VÉGEFŐCÍM

 Eredetileg egy évesre terveztük az utat, viszont semmi konkrét tervünk nem volt azt illetően, hova is fogunk menni. Nem azért, mert menők és spontának vagyunk, hanem egyszerűen, mert még nem nyitottak meg az országok a turisták számára. A terv az volt, hogy megindulunk, amerre tudunk, majd ahogy nyitnak, arra megyünk. Az biztos volt, hogy Indiában kezdünk és utána Üzbegisztánba megyünk és annyi. Már Indián belül se volt konkrét tervünk, nekem meg aztán pláne nem, életemben nem jártam előtte Ázsiának még csak a közelében sem, úgyhogy amikor szóba került India, akkor ügyesen, okosan megmutattam, mi minden érdekelne engem. Sergio meg kedvesen megmosolyogta elszántságom és megkért, hogy akkor nézzem meg egy kicsit jobban azt a térképet, illesszem bele az országot egy Európa térképbe és akkor nagyjából megkapom a méreteket, ebből vonjam ki a szegénységet, az elmaradottságot, szorozzam be a szubtrópusi mentalitással és akkor talán lesz némi elképzelésem. Végül még ez az elképzelés is távol állt a valóságtól. Az út előtt azonban elengedtem minden irányításmániás beidegződésemet és olyat tettem, amit még soha: 100%-ban rábíztam magam Sergiora, én csak arra figyeltem, hogy elég könyv legyen az Ebook-omon. Egyetlen dolgot kértem, ha csak egy dolog lehet, amit az én listámról megnézhetünk, akkor az a Taj Mahal legyen. És ő, bár már kétszer látta, természetesen azonnal beleegyezett. Így tettünk meg egy hurkot Indiában, indulva Mumbai-ból, délnek, majd északnak az ország belsejét érintve és repültünk tovább Új-Delhiből Üzbegisztánba.🪷

Megérkezvén még mindig nem volt semmi ötletünk a hova továbbra, így amikor Samarkandban összefutottunk egy spanyol sráccal, aki agyba-főbe dicsérte Kirgizisztánt, jött az ötlet, hogy akkor menjünk oda. 🇰🇬

Természetesen az én elképzelésem egy teljesen átlagos, “unalmas” ázsiai körút lett volna a szokványos országokkal (főleg Balival), de nem nagyon igyekeztek akkor még nyitogatni. Mondanom se kell, napi szinten nézegettem az egyes országok híreit, konzulátusi oldalait, de semmi. Úgyhogy mentünk Kirgizisztánba.

A Bishkek-ből Karakolba vezető úton merült fel először, hogy talán meg kellene fontolnunk, hogy hazamegyünk, várunk kicsit, majd visszajövünk, ha már van hova. Addigra egyébként Bali és Thaiföld is megnyitott már, viszont mindkettő Covid biztosítást kért, az meg annyira drága lett volna -tekintve, hogy egy évet lettünk volna úton- hogy lejöttünk mindenről. 

A hazajövetel mellett szólt továbbá, hogy a repjegyek Európa irányába már-már nevetségesen olcsóak voltak, az ellenkező irányba pedig pofátlanul drágák. Így amikor az eső elmosta az egyhónapos túrázásunkat, megvettük a repjegyeket haza, Örményországból. De mivel azok csak június végére voltak olcsók, beiktattunk addig még néhány országot, így került a képbe Kazahsztán, (Abu-Dhabi érintésével) Azerbajdzsán, Grúzia és végül Örményország, ahonnan közvetlen járatunk volt Bécsbe (potom 50€-ért).

Azt azért hozzátenném, hogy nem bánok semmit és nem sajnálom, hogy így alakult, mert annyi véletlen egybeesés, történés volt, hogy - bár sajnáltam, hogy nem tudtuk megcsinálni az egy évet -, de tudtam, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis két héttel a hazajövetelünk előtt, amikor már az összes rep-, és vonatjegy a kezünkben volt, Bali eltörölte a biztosítós kikötését.🤷🏽‍♀️