4. nap 🇦🇲 GEGHARD MONASTERY

Az utolsó előtti napunkon kibuszoztunk a Geghard monostorhoz. Valójában ez volt az a kirándulás, amit a legjobban vártunk Örményországban és nem hiába. A monostor Jerevántól mintegy 30 km-re fekszik, úgyhogy először is besétáltunk a központba, majd onnan hosszas keresgélés után megtaláltuk azt a buszt, ami elvitt minket a városnak egy másik pontjára, ahonnan az a busz indult, mely elvitt minket annak a hegynek a lábához, amin a Geghárd monostor található. Igen, pont ilyen kacifántos volt ez akkor is.⛪️

Mivel semmi konkrét információnk nem volt, csak néhány busz-számunk és egy körülbelüli irányunk, gyakorlatilag egy óránk elment arra, hogy a buszmegállókat megtaláljuk, majd pedig további 1 órát vártunk arra a buszra, mely kivitt minket a városból. Annyit tudtunk, hogy kettő is van abból, ami majd elvisz minket úticélunkhoz és, hogy a két busz között annyi a különbség, hogy az egyik tovább jár és elvileg közelebb rak le a monostorhoz. Kérdés, hogy melyiket sikerült kifognunk? Persze, hogy nem.🚌

A buszok száma 266 és 284. Mivel úgy egy órát vártunk a megállóban, mire jött a busz (ami egyébként marshrutka), nem kockáztattuk meg, hogy esetleg a másikra még további órát kell várni, vagy többet és lemaradunk az élményről, úgyhogy fogtuk, ami adatott és mentünk. Egy texasi professzor volt az útitársunk, akivel kedélyesen elcseverésztünk az örmény benyomásainkról. Ő hamarabb szállt le, mert volt ott egy másik templom is egyébként, de minket igazából Geghard érdekelt és szinte biztosak voltunk benne, hogy a sok késedelem miatt nem férne bele mindkettő az időnkbe. Azóta is sokszor eszembe jut, hogy vajon a srácnak sikerült-e megoldani. Szerintem nem.😂

Tehát a marshrutka egy Goght nevű településen tett le minket, ahonnan további 5 km-es séta várt ránk a hegyre, a monostorhoz. Az út végig autóút, tehát gondot nem okoz és tádááámmm, végestelen végig gyönyörűséges, illatozó, termésüktől roskadozó cseresznye- és meggyfákkal van beültetve. Természetesen ezek lekerített területek, de tényleg olyan szinten tele voltak, hogy egy csomó ág kihajlott a kerítésen túlra és mivel látszott, hogy szenvednek, kötelességemnek éreztem könnyíteni a terhükön. Úgy terveztük, hogy visszafelé pedig szedünk annyit, amennyit csak tudunk – hála az égnek, hogy mindig van nálam néhány vászonzacsi, hogy ne kelljen műanyag szatyrokat vennünk -, hogy ne felfelé kelljen már cipekedni.🍒

Út közben elkezdtük számolgatni, hogy idővel azért elég karcsún állunk, de sebaj, majd annyit leszünk ott, amennyit tudunk, viszont volt még egy kilátó nem messze a monostortól, ahova szintén fel szerettünk volna sétálni és oda meg aztán pláne nem volt semmi infónk, hogy merre és mennyi.🏞

Sétáltunk, sétáltunk, egy teremtett lélek nem járt arra, csak a helyiek árulgatták cserkóikat (upsz), tejet, kenyeret, ki-mit. Egyszer csak jött egy autó, hogy szívesen felvinne minket a kolostorhoz. Oké. Bevallom őszintén, nekem két dolgon járt az agyam, az egyik, hogy pénzt fog kérni érte, ahogy mindig, mindenki, mindenért utunk során, a másik verzió még rosszabb volt és tragikus kimenetelű. De csodák csodája, sem egyik, sem másik nem történt meg, a pasi tényleg csak segíteni akart nekünk, így újra sikerült csalódnom az emberiségben.🎇

A 13. században a sziklába vájt kolostor pont olyan, amilyennek egy kolostornak lennie kell és érdekesség, hogy például a mai napig termelnek mézet az udvarban. Pont addig volt érdekes egyébként számomra a kirándulás, amíg meg nem támadott egy méhecske…🐝

Na de szerencsére nem kellett fizetnünk a belépésért, a kápolnába és a kriptába is be tudtunk menni, majd sétáltunk egyet az épületkomplexum mögött, keresvén az utat a kilátóig, amit végül nem sikerült megtalálni, mert minden út előbb-utóbb le volt zárva. És természetesen, ahogy az már csak velünk lenni szokott, a monostor is épp felújítás alatt állt, ami nagyban rontott a látványon.👷‍♂️

No de minket sem az elkeseredős fából faragtak éppen, ha nem is mehettünk kilátózni, azért mászkáltunk még kicsit a monostor környékén a nem hivatalos ösvényeken és egyrészt fentről pazar kilátás nyílt a kolostorra, másrészt pedig további vájatokra, mini barlangokra bukkantunk, amik korábban szintén a főépülethez tartozhattak.🌳

Végül azért kénytelenek voltunk elindulni lefelé, részben, mert nem tudtuk pontosan, mikor megy az utolsó busz, részben pedig, mert még azért le is kellett jutni és elkezdtek gyülekezni az esőfelhők. Juhhé🌧

Bandukoltunk lefelé és egyszer csak megállt egy kocsi és egy bácsi egy maréknyi sárgabarit nyújtott ki nekem. Már automatikusan köszöntem meg, de nem, ismét gondoltam, biztos meglesz az ára, de ismételten nem és erősködött, hogy vegyem csak el, tényleg nem vár el semmit érte. Később pedig egy nénitől kaptam cseresznyét. Ugye azt terveztük, hogy az út kezdetén megpakoljuk mindenünket cserkóval, de ez sajnos nem jött össze, mert megint megállt egy kocsi, hogy szívesen elvinne minket, ugyanis hallották, hogy spanyolul beszélünk és – minő meglepő fordulat – az egyik pasi Spanyolországban élő örmény, aki családlátogatáson jár épp. Vissza is vittek minket egészen Jerevánig, úgyhogy nem derült ki, hogy jár-e még a busz, viszont abban a pillanatban, hogy Jerevánban kiraktak minket abban a buszmegállóban, ahonnan aztán majdnem a szállásig jutottunk, eleredt az eső. Igen, néha tényleg szokott szerencsénk is lenni.💫