7.-11. nap 🇷🇪 RÉUNION

Az elkövetkezendő napokban kicsit lelassultunk, következő nap konkrétan csak azért mozdultunk ki a partunkról, hogy bevásároljunk salátának valót, majd mentünk is vissza. Mosni is ideje volt már. Jobb híján a közös mosdó mosdókagylójában mostam ki a ruhákat és a magunkkal vitt köteleket két fa közé kifeszítve használtam ruhaszárítónak.🤣

Minden jól jött végül, amit a repülőről magunkkal hoztunk, a takarókat magunk alá terítve aludtunk, a párnákat is felhasználtuk, a fa evőeszközökkel készítettünk ételt magunknak, a kis üveges borok pedig a vulkánmászás előtti éjszaka melegítettek minket.🌤️

Lassacskán egyértelművé vált, hogy az igazán érdekes helyeket máris láttuk. A sátrunk valóban 100 %-ban vízállónak bizonyult, több éjszakán is kiállta a próbát, egyik éjszaka például végig szakadt az eső, és nem is kicsit.☔️

Néhány nappal később elmentünk egy másik partra is csakis azért, hogy valami mást is kipróbáljunk, de aztán meg is bántuk, és soha többé nem követtük el ezt a hibát. Az összes fennmaradó éjszakán a partunkon aludtunk, ugyanazon a helyen. A másik part se volt rossz, csak kisebb volt, és ott is aludtak néhányan, így valahogy zsúfoltabbnak tűnt.🤷🏻‍♀️

Úgy tűnt, sok hozzánk hasonló nomád van úton. Olyan is akadt aki lakókocsival utazott. Minden nap rácsodálkoztam a franciák szociális voltára, ahogy az idő engedte, társaságba tömörültek, és sütöttek, főztek, ittak, játszottak, sátoroztak, egyszóval időt töltöttek együtt, a szabadban. Voltak, akik kint is aludtak, de olyanok is, akik csak piknikezni jöttek ki, voltak családok, baráti társaságok, de olyan is aki a szabadban szeretett volna egy kicsit olvasni. 📕

Bevallom, a szigeten töltött 15 nap alatt egyszer sem ettünk étteremben. Nem igazán fértek bele a költségvetésünkbe a helyi árak. Pontosabban egyetlen egyszer ettünk étteremben, nem tudtuk, hol együnk és a Meki kerthelyiségében készítettük el a szendvicsünket. Érdekes módon senki sem szólt ránk.🤣

Általában ugyanabban a boltban vásároltunk be. Ahogy otthon is mindig, figyeltük az akciókat, a zárás előtti leárazásokat. Általában salátákat, szendvicseket ettünk, sok helyi sajtot próbáltunk ki, melyeket a vulkánoknál legelésző állatok tejéből készítettek.🧀

Ahogy a francia pástétomok általában azok, itt is nagyon finom helyi pástétomok voltak, de mindig oda kellett figyelnünk arra, mennyit veszünk, mert nem volt hűtőnk, ahova elrakhattuk volna az ételt, így amit nem ettünk meg aznap, legkésőbb másnap, azt ki kellett dobnunk.🚮

Zöldségeket, gyümölcsöket néha az út menti standoknál vettünk, ahol a nyomottabb darabokat kirakták potom áron. Nyilván nem állt szándékunkban örökre saláta-diétán lenni, de költségkímélés szempontjából tökéletes, két hétig kibírható. 🥗

Elmentünk egy vízeséshez, ami Hell Bourg mellett volt, alig fél órát kellett érte mászni, így annyira nem is voltunk hasra esve tőle. Cascada de Blanche a neve. Hell-Bourgra azt mondják, hogy Franciaország legszebb városa, de szerintem ezt csak a helyiek mondják, hogy odacsalogassák a turistákat, bár az is lehet, hogy azért nem tudtuk értékelni, mert addigra nem maradt semmi a kilátásból a hegyekre, mindent felhő borított.☁️

Felmásztunk egy másik vulkánhoz, vagyis nem, ez így nem helyes. Felmentünk kocsival egy kilátóhoz, ahonnan tény, hogy varázslatos a látvány a vulkánokra, és lent a pici falvakra, minden zöld, tényleg paradicsomi. Viszont az is tény, hogy jobban tudok értékelni minden olyan helyet, ahol egy kicsit szenvednem kell azért, hogy láthassam.⛰️

A hegy neve Pic du Maido, és nehéz elképzelni szebb kilátást. De mivel ez a terep abszolút könnyűnek mondható, szó szerint a parkoló mellett van a kilátó, már kora reggel sokan voltak fent, egy csapat meditáló, néhány nyugdíjas, családok. Ennyi emberrel körülvéve elég nehéz egyesülni a természettel. Ezért meg sem próbáltuk, csináltunk néhány képet, üldögéltünk kicsit a sziklán, gyönyörködve a tájban, majd visszakullogtunk a partunkra. Szerintem kevesebb időt voltunk fent a hegyen, mint amennyi az út volt oda-vissza.🌄

Nekem nagy kedvencem a vanília, és ahogy már korábban említettem a szigeten vaníliát termesztenek. Ezért már jóval korábban kinéztem magamnak néhány vaníliaültetvényt, hátha el tudunk menni az egyikre, és ha szerencsém lesz, igazi vaníliát láthatok. Nos, nem volt szerencsém. Mikor mi megérkeztünk, már, vagy még nem volt vanília szezon csak a túlárazott helyi termékek a szuvenír boltokban. De azért a vanília mindent átható illata még így is bódító volt.🍨