12.-15. nap 🇷🇪 RÉUNION

Két teljes napunk volt vissza még a szigeten, amikor lerobbant a kocsink. Pont a szupermarket parkolójában voltunk, ünnepnapon, már minden zárva volt. Próbáltuk betolni a kocsit, hátha be tudjuk indítani, hasztalanul. Végül felfedeztünk egyetlenegy másik kocsit a parkolóban, egy lányt, két gyerekkel. Sergio engem küldött oda, mondván, két nő között hamarabb felépül a bizalom.🤣

Természetesen a lány-annak ellenére hogy tanárnő-csak nagyon keveset beszélt angolul, viszont annál segítőkészebb volt. Bár bebikázni nem tudta a kocsit, de felajánlotta nekünk, hogy felhívja az autókölcsönző szervizét, és elmagyarázza nekik, mi történt velünk. Ezt meg is tette, sőt, még ott is maradt velünk vagy 2 órát, hogy megvárja a szervizes pasit, hátha több segítségre lesz szükségünk. Még azt is megkérdezte, ettünk-e már valamit, éhesek, szomjasak vagyunk-e. Nagyon megható volt ez az idegenekkel szembeni szívélyesség egy olyan országban, ami híres a ridegségéről, bizalmatlanságáról.🥰

A kocsinak végül semmi baja sem volt, de biztos, ami biztos alapon megkértek minket, másnap menjünk vissza az irodához, és kapunk egy másik kocsit. Ezzel a még meglévő két-három napból el is ment egy, mert az iroda a sziget másik felén volt.🏝️

Viszont nem mertük megkockáztatni, hogy nem cseréljük ki a kocsit, mert visszavolt még egy nagyobb kirándulásunk, a sziget közepén levő hegyekbe, amik híresek kanyargós, veszélyes útjaikról. 😅

Ezért azon a napon, amikor kicseréltük a kocsit, csak egy kisebb, könnyen elérhető vízesést néztünk meg, majd egy közeli partra mentünk fürdeni, ahol még nem jártunk. Sergio bele is botlott egy spanyol pasiba, akivel rögtön életreszóló barátságot kötött, ahogy az már lenni szokott.😁

Utunk utolsó túrájának első célja Cilaos volt, ami egy magasan fekvő falu, ahova 30 km Kacskaringó vezet el. Ide azért jöttünk, mert még nem láttunk elég vízesést, meglestünk hát még egy utolsót.💦

Nem sokszor leszek rosszul kocsiban, de az odavezető úton igencsak koncentráltam, hogy ne lássam viszont a reggelit, a magaslati légszomj és a szerpentin nem a barátaim.😅

Végül az út szélén raktuk le a kocsit, majd némi susnyáson átvergődve egy jéghideg vizű hegyi-patakhoz jutottunk, ami aztán a vízesésünkben végződött. A vízesés lábához két módon lehetett lejutni, vagy ugrunk, vagy átkelünk a patakon és lemászunk a másik oldalon.😂

Mivel ez sem az a hely volt, ahol azt éreztem, érdemes kockáztatni az életem, a patakban a hideg-csúszós botladozás szimpatikusabb megoldásnak tűnt. Amúgy  néhány helyi vagány ugrándozott a sziklákról, úgyhogy túlélhető a történet, de nekem a hegymászás is épp elég izgalmat adott. Mikor leértünk, Sergio még be is ment a vízbe, ő több áldozatot hajlandó hozni néhány képért.😅

A vízesés után még azért Cilaos városát is meglestük, ami nagyon hangulatos volt színes épületeivel és a városkát körbevevő hegyekkel a háttérben. Nézegettük az árakat, mind szállás, mind pedig éttermek terén, nos, maradjunk annyiban, még jobb napjainkon is messze túllépnénk a napi keretünket. 🧐

De persze nem terveztünk ott megszàllni, csak érdekességként néztük meg, de mentünk vissza utolsó naplementénkre és éjszakánkra a partunkra.🥺

7.-11. nap 🇷🇪 RÉUNION

Az elkövetkezendő napokban kicsit lelassultunk, következő nap konkrétan csak azért mozdultunk ki a partunkról, hogy bevásároljunk salátának valót, majd mentünk is vissza. Mosni is ideje volt már. Jobb híján a közös mosdó mosdókagylójában mostam ki a ruhákat és a magunkkal vitt köteleket két fa közé kifeszítve használtam ruhaszárítónak.🤣

Minden jól jött végül, amit a repülőről magunkkal hoztunk, a takarókat magunk alá terítve aludtunk, a párnákat is felhasználtuk, a fa evőeszközökkel készítettünk ételt magunknak, a kis üveges borok pedig a vulkánmászás előtti éjszaka melegítettek minket.🌤️

Lassacskán egyértelművé vált, hogy az igazán érdekes helyeket máris láttuk. A sátrunk valóban 100 %-ban vízállónak bizonyult, több éjszakán is kiállta a próbát, egyik éjszaka például végig szakadt az eső, és nem is kicsit.☔️

Néhány nappal később elmentünk egy másik partra is csakis azért, hogy valami mást is kipróbáljunk, de aztán meg is bántuk, és soha többé nem követtük el ezt a hibát. Az összes fennmaradó éjszakán a partunkon aludtunk, ugyanazon a helyen. A másik part se volt rossz, csak kisebb volt, és ott is aludtak néhányan, így valahogy zsúfoltabbnak tűnt.🤷🏻‍♀️

Úgy tűnt, sok hozzánk hasonló nomád van úton. Olyan is akadt aki lakókocsival utazott. Minden nap rácsodálkoztam a franciák szociális voltára, ahogy az idő engedte, társaságba tömörültek, és sütöttek, főztek, ittak, játszottak, sátoroztak, egyszóval időt töltöttek együtt, a szabadban. Voltak, akik kint is aludtak, de olyanok is, akik csak piknikezni jöttek ki, voltak családok, baráti társaságok, de olyan is aki a szabadban szeretett volna egy kicsit olvasni. 📕

Bevallom, a szigeten töltött 15 nap alatt egyszer sem ettünk étteremben. Nem igazán fértek bele a költségvetésünkbe a helyi árak. Pontosabban egyetlen egyszer ettünk étteremben, nem tudtuk, hol együnk és a Meki kerthelyiségében készítettük el a szendvicsünket. Érdekes módon senki sem szólt ránk.🤣

Általában ugyanabban a boltban vásároltunk be. Ahogy otthon is mindig, figyeltük az akciókat, a zárás előtti leárazásokat. Általában salátákat, szendvicseket ettünk, sok helyi sajtot próbáltunk ki, melyeket a vulkánoknál legelésző állatok tejéből készítettek.🧀

Ahogy a francia pástétomok általában azok, itt is nagyon finom helyi pástétomok voltak, de mindig oda kellett figyelnünk arra, mennyit veszünk, mert nem volt hűtőnk, ahova elrakhattuk volna az ételt, így amit nem ettünk meg aznap, legkésőbb másnap, azt ki kellett dobnunk.🚮

Zöldségeket, gyümölcsöket néha az út menti standoknál vettünk, ahol a nyomottabb darabokat kirakták potom áron. Nyilván nem állt szándékunkban örökre saláta-diétán lenni, de költségkímélés szempontjából tökéletes, két hétig kibírható. 🥗

Elmentünk egy vízeséshez, ami Hell Bourg mellett volt, alig fél órát kellett érte mászni, így annyira nem is voltunk hasra esve tőle. Cascada de Blanche a neve. Hell-Bourgra azt mondják, hogy Franciaország legszebb városa, de szerintem ezt csak a helyiek mondják, hogy odacsalogassák a turistákat, bár az is lehet, hogy azért nem tudtuk értékelni, mert addigra nem maradt semmi a kilátásból a hegyekre, mindent felhő borított.☁️

Felmásztunk egy másik vulkánhoz, vagyis nem, ez így nem helyes. Felmentünk kocsival egy kilátóhoz, ahonnan tény, hogy varázslatos a látvány a vulkánokra, és lent a pici falvakra, minden zöld, tényleg paradicsomi. Viszont az is tény, hogy jobban tudok értékelni minden olyan helyet, ahol egy kicsit szenvednem kell azért, hogy láthassam.⛰️

A hegy neve Pic du Maido, és nehéz elképzelni szebb kilátást. De mivel ez a terep abszolút könnyűnek mondható, szó szerint a parkoló mellett van a kilátó, már kora reggel sokan voltak fent, egy csapat meditáló, néhány nyugdíjas, családok. Ennyi emberrel körülvéve elég nehéz egyesülni a természettel. Ezért meg sem próbáltuk, csináltunk néhány képet, üldögéltünk kicsit a sziklán, gyönyörködve a tájban, majd visszakullogtunk a partunkra. Szerintem kevesebb időt voltunk fent a hegyen, mint amennyi az út volt oda-vissza.🌄

Nekem nagy kedvencem a vanília, és ahogy már korábban említettem a szigeten vaníliát termesztenek. Ezért már jóval korábban kinéztem magamnak néhány vaníliaültetvényt, hátha el tudunk menni az egyikre, és ha szerencsém lesz, igazi vaníliát láthatok. Nos, nem volt szerencsém. Mikor mi megérkeztünk, már, vagy még nem volt vanília szezon csak a túlárazott helyi termékek a szuvenír boltokban. De azért a vanília mindent átható illata még így is bódító volt.🍨

6. nap 🇷🇪 RÉUNION

Reggel hétkor terveztünk kelni, de már hatkor felpattant a szemünk. Hosszú éjszaka állt mögöttünk, folyamatosan vagy arra keltünk, hogy elgémberedtek a tagjaink, mert igencsak korlátozottak voltak a mozgási lehetőségeink, vagy pedig arra, hogy fázunk, mint állat, vagy mindkettőre.😅

Hatkor felkelt a nap és ahogy az első sugarak betűztek az ablakon, csak akkor kezdtem el felolvadni. Amikor fél óra múlva kiszálltam a kocsiból, a szélvédőt dér ülte meg. Nem tudom, hány fok volt éjszaka, de maximum 10 körül lehetett. Mindenem fájt a kényelmetlen alvástól, a fagyoskodástól, és a két napos izomlázam is elérte a maximumot. Nagyon nem akaródzott elindulni, de emiatt a túra miatt jöttünk fel és viseltük el az éjszakát, így 6:40-kor elindultunk.🚶🏻‍♀️

A pulcsimat és a dzsekimet is magamra vettem, annyira át voltam még fagyva, de kb. fél óra múlva már rövidnaci-sportmelltartó kombóban voltam.☀️

Először az indulópontból kellett lelépcsőzzünk a völgybe, ami egy 25 perces ereszkedést jelentett, amivel megérkeztünk a vulkán előkertjében. A hegy, amin leereszkedtünk, egy teljesen egyenes kőfal, engem a Trónok harcából a Falra emlékeztetett, csak hó/jég nélkül.🪨

Lent már igencsak oda kellett figyelnünk, hova lépünk, egyes részeken hurkásra száradt a láva, és ott kellett kőről kőre ugrálni, míg más részeken sziklás, töredezett volt. Ha sziklákra léptél, megbotolhattál, ha közéjük, kimehetett a bokád. Megint más részeken homokossá porlódott a kőzet, ezek pedig csúszósak voltak, így ha éppen lejtmenetben jött, félő volt, hogy lezuhanunk.😅

A faltól rövid sétára egy minivulkán van, de sok időt nem vesztegettünk rá, hosszú út állt még előttünk. Amikor elindultunk, már szinte tele volt a parkoló, így nem mi voltunk az elsők, velünk ereszkedett le egy francia család is, de ők hamar lehagytak minket, és rövidesen már nem is tudtuk kivenni, merre járnak.👨‍👩‍👧‍👦

Nem vagyunk egy rohanósok, bőven ráérünk, ráadásul sokszor megállunk fényképezkedni. A lassan járj, tovább érsz elvet valljuk, már csak azért is, mert ügyetlenek vagyunk. A családot már a vulkánon felfelé mászva értük utol, egyikük lesérült, és gondolom, vissza is fordultak, mert később sem láttuk őket.🥺

A vulkánon felkapaszkodva is hasonló volt a terep, mint korábban, a faltól a vulkán lábáig kb. 1 órát botladoztunk. Szinte pontosan 3 órán át tartott az út odáig és visszafelé is, ami azt jelenti, hogy magát a vulkánt úgy két óra volt megmászni. 🌋

Azért is volt jó döntés előző éjszaka fent aludni, mert pontosan 2350 méteren voltunk, így a tüdőnknek, és az agyunknak is bőven volt ideje hozzászokni a magassághoz. Így is enyhe légszomjjal küzdöttünk, de ez még vállalható volt. Azért tart 2 órán át felmászni a vulkánon, ami 2632 méter magas, mert a kijelölt túraútvonal nem egyenesen felfelé visz, hanem cikcakkban kerüli meg a vulkánt hegynek fel, És végül a másik oldalon kötsz ki.⛰️

A Fournaise vulkán a Föld legaktívabb vulkánja, csak az elmúlt 70 évben majd’ 50 szer tört ki, legutóbb 2021-ben. Az a bizonyos 1977-es kitörés, amikor csak a templom maradt meg, az is ez a vulkán volt. A vulkán körül egyébként sok pici alvó vulkán is van, de ez az egyedüli, amelyik még aktív. Megküzdöttem vele, nem mondom, hogy nem. Szerencsére még gyönyörködhettünk a kilátásban, mielőtt megtámadtak minket a felhők, onnantól kezdve hol melegem volt, hol pedig fáztam.🥶

Durván izomlázam volt, emiatt volt csak nehéz, de még igazából így is sokkal könnyebbnek mondanám, mint a két nappal korábbi vízesést. A reptér mellett kaptunk néhány brosúrát a sziget nevezetességeiről, néhány botrányosan rossz túratérképpel, ahol az állt, hogy ez a túra nehéz besorolást kapott. A két nappal korábbi nem volt rajta a listán. Nyilván. Szerintem nehéz csak azért volt mert könnyű megbotlani, elesni, és lezuhanni.😅

Mire felértünk a tetőre, gyakorlatilag már tömör felhőben másztunk, néhány méter után minden ködbe veszett. Mégis mázlink volt a kráternél, mert pont annyi időnk volt, hogy néhány képet készítsünk, kicsit gyönyörködjünk benne, majd be is úsztak a felhők a szakadékba. Nyilván lefelé se volt kevésbé kalandos, néha még az eső is nekikezdett, de csak csöpögött, úgy igazán nem lendült bele egyszer sem. Ahhoz képest, hogy elvileg a március a sziget legesősebb hónapja, hihetetlenül jól viselte magát velünk szemben az időjárás.

🥰

Azért nagyon örültünk, amikor újra a kocsiban ültünk, szinte percre pontosan 6 órával később értünk vissza, 12:40-kor. Egyből kocsiba is szálltunk, és mentünk vissza a civilizációba. Ugyanazon a strandon terveztünk aludni, ahol korábban is, bár kicsit bennem volt a para, ugyanis nem kevés esőfelhő gyülekezett, és bár a sátrunk elvileg vízálló huzattal rendelkezett, gyakorlatilag viszont mennyire lehet vízálló? Ellenáll a kontinentális esőnek, oké, és a trópusinak?😅

De természetesen nem volt más opció. Ha muszáj, elalszom a kocsiban, de két éjszakát egymás után? Felállítottuk hát a sátrat, majd elmentünk lezuhanyozni. Épp nekivetkőztünk a zuhanynak, amikor leszakadt az ég, és ahogy az ennél a fajta esőnél lenni szokott, teljes erővel, hogy másodpercek alatt csuromvizesek lettünk. Fedezékbe vonultunk hát, és vártuk, hogy elálljon, és megnézhessük, mi maradt a sátrunkból.🥺

5. nap 🇷🇪 RÉUNION

Brutális izomlázzal keltünk, viszont a jó hír, hogy erre a napra pihenő napot ütemeztünk be. Mivel vasárnap lévén a boltok délben zárnak, úgy indultunk el, hogy még időben odaérjünk, aztán mentünk egyenesen a hegyekbe.🏔️

Kb. 30 km-t mentünk a célunkig, de ahogy emelkedtünk, lett egyre felhősebb, és hűvösebb. Rengeteg kirándulót láttunk, a táj pedig, ahogy emelkedtünk, lett egyre kopárabb. A látvány lenyűgöző volt. Többször is megálltunk nézelődni, fényképezni. A táj varázslatosságát a különböző színekben pompázó vulkáni kőzetek adták.🪨

Kb. három felhőréteggel később meg is álltunk, én pedig gyors magamra kaptam némi ruhát. Délután 3 volt, parkoló tele, úgy látszik, vasárnaponként mindenki kirándul. Akadt fent egy nem is tudom, minek nevezzem, egy épület, benne némi infóval a vulkánról, és egy lány, aki palacsintát sütött. Délelőtt 11-től este hatig. Szinte biztos, hogy vendégekben nincs hiánya. Mondhatni, csúcsidőben érkeztünk.😅

Elsétáltunk addig, ahonnan másnap indult a túránk, és ahol egy tábla állt, információval a három különböző hosszúságú túráról. A miénk volt persze a leghosszabb, 12 km-t írt (hegynek fel). Pont azon gondolkodtam, hogy ez csak oda-e, és hogy a francba fogok kibírni ennyit azzal az izomlázzal, ami másnapra fog tetőzni, amikor odalépett egy bácsi, és félig angolul, félig spanyolul, egy kis franciával vegyítve elmondta, hogy épp most értek vissza a túráról, ami kb. 7 órás lett nekik, és ne aggódjak, könnyű a terep, menni fog. Mondjuk nem a terep miatt aggódtam, inkább a sok emelkedő miatt.🤣

Elkezdett szemerkélni az eső, így visszamentünk a kocsihoz, hogy előkészítsem alvásra. Szóba került, hogy sátrazunk, de esélytelen, nagyon hideg volt. A bácsi mesélte, hogy ők kicsit lejjebb, egy menedékházban alszanak, egészen pontosan a menhely szót használta, amiért fejenként 20 €-t, kajával 50-et fizettek. Azta. Annyiért már hotelbe mehetnénk, inkább offoltuk, jó lesz a kocsi.🚗

Az égvilágon semmi menedék nem volt a tetőn, csak a palacsintás épület egy budival, ahonnan ahogy beléptem, már fordultam is ki. Mivel egyik építmény se volt számunkra releváns, beálltunk egy bokor mögé, hogy valamennyire védve legyünk a széltől, és legalább a csomagtartót kinyitva, egyből kiléphetünk elvégezni a kis dolgunk. Vagyis ezt tettem volna, de Sergio viszonylag hamar felfedezett néhány patkányt, onnantól pedig inkább a kocsi mellett pisiltem.😅

Elkészültek az ágyak, megvacsoráztunk, közben szép lassan kiürült a parkoló, az eső pedig elállt. Még mindig felhős volt az ég, így a naplementéből semmit sem láttunk, sőt, hamarosan a kocsin se láttunk ki, mert a felhők minket is elleptek. Gyakorlatilag a felhőkben aludtunk. Míg sütött a nap, melegünk volt, még kacagtunk is, hogy ehh, mit nekünk hegyen alvás, de mire koromsötét lett, a hőmérséklet is lecsökkent, aggattunk is mindent magunkra, amit tudtunk.🥶

4. nap 🇷🇪 RÉUNION

Valószínűleg hétvégén nem érvényes a 7 órás türelemhatár, mert amikor felkeltünk, rajtunk kívül senki sem mozdult, és rendőrt se láttunk. Miután összepakoltunk, felkerekedtünk, egyrészt, hogy reggelinek valót vegyünk, másrészt, hogy bevásároljunk két napra, amit a hegyekben terveztünk tölteni, mert amikor majd visszatérünk, vasárnap este, semmi se lesz nyitva.😅

Ezután elindultunk a hegyekbe. Egészen 1500 m-ig emelkedtünk, szó szerint a felhők fölé. A település neve Bois Court, és azért mentünk oda, hogy lerakjuk a kocsit, leereszkedjünk 610 m-ig a Grand Bassin nevű vízeséshez, majd visszamásszunk.💦

Ki volt téve egy tábla amin az állt hogy 2 óra az út a vízesésig, viszont állandó navigátorunk, a maps.me szerint ez 9. Reméltük, hogy előbbinek lesz igaza.😆

Ez a 900 m-es ereszkedés, majd emelkedés nagyjából 17 km-en át tartott oda-vissza, Sergio lépésszámlálója szerint. A terv az volt, hogy megcsináljuk ezt a túrát, majd a kocsival továbbmegyünk 2300 m-re, ott alszunk, és onnan másnap vulkán-túrázunk. Elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy elárultam, hogy még sose láttam vulkánt.😂

Elég hamar megváltoztattuk a tervet, ugyanis a talaj olyan meredek, és sziklás volt, hogy már 1 óra után fáradtak voltunk. Fogalmam se volt, hogy fogom tudni ezt felfelé teljesíteni. Később egy olyan helyre értünk, ahol a lenti település vízszállító csöve futott, egy kis csappal. Elvileg azt olvastuk, hogy számunkra is iható a víz, viszont ilyen volt Kazahsztánban is, aztán meg örültünk, hogy két budi volt a szálláson.🚽

De nagyon szomjasak voltunk, mert tartalékoltuk a vizünket. Kiittunk hát egy palackot, és megtöltöttük a vízzel, hogy legyen, tuti, amit tuti, végülis a természetben vagyunk, ha jön a szapora, ott a legjobb kicsapni. Nem jött. A víz Réunionban tökéletesen iható és finom.🥰

Tehát a terv azért módosult, mert már láttuk, hogy mire felérünk, besötétedik, és a hegytetőn nem tudtuk, milyenek lesznek a körülmények, és az biztos volt, hogy ezután a kaland után szükségünk lesz zuhanyra.🚿

Már csak azért is, mert mindenki, aki szembejött velünk, a halálán volt, így várható volt, hogy a terep csak nehezebb lesz. Sokan csinálják, hogy leereszkednek, az éjszakát a lenti faluban töltik, majd másnap felmennek. Nyilván mi azt gondoltuk, ennél tökösebbek vagyunk, megcsináljuk az egészet egyben.😆

Úgy az út felénél én ezt annyira nem gondoltam így, de mivel nem volt nálunk se pénz, se sátor, nyilván nem volt sok választásom, mint kibírni. Mire leértünk a faluba, a lábaim remegtek, a térdeim pedig rogyadoztak az állandó fékezéstől, de nagyon büszke voltam magamra.🤓

Pláne, hogy a faluban tábla jelezte, hogy 20 perc a vízesésig. Aztán elértük a patakot. És nem volt híd. Csak kövek. Ott álltam, és azon gondolkodtam, hogy na ezt tuti nem fogom. Tuti van másik út. Majd jött egy pasi és közölte, hogy nem, nincs, majd egyik kőről a másikra ugrálva átkelt. Én meg csak néztem, és közben hajtogattam magamban, hogy nem, ezt tuti nem. 😫

Olvastunk arról információt, hogy sokan leereszkedtek a hegyről, de idő hiányában a vízesésig nem jutottak el. A lószart. A vízesés közel van. Tuti, hogy meglátták a patakot, és visszafordultak. Nekem is megfordult a fejemben. Sergio arcán is az én kételyemet láttam tükröződni, ráadásul neki rosszabb, mert zéró egyensúlyérzéke van.🤣

Aztán jött egy család, három gyerekkel, a harmadik apu hátán. Na nem, gondoltam, ha ők mind megoldják, akkor nekem is meg kell, különben mire volt jó a sok-sok jogával eltöltött óra. Úgyhogy elindultam. És persze, hogy sikerült. Bár párszor félig szívrohamot kaptam, mert Sergio botladozott előttem, és már magam előtt láttam lezuhanva, betört koponyával, de az adrenalinlöket szinte átrepített minket a túlpartra.🦅

Utána még sétáltunk kicsit, majd egy sziklánál kötöttünk ki, kilátással a vízesésre. WOW. A lezúduló víztömeg, alatta a tó, körös-körül minden zöld, a szédítő mélység… Nem vagyok tériszonyos, de ebbe kedvem lett volna beleszédülni, a mélység szinte hívogatott, az suttogva: ugorj, ugorj!🏞️

Még valamennyit ereszkednünk kellett, volt ott minden, susnyás, sár, minden-minden. majd eljutottunk a vízeséshez, ami lentről se volt kevésbé lenyűgöző. Sergio egyből csobbant is, én térdig mentem csak bele, mert a víz rettenetesen hideg volt, én pedig könnyen felfázom.🤧

Aztán elindultunk vissza. Jó ötlet volt bemenni a vízbe, faszán lefagyasztotta a térdemet, így már nem éreztem fájdalmat. Végül kereken 2,5 óra volt lejutni és én lepődtem meg leginkább, de ugyanennyi fel. Az ereszkedéstől szétment a térdem az állandó fékezés miatt, de felfelé sokkal simábban ment.🥰

Mivel aznapra töröltük a vulkános terveinket, úgy döntöttünk, hogy megint a partunkon töltjük az éjszakát, egyből odamentünk hát, ott pedig már javában zajlott a szombat esti dínom-dánom. Szerencsére a helyünk még szabad volt.🏕️

Addigra már nagyon fáztam, de elmentünk zuhanyozni, majd vacsorát követően kb. be is ájultunk. Az a jó a reggel 7es kelésben, hogy maximálisan kihasználjuk a napos órákat, esténként pedig -internet és áram hiányában- olyan korán fekszünk, mint még soha.😴