VÉGEFŐCÍM

 Eredetileg egy évesre terveztük az utat, viszont semmi konkrét tervünk nem volt azt illetően, hova is fogunk menni. Nem azért, mert menők és spontának vagyunk, hanem egyszerűen, mert még nem nyitottak meg az országok a turisták számára. A terv az volt, hogy megindulunk, amerre tudunk, majd ahogy nyitnak, arra megyünk. Az biztos volt, hogy Indiában kezdünk és utána Üzbegisztánba megyünk és annyi. Már Indián belül se volt konkrét tervünk, nekem meg aztán pláne nem, életemben nem jártam előtte Ázsiának még csak a közelében sem, úgyhogy amikor szóba került India, akkor ügyesen, okosan megmutattam, mi minden érdekelne engem. Sergio meg kedvesen megmosolyogta elszántságom és megkért, hogy akkor nézzem meg egy kicsit jobban azt a térképet, illesszem bele az országot egy Európa térképbe és akkor nagyjából megkapom a méreteket, ebből vonjam ki a szegénységet, az elmaradottságot, szorozzam be a szubtrópusi mentalitással és akkor talán lesz némi elképzelésem. Végül még ez az elképzelés is távol állt a valóságtól. Az út előtt azonban elengedtem minden irányításmániás beidegződésemet és olyat tettem, amit még soha: 100%-ban rábíztam magam Sergiora, én csak arra figyeltem, hogy elég könyv legyen az Ebook-omon. Egyetlen dolgot kértem, ha csak egy dolog lehet, amit az én listámról megnézhetünk, akkor az a Taj Mahal legyen. És ő, bár már kétszer látta, természetesen azonnal beleegyezett. Így tettünk meg egy hurkot Indiában, indulva Mumbai-ból, délnek, majd északnak az ország belsejét érintve és repültünk tovább Új-Delhiből Üzbegisztánba.🪷

Megérkezvén még mindig nem volt semmi ötletünk a hova továbbra, így amikor Samarkandban összefutottunk egy spanyol sráccal, aki agyba-főbe dicsérte Kirgizisztánt, jött az ötlet, hogy akkor menjünk oda. 🇰🇬

Természetesen az én elképzelésem egy teljesen átlagos, “unalmas” ázsiai körút lett volna a szokványos országokkal (főleg Balival), de nem nagyon igyekeztek akkor még nyitogatni. Mondanom se kell, napi szinten nézegettem az egyes országok híreit, konzulátusi oldalait, de semmi. Úgyhogy mentünk Kirgizisztánba.

A Bishkek-ből Karakolba vezető úton merült fel először, hogy talán meg kellene fontolnunk, hogy hazamegyünk, várunk kicsit, majd visszajövünk, ha már van hova. Addigra egyébként Bali és Thaiföld is megnyitott már, viszont mindkettő Covid biztosítást kért, az meg annyira drága lett volna -tekintve, hogy egy évet lettünk volna úton- hogy lejöttünk mindenről. 

A hazajövetel mellett szólt továbbá, hogy a repjegyek Európa irányába már-már nevetségesen olcsóak voltak, az ellenkező irányba pedig pofátlanul drágák. Így amikor az eső elmosta az egyhónapos túrázásunkat, megvettük a repjegyeket haza, Örményországból. De mivel azok csak június végére voltak olcsók, beiktattunk addig még néhány országot, így került a képbe Kazahsztán, (Abu-Dhabi érintésével) Azerbajdzsán, Grúzia és végül Örményország, ahonnan közvetlen járatunk volt Bécsbe (potom 50€-ért).

Azt azért hozzátenném, hogy nem bánok semmit és nem sajnálom, hogy így alakult, mert annyi véletlen egybeesés, történés volt, hogy - bár sajnáltam, hogy nem tudtuk megcsinálni az egy évet -, de tudtam, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis két héttel a hazajövetelünk előtt, amikor már az összes rep-, és vonatjegy a kezünkben volt, Bali eltörölte a biztosítós kikötését.🤷🏽‍♀️

5. nap 🇦🇲 JEREWAN

Utolsó napunkon Jerevánban sok mindent már nem tudtunk csinálni, mindenki ismeri, milyen szokott lenni ez a nap, testben még itt, lélekben pedig már otthon, pakolni, agyalni, rendszerezni, nyűg az egész. Nem is terveztünk semmi konkrétat, elsétáltunk egy étteremhez, amiről nem írtam korábban, de a 2. napon próbáltuk kis és, bár a személyzet borzalmas volt, az ételek zseniálisak, úgyhogy már akkor megbeszéltük, hogy ide mindenféleképpen vissza kell jönnünk.🥗

Itt kipróbáltuk Sergio egyik mániáját, amit szó szerint minden országban meg kellett kóstolnunk, mert mindenhol máshogy hívták, Indiában Momo-nak, itt épp Mantinak., ami egy húsos batyu és mikor-mivel szervírozzák.🥟

Örmény pizzát – Lahmadzsun - is ettünk, egyrészt, mert olcsó volt, másrészt, mert korábban is ízlett.🍕

 Később visszacammogtunk a szállásra, felmálháztuk magunkat és indultunk a reptérre. A szállásunk tulaja pont bevásárolni indult és jó fej volt, felajánlotta, hogy elvisz minket a vonatállomásig, ahonnan metróval ki tudunk menni a reptéri járat megállójához, amit ismételt hosszas keresgélés után végül sikerült is megtalálnunk.Ⓜ️

4. nap 🇦🇲 GEGHARD MONASTERY

Az utolsó előtti napunkon kibuszoztunk a Geghard monostorhoz. Valójában ez volt az a kirándulás, amit a legjobban vártunk Örményországban és nem hiába. A monostor Jerevántól mintegy 30 km-re fekszik, úgyhogy először is besétáltunk a központba, majd onnan hosszas keresgélés után megtaláltuk azt a buszt, ami elvitt minket a városnak egy másik pontjára, ahonnan az a busz indult, mely elvitt minket annak a hegynek a lábához, amin a Geghárd monostor található. Igen, pont ilyen kacifántos volt ez akkor is.⛪️

Mivel semmi konkrét információnk nem volt, csak néhány busz-számunk és egy körülbelüli irányunk, gyakorlatilag egy óránk elment arra, hogy a buszmegállókat megtaláljuk, majd pedig további 1 órát vártunk arra a buszra, mely kivitt minket a városból. Annyit tudtunk, hogy kettő is van abból, ami majd elvisz minket úticélunkhoz és, hogy a két busz között annyi a különbség, hogy az egyik tovább jár és elvileg közelebb rak le a monostorhoz. Kérdés, hogy melyiket sikerült kifognunk? Persze, hogy nem.🚌

A buszok száma 266 és 284. Mivel úgy egy órát vártunk a megállóban, mire jött a busz (ami egyébként marshrutka), nem kockáztattuk meg, hogy esetleg a másikra még további órát kell várni, vagy többet és lemaradunk az élményről, úgyhogy fogtuk, ami adatott és mentünk. Egy texasi professzor volt az útitársunk, akivel kedélyesen elcseverésztünk az örmény benyomásainkról. Ő hamarabb szállt le, mert volt ott egy másik templom is egyébként, de minket igazából Geghard érdekelt és szinte biztosak voltunk benne, hogy a sok késedelem miatt nem férne bele mindkettő az időnkbe. Azóta is sokszor eszembe jut, hogy vajon a srácnak sikerült-e megoldani. Szerintem nem.😂

Tehát a marshrutka egy Goght nevű településen tett le minket, ahonnan további 5 km-es séta várt ránk a hegyre, a monostorhoz. Az út végig autóút, tehát gondot nem okoz és tádááámmm, végestelen végig gyönyörűséges, illatozó, termésüktől roskadozó cseresznye- és meggyfákkal van beültetve. Természetesen ezek lekerített területek, de tényleg olyan szinten tele voltak, hogy egy csomó ág kihajlott a kerítésen túlra és mivel látszott, hogy szenvednek, kötelességemnek éreztem könnyíteni a terhükön. Úgy terveztük, hogy visszafelé pedig szedünk annyit, amennyit csak tudunk – hála az égnek, hogy mindig van nálam néhány vászonzacsi, hogy ne kelljen műanyag szatyrokat vennünk -, hogy ne felfelé kelljen már cipekedni.🍒

Út közben elkezdtük számolgatni, hogy idővel azért elég karcsún állunk, de sebaj, majd annyit leszünk ott, amennyit tudunk, viszont volt még egy kilátó nem messze a monostortól, ahova szintén fel szerettünk volna sétálni és oda meg aztán pláne nem volt semmi infónk, hogy merre és mennyi.🏞

Sétáltunk, sétáltunk, egy teremtett lélek nem járt arra, csak a helyiek árulgatták cserkóikat (upsz), tejet, kenyeret, ki-mit. Egyszer csak jött egy autó, hogy szívesen felvinne minket a kolostorhoz. Oké. Bevallom őszintén, nekem két dolgon járt az agyam, az egyik, hogy pénzt fog kérni érte, ahogy mindig, mindenki, mindenért utunk során, a másik verzió még rosszabb volt és tragikus kimenetelű. De csodák csodája, sem egyik, sem másik nem történt meg, a pasi tényleg csak segíteni akart nekünk, így újra sikerült csalódnom az emberiségben.🎇

A 13. században a sziklába vájt kolostor pont olyan, amilyennek egy kolostornak lennie kell és érdekesség, hogy például a mai napig termelnek mézet az udvarban. Pont addig volt érdekes egyébként számomra a kirándulás, amíg meg nem támadott egy méhecske…🐝

Na de szerencsére nem kellett fizetnünk a belépésért, a kápolnába és a kriptába is be tudtunk menni, majd sétáltunk egyet az épületkomplexum mögött, keresvén az utat a kilátóig, amit végül nem sikerült megtalálni, mert minden út előbb-utóbb le volt zárva. És természetesen, ahogy az már csak velünk lenni szokott, a monostor is épp felújítás alatt állt, ami nagyban rontott a látványon.👷‍♂️

No de minket sem az elkeseredős fából faragtak éppen, ha nem is mehettünk kilátózni, azért mászkáltunk még kicsit a monostor környékén a nem hivatalos ösvényeken és egyrészt fentről pazar kilátás nyílt a kolostorra, másrészt pedig további vájatokra, mini barlangokra bukkantunk, amik korábban szintén a főépülethez tartozhattak.🌳

Végül azért kénytelenek voltunk elindulni lefelé, részben, mert nem tudtuk pontosan, mikor megy az utolsó busz, részben pedig, mert még azért le is kellett jutni és elkezdtek gyülekezni az esőfelhők. Juhhé🌧

Bandukoltunk lefelé és egyszer csak megállt egy kocsi és egy bácsi egy maréknyi sárgabarit nyújtott ki nekem. Már automatikusan köszöntem meg, de nem, ismét gondoltam, biztos meglesz az ára, de ismételten nem és erősködött, hogy vegyem csak el, tényleg nem vár el semmit érte. Később pedig egy nénitől kaptam cseresznyét. Ugye azt terveztük, hogy az út kezdetén megpakoljuk mindenünket cserkóval, de ez sajnos nem jött össze, mert megint megállt egy kocsi, hogy szívesen elvinne minket, ugyanis hallották, hogy spanyolul beszélünk és – minő meglepő fordulat – az egyik pasi Spanyolországban élő örmény, aki családlátogatáson jár épp. Vissza is vittek minket egészen Jerevánig, úgyhogy nem derült ki, hogy jár-e még a busz, viszont abban a pillanatban, hogy Jerevánban kiraktak minket abban a buszmegállóban, ahonnan aztán majdnem a szállásig jutottunk, eleredt az eső. Igen, néha tényleg szokott szerencsénk is lenni.💫

3. nap 🇦🇲 JEREWAN

Ezen a napon a város egy másik hegyére sétáltunk fel, mégpedig azért, hogy egy emlékművet nézhessünk meg, nevezetesen a Tsitsernakaberd-et, mely a szovjetek által elkövetett 1915-ös örmény népirtás áldozatainak állít emléket. A becslések szerint ezen népirtás során 300.000 és másfél millió közé tehető a halottak száma. ✝️

Később megkerestük a jereváni bolhapiacot, aminek Vernissage a neve. Gondoltuk, két nap múlva úgyis megyünk haza, már nem kell sokáig cipelnünk a tatyókat, akár shoppingolhatunk is. Nagy reményeink voltak, ugyanis minden, amit addig láttunk, fogtunk, szagoltunk, ettünk, olcsó volt. 🪀

Esténként itt is egy hatalmas dinnyével cammogtunk haza és be is faltuk mindet egy vagon teával kísérve, csak, hogy még véletlenül se sikerüljön végigaludni az éjszakát. Hazafelé tartva egy kis pékségre bukkantunk, ahol a pékség egyik szegletében árulták a zseniális péksütiket és az istenien illatozó kenyereket. Eredetileg kenyérért lestünk be, de aztán nem tudtunk ellenállni és mindenféle bűnös nyalánkságból vettünk egy kicsit. Töredelmesen bevallom, egy darab kép se készült róla, mert mire eszünkbe jutott, már megettük mindet. 🥮

Tehát elmentünk erre a piacra, amiről mindenhol olvastunk és konkrétan üres kézzel távoztunk. Igen, egy részének volt egy kis bolhapiac jellege, de főként a parasztvakítás ment, azaz a „ki tud minél több hűtőmágnest vagy más kacatot eladni minél magasabb áron a hülye turistának”. Bocsánat, ha valakinek nagyon tetszett és ezzel a lelkébe tiportam, nekem ez jött le róla. Fel is húztam magam rajta, úgyhogy kénytelenek voltunk elmenni egy hétköznapi piacra, hogy mégiscsak meglegyen az érzés, amit kerestünk. Meg is volt.🍅

Ahogy azt vártuk, ez már valóban egy hatalmas csarnokban elhelyezett piac volt, ahol csakis azt árulták, amit mindenhol, otthon is és a többi országban is, ahol jártunk, de szerintem nem láttad igazán az országot, ha nem piacoztál. Pont. Vettünk is kettő kiló pattogatni való kukoricát, csakis azért, mert nevetségesen olcsó volt.🌽

2.nap 🇦🇲 JEREWAN

A hotel, ahol megszálltunk nagyjából 5 km-re volt a vasútállomástól. Alapvetően igyekszünk közelebbi szállást találni, de meg kell, hogy mondjam, ahhoz képest, hogy egyébként mennyire olcsó a város (noha főváros), még a legolcsóbb szállások is drágák. Véleményem szerint ez azért van így, mert a város hemzseg az orosz menekültektől. Így a mi hosztelünk is ilyen volt, sokan voltak, akik csak szimplán azért voltak ott, mert nem akartak már Oroszországban maradni és inkább itt kerestek munkát, de olyanok is, akiknek választásuk nem volt, mivel ahhoz, hogy tovább tudjanak dolgozni (home-office-ban) nemzetközi cégekkel, el kellett hagyniuk az országot.🪆 

Külön szobánk volt közös fürdő- (külön női és férfi) és konyhahasználattal és mindezért körülbelül 18 €-t fizettünk egy éjszakára. Ha úgy vesszük, nem drága. De ha úgy, hogy Indiában a legdrágább szállás került ennyibe, és itt akkor, azon a héten tényleg ez volt a legolcsóbb, akkor igen. 🫰

Az ország lakossága nagyjából 3 millió fő, ebből a fővárosban, Jerevánban (Eriwan/Jerewan/Erewan) a harmada, egymillió él. Bevallom, kicsit össze voltam zavarodva azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen kép is alakuljon ki bennem a városról és ezzel együtt az országról, mivel eléggé ambivalens érzéseim voltak. Mégpedig azért, mert alapvetően zsigerből rávágnám, hogy India után ez volt a legszegényebb ország, ahol ez alatt a három hónap alatt jártunk.😕

És egyébiránt ez talán tényleg így is van. A városban sétálgatva, az épületeket látva folyamatosan a Szomszédok című sorozat főcímdala játszódott a fejemben, viszont olyan sok és drága kocsit lehetett látni, hogy menten bele is pirultam zord feltételezésembe, hogy itt bárkinek bármiféle anyagi problémája lehet. 🛻

Meglestük a Cascade-ot, ha már arra jártunk és meg is másztuk mind az 572 lépcsőjét, néha még dupláztunk is, csak, hogy jobb fotókat csinálhassunk. Felérve pedig lélegzetelállító látvány tárult elénk a parkkal és kávézóival a várossal és magával az Ararát heggyel. 🗻

Örményország leghíresebb hegye az Ararát, az az Ararát, ahova Noé megérkezett a bárkájával, viszont ez a hegy jelenleg nem Örmény-, hanem Törökország területén helyezkedik el. Viszont Jereván legmagasabb pontjáról szép időben pompás kilátás nyílik rá. Nekünk nem volt szép az időnk és később még annál is kevésbé, de még így is kivehető volt, hogy valami van ott.🌄

 

1. nap 🇦🇲 JEREWAN

Tehát ahogy korábban írtam, Grúziából vonattal utaztunk Jerevánba, Örményország fővárosába, ahol a – szinte kereken – 3 hónapos utunk utolsó 5 napját töltöttük. Az ország elméletileg Ázsia része, gyakorlatilag viszont sokszor sorolják az európai országok közé. Örményország is a Szovjetunió egyik tagállama volt és ez az az ország, ahova azért nem tudtunk közvetlenül átjönni Azerbajdzsánból, mert nincs rá lehetőség. Semmilyen. Ugyanis van egy kisebb (inkább nagyobb) területi-szemléleti feszültség a két ország között, kevésbé finoman fogalmazva, hol háborúskodnak, hol nem. Most pont igen, ottjártunkkor éppen nem.🇦🇲

 A vonatunk Tbilisziből valamikor délután 5 körül indult és reggel 7-re értünk Jerevánba. Az még barátok közt is korán van, gyakorlatilag még semmi nem volt nyitva, így pénzt se tudtunk váltani, úgyhogy arra próbáltunk összpontosítani, hogy valahogy sikerüljön elbotorkálni a szállásunkig. Még akkor is nagyon korán volt, amikor megérkeztünk, de az egyik lakó kinyitotta nekünk az ajtót, hogy hozzáférhessünk a konyhához és legalább a kertben ücsörögve elteázgathattunk néhány órát, amíg vártuk, hogy a házinéni felkeljen és megkapjuk a szobánkat. Mikor ez sikeresen megtörtént és még a nyelvi akadályokat is sikerült néhány tolmács segítségével legyőzni (nem, itt se szeretnek angolul tanulni), bevágtunk egy akkora szunyát, hogy csak nah. Én azért, mert a vonaton ismételten nem aludtam sokat, Sergio pedig azért, mert minden alkalmat megragad, hogy durmolhasson.🚆

 Miután megébredtünk, azért nyakunkba vettük a várost, már csak azért is, mert pénzt kellett váltanunk és, hogy kicsit megnézegessük étkezés terén a lehetőségeinket. Szokás szerint annyit keresgéltünk, hogy végül türelmünket vesztettük és sikerült beülnünk a – minden valószínűség szerint – legrosszabb kebaboshoz.🥙

 Viszont legalább a pénzváltást sikerült abszolválnunk. Örményország pénzneme a Dram, amiből nagyjából 430-at kaptunk 1€-ért ottjártunkkor. De már akkor is napi szinten változott ez az összeg. 💲

5. nap 🇬🇪 TBILISI

Utolsó napunkon kipróbáltunk még egy éttermet, ami közel volt a vonatállomáshoz, így nem kellett taxit fognunk, csak addig kibírni és az étteremben szusszanhattunk egyet és ehettünk egy jót. Végre kipróbálhattuk a híres grúz Hachapurit, helyi sajtot salival és sertéshúst sültkrumplival és sok kaporral.🍟

Majd néhány órát eltöltöttünk az állomáson a vonat indulásáig, ahol még egyébként internet is volt, minő meglepő fordulat. A vonat nagyon tiszta volt, utunk során a legtisztább és a határátkelést, ami számomra az első volt vonaton, nagyon profin bonyolították le, nem kellett leszállnunk, mint legutóbb a buszon, hanem mindenféle műszerekkel jöttek a katonák hozzánk és ellenőriztek minket végig, majd pecsételtek az útleveleinkbe. Érdekes módon ez volt az első ország, ahol nem problémáztak az útlevelemen, bár gondolom azért, mert ők már hallottak Magyarországról.🚂

A vonaton egy kicsit öregnek éreztem magam, valamiért csak huszonévesek utaztak rajta, de velük tele volt, szerintem mi voltunk a legidősebbek. Mindenesetre Sergio – mint mindig – bevágta a szépítő szunyát, én meg lestem a plafont szinte egész éjszaka, mert a klíma pont a derekamra fújta a hideget, úgyhogy sok esélyem nem volt az alvásra. Meg amúgy is reggel 7 körül értünk Jerevánba, a vonatos fiú pedig már 6-tól ébresztett minket.🇦🇲

4. nap 🇬🇪 TBILISI

Nem csak, mert időnk nem volt, hanem mert olyan orkán erejű szél volt, hogy egy fél napra be is ragadtunk a szállásra és aztán is csak módjával adtunk a turista érzésnek. Felballagtunk a várba, ami, ha nem fizetsz egy csomó pénzt a felvonóért, már önmagában egy jó kis popsi-erősítő túra, meglestük Grúzia anyukáját.🗿

Ez egy, a grúz fővárost szimbolizáló szobor, mely a legmagasabb pontról tekint a városra, egyik kezében egy tál bort tartva a barátok, másikban pedig egy kardot, az ellenségek számára. A mama egyébként alig 70 éves, az ‘50-es években emelték a város 1500. születésnapjára.🎈

Grúziának a finom ételein kívül a gyümölcseik is nagyon finomak és mindemellett olcsóak is. Így minden este a vacsink egy helyi kenyér volt és egy óriási dinnye. Házinénink cukin rendelkezésünkre bocsájtott minden szükségest, így az estéinket a ház teraszán, falatozgatással töltöttük.🍉

3. nap 🇬🇪 TBILISI

Még első este elmentünk egy étterembe, amit mindenhol a neten nagyon ajánlottak és amire már hetek óta vártunk. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem azt kaptuk, amire számítottunk. Ez természetesen csakis a mi hibánk volt, mert olyan szinten rá voltunk már feszülve hetek óta a híres grúz konyhára, hogy teljes mértékben idealizáltuk. Nem az, hogy nincs oka híresnek lenni, mert tényleg zseniálisan finomakat ettünk, csak mi már gyakorlatilag a mennyei mannát vártuk.🤤

Maga az étterem egyébként tényleg zseniális, annyira, hogy még reklámra se nagyon van szüksége, így is tele van folyamatosan, és még azt is megengedheti magának, hogy olyan szinten eldugott, hogy ha nem tudjuk, hova megyünk, rá se találunk. Természetesen a személyzet is zseniálisan kedves és kompetens és az étel is fenomenálisan finom volt, csak nem éppen a mi pénztárcánkhoz passzoló. És igazából ez volt a probléma. Mert mindenhol azt olvastuk, hogy amellett, hogy jó, rendkívül olcsó is és az mondjuk pont nem volt. De sebaj, tanulópénznek elraktuk és hozzá kell tennem, hogy valóban zseniálisan finom volt.💲

Viszont inkább elengedtük ezt az étterem dolgot és úgy voltunk vele, hogy beérjük valami szerényebbel is. Így történt, hogy konkrétan a domb alján, ahol a szállásunk volt, találtunk egy kifőzdét, ahol – mint első nap konstatáltuk – folyamatosan sorba álltak az emberek, mégpedig a helyiek. Több se kellett, második nap máris berobbantunk és egy akkora halom ételt pakoltunk fel, aminek a felét se tudtuk megenni egyszerre és amikor fizetni kellett, el se hittük, hogy csak annyi az annyi. Onnantól kezdve minden nap ott ettünk. Mondjuk a kiszolgáló hölgynek mindig rossz kedve volt és folyamatosan attól féltünk, hogy teszünk, vagy mondunk valamit, amivel aztán még dühösebb lesz, úgyhogy próbáltunk nagyon illedelmesen viselkedni és olyan kevés szívességet kérni tőle, amennyire az csak lehetséges volt.🙁

Ezen a napon kimetróztunk a Tiflis tóhoz, hogy felmásszunk a helyi Stonehenge-hez, amit Chronicles-nek hívnak. Elvileg minden miatt is épült, gyakorlatilag viszont a kövekbe vésett történetek Jézus életét mesélik el. Egyébként roppant lenyűgöző látvány. Az emlékmű alatt, a völgyben terül el a tó, amire fentről nagyon szép kilátás nyílik. Volt róla szó, hogy egyik nap esetleg visszatérünk és fürdünk egyet, de végül mégse volt rá időnk.🐟

2. nap 🇬🇪 TBILISI

Maga Grúzia egyébként nem túl nagy és azt sem mondanám, hogy a leglenyűgözőbb ország, ahol addig jártunk, de természetesen nincs az sehol megírva, hogy minden országtól hasra kell esni. Nagyjából 4 millióan lakják, ebből 1,1 millióan, azaz a lakosság negyede a fővárosban él. Mindenhol azt olvastam, hogy Tiflisz/Tbiliszi még oké, a vidék sokkal durvább, szegényebb, koszosabb.😢

Számomra Tiflisz egyébként roppant nyomasztó olyan szempontból, hogy folyamatosan olyan érzésem volt, hogy a város a Szovjetunió egy hátrahagyott, elfeledett szeglete. És egyébként az is. Ottjártunkkor egyik nap ünnepség volt, Grúzia az EU-ba történő esetleges beléptetése okán. Ezt az információt azóta is igyekszem megérteni és felfogni.🇪🇺

Persze, vannak szép részei, az óváros gyönyörű, a vár a hegyen, a folyó, mely – Budapesthez hasonlóan – kettészeli. Viszont... Értem én, hogy az utóbbi éveket megsínylette az ország, a turizmus meg pláne és most nagyon megörültek, hogy megjöttek az első turisták, de őszintén szólva egy kicsit sok volt már, hogy mindenféleképpen el akartak nekünk adni valamit és lépten-nyomon természetesen át is akartak verni minket. Igen, tudom, ez nem újdonság és tényleg minden országban ez volt, viszont máshol legalább okosan csinálták. Tudtuk, hogy lehúznak, és hogy nem tudunk semmit csinálni, de legalább úgy csináltak, mintha. Itt nem. Olyan pofátlanul ment a turisták pénzeinek nyirbálása, hogy azt tanítani kellene.🤑