Miután megittunk egy dobozos kólát, Sergio agyi funkciói is beindultak és úgy döntött, hogy ha már úgyis sétálunk, mehetünk arra is, amerre még nem jártunk és lesétáltuk az egyik busztávot, mentünk egyenesen az adalaji busz megállójába, ami a büszke 89-es számot viseli. 8️⃣9️⃣
Ekkor úgy 11-dél körül lehetett és valahol pont véget érhetett a tanítás, mert a szokásos forgalom és hangzavar mellé most még egy csomó diák is hozzátett a zűrzavarhoz. Miközben próbáltam menteni az életem és nem egy jármű alatt kikötni, végig azon töprengtem, hogy az indiai sofőrök reflexe milyen hihetetlenül figyelemreméltó. Legyen az busz, kocsi, vagy riksa, én minden pillanatban az ütközést várom, mert annyira őrült az egész és mindig szó szerint egy hajszálon múlik. Viszont az jutott eszembe, hogy ha becsukott szemmel átsétálnék egy 6-8 sávos, forgalmas úton, ismétlem, csukott szemmel, akkor sem történne semmi. Mármint igen, dudálnának és kiabálnának, de az amúgy is alap. De eskü, hogy épségben átjutnék. Valahogy a káoszban és tülkölésben mégis van valami rendszer.🚨
Az adalaji kút hasonló, mint a Rani Ki Vav, csak olcsóbb (300), közelebb van és kevésbé ismert. Azt olvastuk valahol, hogy néhányaknak mázlijuk volt és pont akkor mentek, amikor senki se figyelt és be tudtak sunnyogni ingyen, de természetesen azok nem mi vagyunk, pedig még az indiait is megpróbáltuk eljátszani - nekik csak 25 Rúpia a belépő - de csak mosolyt kaptunk, kedvezményt nem.🥺
Nekem személy szerint ez a stepwell jobban tetszett, a mérete és a tömeg hiánya okán intimebb volt, plusz látszott, hogy ez a település közelebb fekszik Ahmedabadhoz és, hogy a helyiek már láttak fehér embert, mert egyetlenegy lány kért csak fotót.📷
Mikor mentünk volna vissza a városba, volt egy kis zavar, mert buszmegállót nem találtunk, csak egy jegyárusító bódét, ahol nem beszéltek angolul, de egy helyi egyetemista segített nekünk fordítani és még a buszunkat is megmutatta. A busznak olyan megállói vannak mintha metró lenne, és csak úgy engednek ki a kapun, ha bemutatod a jegyedet, ami 25 Rúpiába kerül és korlátlanul szállhatsz át vele, amíg állomáson belül maradsz.🎟
Nos, mi erről nem tudtunk, ha tudtuk volna, talán jobban vigyázunk a jegyeinkre, amiknek valahogy lába kélt és amikor a bácsi elkérte a kijáratnál, csak pislogtunk. Az őrt pont nem érdekelte, hogy nyilvánvalóan szerencsétlen turisták vagyunk, közölte, hogy a bírság 100 Rúpia fejenként. Nem azért a másfél €-ért, de Budapesten 10 éven át blicceltem és tényleg akkor kapnak el, amikor pedig van jegyünk? Sergio már szinte hajlott rá, hogy kifizesse, amikor szóltam neki, hogy egyébként senki nem szólt, hogy meg kell tartanunk a jegyeket, mire újult erőre kapott és akkora jelenetet rendezett, hogy végül elengedtek minket. Oké, nem volt az akkora jelenet, de néha muszáj megmutatni a fogunkat, különben elevenen felfalnak. A tanulság egyébként az, hogy az indiaiak mindig olyan kis cukimuki ártatlanoknak tűnnek, valójában viszont már az anyatejjel szívják magukba az átverést.😇
Napközben annyi minden van a fejemben, amiről mesélnék, de mire eljutok oda, hogy papírra vessem, a felét elfelejtem. Ez India. Annyi impulzus ér egyszerre, hogy képtelenség mindent megjegyezni. Se hely, se idő, se emlékezet. Indiában az érzékek minden pillanatban túl vannak terhelve. Ezernyi szag, hang, látvány, egyszerre milliónyi információ érkezik hozzád minden irányból. Az agyadnak arra sincs ideje, hogy feldolgozza mindezt, nem, hogy elraktározza. És a legjobb, vagy akár a regrosszabb, attól függ, milyen beállítottságú vagy és honnan nézed, hogy nem tudsz ezek közül az ingerek közül kiragadni egyet. mert, ha megpróbálod leválasztani, az agyad egyszerűen leblokkol. Ez, ez a sok valami, ez a káosz, ez így mind együtt teszi ki azt a csomagot, ami már nem is egy tapasztalat, nem is csak egy ország vagy egy nép, hanem egy életérzés. És ezt az életérzést úgy hívják, hogy INDIA.🇮🇳
Mint már említettem, Indiát vagy imádod, vagy utálod, vagy annyira borzalmas véleménnyel vagy róla, hogy tuti, hogy sose teszed be a lábad. És még azt se mondanám, hogy egyiket-másikat ne tudnám megérteni. Mert de. Amikor már biztos volt, hogy visszajövünk, sokféle reakciót kaptam a húú, de jótól a semlegesen át az iszonyig. Valaki megkérdezte, miért jövök ide? Szegény és büdös és koszos és annyira különböző… Azt mondtam neki, hogy igazad van. Ez, így, ebben a sorrendben mind igaz. Pontosan ezért akarok visszamenni. Indiát nem fogod szeretni anélkül, hogy ne utálnád kicsit. Minden nap. Ez India. Megdöbbent, iszonytat, kizökkent, kifacsar, majd megcsavar, felráz és helyrerak. Olyan nincs, hogy neutrális. Ha igen, akkor hazudsz. Viszont India egyben lenyűgöző is, sok olyat látsz és tanulsz, amit máshol nem. Kitolja és megszünteti a határaidat. Felébreszti a kíváncsiságodat. Megismered az igazi empátiát, ugyanakkor meg is erősít, mert megtanít a helyén kezelni azt.☺️
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése