikat látni, az egyetlen étterem, amit ismertünk, a Kfc volt. Se egy Burger King, se egy Meki. Olyan szinten hozzászoktam a forró égövi növényekhez az elmúlt hetekben, hogy hirtelen olyan érzés volt, mintha eltévedtem volna és Magyarországon lennék, mert ugyanazokat a fákat, növényeket, gyümölcsöket láttam mindenfelé, mint gyerekkoromban.🍀

Ezen kívül az időben is ugrottunk egyet, nem csak a térben. Számomra minden a szovjet Magyarországot idézte, még a metró is, csak éppen szebb, tisztább. Ez egyébként annyira nem is csoda, hisz az ország 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. Utunk során összesen 6 posztszovjet országot látogattunk meg, ezek közül Üzbegisztán volt a legelső és egyben a legvarázslatosabb is.Ⓜ️

A körülbelül 30 milliós lakosú ország fővárosában 2,5 millióan élnek. Az emberek mongol vonásokat hordoznak magukon, az elmúlt századok minden egyes itt uralkodó népe rajtuk hagyta a nyomait. Mongol, indiai, orosz, török, van itt minden. Az ország amolyan hidat képez Európa és Ázsia között, megtalálható itt minden, amihez hozzá vagyunk szokva, tisztaság, kényelem, kultúra, egy kis egzotikummal fűszerezve.🇺🇿

És hús. Hús minden mennyiségben. Disznót nem esznek – muzulmánok lévén – de minden mást igen és jól is készítik el. Mivel – szerintem – a magyar és a spanyol ízlés nagyon hasonló, az üzbég konyhától mindketten el vagyunk ájulva.🍗

Indiában az utolsó héten már csak arról tudtunk beszélni, hogy amikor megérkezünk, kebabot fogunk enni. Úgyhogy első dolgunk volt a hotelben megkérdezni a recepciós lányt, hova menjünk. Ajánlott is nekünk egy éttermet, ahol mindent kipróbáltunk, amire volt időnk, de kebabot egyszer sem ettünk. Mivel oroszul nem beszélünk, – ők pedig nem igazán beszélnek idegen nyelveket - nem teljesen voltunk tisztában azzal, mit rendelünk, kézzel-lábbal mutogatva sikerült nagyjából megértetnünk magunkat. Plusz néhány szavuk nagyon hasonlít a magyar megfelelőjére, úgyhogy ha például a bárányt láttam írásban, felismertem és nem is néztem tovább. Valami fenomenálisan zseniálisan készítik el.🥙

Minden étkezést a jellegzetes üzbég kenyérrel indítottunk, ami bár a formája miatt szendvicskészítésre nem alkalmas, viszont annál finomabb. Amikor pedig a vegetáriánus-rizses hetek után a hirtelen sok húsevéstől és zsíros ételektől megindul a hasad, simán elélsz rajta napokig is. Legalábbis nekem valaki azt mesélte.🫓

Mikor első este kiéhezve megrohamoztuk az éttermet, le is csaptunk kezdésnek egy igazi csirke-húslevesre, csak, hogy kicsit visszarázódjunk, ezen kívül rendeltünk egy másikat is, amiben kis húsos batyuk voltak. Attól fogva Sergio minden országban ezt a levest kereste, ha pedig nem találtuk meg, vagy nem volt finom, megvettünk mindent hozzá a boltban és magunk készítettük el, ha volt konyhánk a szálláson.🍲

A levesek után báránybordát ettünk jó sok hagymával. Spanyolom utólag bevallotta, hogy annyira nincs oda a bárányért, de ezért még ő is megmakkant és egyben nagy rajongóvá is vált. A bárány mellé kértünk még egy fajta húsos ételt, amiről kiderült, hogy brassói, vagy legalábbis annak az üzbég megfelelője. Töredelmesen bevallom, az összes estén, amit Taskentben töltöttünk, ugyanitt ettünk, és ha valaha visszatérnénk, akkor is itt indítanánk. Mindezekért az étekért és a hozzá elfogyasztott másfél literes kóláért összesen 12€-t fizettünk.💲