4. nap 🇷🇪 RÉUNION

Valószínűleg hétvégén nem érvényes a 7 órás türelemhatár, mert amikor felkeltünk, rajtunk kívül senki sem mozdult, és rendőrt se láttunk. Miután összepakoltunk, felkerekedtünk, egyrészt, hogy reggelinek valót vegyünk, másrészt, hogy bevásároljunk két napra, amit a hegyekben terveztünk tölteni, mert amikor majd visszatérünk, vasárnap este, semmi se lesz nyitva.😅

Ezután elindultunk a hegyekbe. Egészen 1500 m-ig emelkedtünk, szó szerint a felhők fölé. A település neve Bois Court, és azért mentünk oda, hogy lerakjuk a kocsit, leereszkedjünk 610 m-ig a Grand Bassin nevű vízeséshez, majd visszamásszunk.💦

Ki volt téve egy tábla amin az állt hogy 2 óra az út a vízesésig, viszont állandó navigátorunk, a maps.me szerint ez 9. Reméltük, hogy előbbinek lesz igaza.😆

Ez a 900 m-es ereszkedés, majd emelkedés nagyjából 17 km-en át tartott oda-vissza, Sergio lépésszámlálója szerint. A terv az volt, hogy megcsináljuk ezt a túrát, majd a kocsival továbbmegyünk 2300 m-re, ott alszunk, és onnan másnap vulkán-túrázunk. Elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy elárultam, hogy még sose láttam vulkánt.😂

Elég hamar megváltoztattuk a tervet, ugyanis a talaj olyan meredek, és sziklás volt, hogy már 1 óra után fáradtak voltunk. Fogalmam se volt, hogy fogom tudni ezt felfelé teljesíteni. Később egy olyan helyre értünk, ahol a lenti település vízszállító csöve futott, egy kis csappal. Elvileg azt olvastuk, hogy számunkra is iható a víz, viszont ilyen volt Kazahsztánban is, aztán meg örültünk, hogy két budi volt a szálláson.🚽

De nagyon szomjasak voltunk, mert tartalékoltuk a vizünket. Kiittunk hát egy palackot, és megtöltöttük a vízzel, hogy legyen, tuti, amit tuti, végülis a természetben vagyunk, ha jön a szapora, ott a legjobb kicsapni. Nem jött. A víz Réunionban tökéletesen iható és finom.🥰

Tehát a terv azért módosult, mert már láttuk, hogy mire felérünk, besötétedik, és a hegytetőn nem tudtuk, milyenek lesznek a körülmények, és az biztos volt, hogy ezután a kaland után szükségünk lesz zuhanyra.🚿

Már csak azért is, mert mindenki, aki szembejött velünk, a halálán volt, így várható volt, hogy a terep csak nehezebb lesz. Sokan csinálják, hogy leereszkednek, az éjszakát a lenti faluban töltik, majd másnap felmennek. Nyilván mi azt gondoltuk, ennél tökösebbek vagyunk, megcsináljuk az egészet egyben.😆

Úgy az út felénél én ezt annyira nem gondoltam így, de mivel nem volt nálunk se pénz, se sátor, nyilván nem volt sok választásom, mint kibírni. Mire leértünk a faluba, a lábaim remegtek, a térdeim pedig rogyadoztak az állandó fékezéstől, de nagyon büszke voltam magamra.🤓

Pláne, hogy a faluban tábla jelezte, hogy 20 perc a vízesésig. Aztán elértük a patakot. És nem volt híd. Csak kövek. Ott álltam, és azon gondolkodtam, hogy na ezt tuti nem fogom. Tuti van másik út. Majd jött egy pasi és közölte, hogy nem, nincs, majd egyik kőről a másikra ugrálva átkelt. Én meg csak néztem, és közben hajtogattam magamban, hogy nem, ezt tuti nem. 😫

Olvastunk arról információt, hogy sokan leereszkedtek a hegyről, de idő hiányában a vízesésig nem jutottak el. A lószart. A vízesés közel van. Tuti, hogy meglátták a patakot, és visszafordultak. Nekem is megfordult a fejemben. Sergio arcán is az én kételyemet láttam tükröződni, ráadásul neki rosszabb, mert zéró egyensúlyérzéke van.🤣

Aztán jött egy család, három gyerekkel, a harmadik apu hátán. Na nem, gondoltam, ha ők mind megoldják, akkor nekem is meg kell, különben mire volt jó a sok-sok jogával eltöltött óra. Úgyhogy elindultam. És persze, hogy sikerült. Bár párszor félig szívrohamot kaptam, mert Sergio botladozott előttem, és már magam előtt láttam lezuhanva, betört koponyával, de az adrenalinlöket szinte átrepített minket a túlpartra.🦅

Utána még sétáltunk kicsit, majd egy sziklánál kötöttünk ki, kilátással a vízesésre. WOW. A lezúduló víztömeg, alatta a tó, körös-körül minden zöld, a szédítő mélység… Nem vagyok tériszonyos, de ebbe kedvem lett volna beleszédülni, a mélység szinte hívogatott, az suttogva: ugorj, ugorj!🏞️

Még valamennyit ereszkednünk kellett, volt ott minden, susnyás, sár, minden-minden. majd eljutottunk a vízeséshez, ami lentről se volt kevésbé lenyűgöző. Sergio egyből csobbant is, én térdig mentem csak bele, mert a víz rettenetesen hideg volt, én pedig könnyen felfázom.🤧

Aztán elindultunk vissza. Jó ötlet volt bemenni a vízbe, faszán lefagyasztotta a térdemet, így már nem éreztem fájdalmat. Végül kereken 2,5 óra volt lejutni és én lepődtem meg leginkább, de ugyanennyi fel. Az ereszkedéstől szétment a térdem az állandó fékezés miatt, de felfelé sokkal simábban ment.🥰

Mivel aznapra töröltük a vulkános terveinket, úgy döntöttünk, hogy megint a partunkon töltjük az éjszakát, egyből odamentünk hát, ott pedig már javában zajlott a szombat esti dínom-dánom. Szerencsére a helyünk még szabad volt.🏕️

Addigra már nagyon fáztam, de elmentünk zuhanyozni, majd vacsorát követően kb. be is ájultunk. Az a jó a reggel 7es kelésben, hogy maximálisan kihasználjuk a napos órákat, esténként pedig -internet és áram hiányában- olyan korán fekszünk, mint még soha.😴