18. nap 🇮🇳 AJMER

A délelőtti 10-es vonattal tovább is álltunk Ajmerbe. Előre leszögezném, hogy teljesen véletlenül esett pont erre a napra, hogy ide jöttünk, szimplán csak azért, mert így jött ki a matek. Az indiai ünnepekkel kapcsolatban közel sem vagyok olyan tájékozott, mint Sergio. Szerintem egyébként senki. Még az indiaiak sem. Szerintem ő az egyetlen ember a Földön, aki mindig képben van ezekkel a dolgokkal. Fogalmam sincs, hogy tudja őket fejben tartani. Mindenesetre, amikor infót gyűjtöttem, kíváncsiságból letöltöttem egy naptárt az indiai ünnepekről és esküszöm, hogy minden napra be volt valami írva. 🎒

Tehát a mai nap történetesen a Pushkar-i tevefesztivál első napja. Ezzel kapcsolatban kettő dolog fontos számunkra. Az egyik, hogy az idei Pushkar-i tevefesztiválon - hogy, hogy nem -, nincsenek tevék, mert valami rühöt kaptak el, a másik pedig, hogy a helyieket ez teljes mértékben hidegen hagyja. 

Amikor a csurig telt vonatunk délben begurult Ajmerbe, az utolsó cseppjéig kiürült. Szó szerint, mert amikor szálltam le, két nő segített nekem, hogy leléphessek róla anélkül, hogy belelépnék a budiból csorgó gyanús külsejű folyadékba. 🤢

Voltunk mi már mindenféle városban Indiában. De Ajmerben valahogy olyan érzésem van, hogy ez a pokol egyik bugyra. Mint mindig, a szállásunk a lehető legközelebb van az állomáshoz, aminek majd akkor fogok örülni, amikor rekord sebességgel akarunk lelépni innen, egyelőre szívesebben lennék kijjebb. Mondjuk úgy 100 km-re. Én ilyet meg se nem éreztem, se nem mondtam, de engem konkrétan taszít ez a város. Egész nap azon agyaltam, mit fogok tudni itt 2 napig enni, de szerencsére találtunk egy Pizza Hutot, mert őszintén szólva semmihez se szeretnék nyúlni, amit a város kínál.🍕

Ahogy az állomástól sodródtunk a szállás felé, még valamennyire próbáltam feltüzelni magam, hogy biztos lesz majd jó része is, de amikor megérkeztünk a hotelbe, nagyjából le is jöttem mindenről. Csóri spanyolom tényleg mindent megpróbált, gyakorlatilag az összes szobát megmutattatta, amíg én lent vártam és próbált legalább egyet találni, ami nem, hogy jó, még csak nem is vállalható, csak simán túlélhető. Mivel a város tele, nyilván nem sok egyéb lehetőség maradt, és fogalmam sincs, az hogy lehet, de ez a hotel az Agodán 8-as feletti pontozást kapott, míg az összes többi 3-5 között. Nem láttam a többi szobát, de amikor a miénkbe beléptem, igencsak elkerekedett a szemem. Ajtófélfa nincs, a vakolat és a tapéta potyog, beázás foltjai - a sivatagban? -, penész a plafonon. Kosz és szemét. Megkockáztatnám a kijelentést, hogy a szoba sose volt takarítva. A fürdőben nem lefolyó van, hanem szó szerint egy lyuk a földben. Ja igen, akkor legalább megvan a beázás oka. Azt nem tudom, hogy a WC lábánál a foltok rozsda, avagy ürülék. Talán mindkettő. A fürdőben egy akkora lódarázs volt, hogy egyből nekiítéltem a helyiséget. (Lehet, sőt, biztos, hogy nem lódarázs volt, de nagyobb annál, mintsem megpróbáljam legyőzni.) Mondtam Sergionak, hogy nagyon szeretem és nagyon szeretnék továbbra is az ő hercegnője maradni, de nagyot fog bennem csalódni, ha én most két napig nem fogok zuhanyozni? Mert lehet kevesebb traumával járna. Erre csak felnevetett, hogy pontosan ezen agyalt ő is.🚿

Eszembe jutott a Hampi-i putrink. És, hogy mennyire rohadt boldogok voltunk ott. Eszembe jutott Agra, ahol se ablak, se saját fürdőnk nem volt, de még ott is tudtunk pozitívak maradni. És azon agyaltam, miért látom ezt most ennyire elkeserítőnek. Aztán rájöttem. Mert itt mindenki köcsög velünk. Nem tudom, miért, vagy hogy, de olyan szinten antipatikusak az emberek, hogy a legszívesebben szájon verném őket. 😿

Agrában és Hampiban a szobák botrányosak voltak, de az emberek legalább próbálkoztak. Itt konkrétan szemét volt mindenki. A tulaj, az alkalmazottak, az utcai árus, akitől vizet vettünk, valahogy olyan, mintha Ajmer az 500.000 gyökér városa lenne. A hotelben még pluszba le is akartak minket rántani néhány Euróval, pedig még itteni viszonylatban se volt olcsó (12€).🫰

Az utcán nemcsak, hogy kéregetnek, hanem konkrétan belédcsimpaszkodnak és elkezdenek rángatni. A forgalom a szokásosnál is kaotikusabb.

Az utca közepén (a széle tele a kutyák, disznók, kecskék, tehenek, emberek? ürülékével) a földön csúsznak, vagy éppen gurulnak a mindenféle testi fogyatékossággal rendelkező kéregetők. Elkezdtem őket konkrétan bámulni azon morfondírozva, mi olyan furcsa bennük. Mert nem a befáslizott, gennyedző, térdben levágott láb látványa borzasztott el, sem pedig a botvékonyságú, használhatatlan végtagok, sőt, volt egy nő, akinek a lábfeje úgy nézett ki, mintha egy elefánté lett volna. Hanem az, hogy boldogok voltak. Ez az ambivalencia tette kerekké ezt az őrültek városát. Mert alapvetően látszott rajtuk, hogy halálosan jól elvannak. Nem tűnt úgy, mintha éheznének, elég szépen ki voltak kerekedve, elviccelődtek egymással, csacsorásztak, minden happy. Viszont amint a közelükbe értünk, elkezdtek látványosan szenvedni. Szó szerint gyomorforgató. 🤦🏽‍♀️

Átsétáltunk ezen az őrületen és fellépcsőztünk egy mecset romjához, ami azonban bent még mindig mecsetként funkcionál. Sergio kezembe adta a papucsát, hogy vigyázzak rá, amíg bemegy megnézni, hogy érdemes-e egyáltalán nekem is bemennem és esküszöm, nem volt bent tovább egy percnél, talán még sokat is mondok. Először csak egy nő jött hozzám és pakolta mellém a lányait fényképezkedni, de mire Sergio visszaért, már vagy 20-30-an álltak körbe és fényképeztek a két gyerekkel. Az se zavarta őket, hogy nem az ő gyerekük van a képen. Végül azért bementünk a mecsetbe, de 10 perc múlva kizavartak minket, mert emberem nem volt illedelmesen felöltözve. 👕

Felsétáltunk egy dombra, ahonnan belátni az egész várost a tóval együtt, majd megvacsiztunk a Pizza Hutban és visszamentünk a hotelbe. Eleget láttunk Ajmerből. A recepción szerettük volna elkérni az útleveleinket, amiket azért hagytunk ott, mert le akarták fénymásolni, de a kb. 18 éves tökkelütött alkalmazott egy vállrándítással elintézett minket, majd játszott tovább a telefonján. Ekkor végre felment emberemben a pumpa és meglegyintette, hogy ugyan hívja már ide a főnökét. Jött is a roppant szimpatikus (se) emberünk. Nem teljesen értettük, mi történt körülöttünk, de a gesztikulációból és az üvöltözésből valami olyasmit vettünk ki, hogy a főnci elküldte a tökfejet az útleveleinkkel, hogy fénymásoltassa le, az pedig valahol ottfelejtette. Ennél a pontnál nagyjából 5 évet öregedtem. Térült-fordult a góré, majd odaböffentette nekünk, hogy majd két óra múlva felhozza a szobánkba, mire én reflexből vissza, hogy nem, most, hogy szavaimat egy kis erővel is megtámogassam, hozzátettem, hogy passport or police, amit még a kevéske angoljával is megértett. Veszekedett még egy sort a tökfejjel, csak, hogy megmutassa, milyen mérges is ő, a góre, majd újra lelépett. Én már épp a B terven agyaltam, Sergio pedig szerintem már valahol ZS-nél járt, amikor visszajött, az útleveleinkkel. 😪

Később az “azért lehetne ennél rosszabb is” nevű játékkal próbáltuk felvidítani magunkat és egymást és összeszedtük, hogy na de legalább már nincs bogár, viszont van áram, internet, néhány almánk és egy ventilátor, végül meleg zuhany is akadt és legalább ottvagyunk egymásnak.❣️