6. nap 🇮🇳 BIKANER

Fel akartunk menni a várba pénzt váltani, de a hotel tulaja megoldotta nekünk, így felmentünk a tetőre reggelizni, mert minden esély megvolt arra, hogy aznap már nem jutunk többet élelemhez. Két napja megismertünk egy spanyol párost, ők is épp fent voltak, úgyhogy le is ragadtunk velük néhány órára, míg már indulni kellett a vonatra.🚂

14:45-kor indultunk Jodhpurból és 21:20-kor értünk Bikanerbe, a jegy 422 Rúpiába (5,45€) került kettőnknek. 

Tök érdekes, hogy milyen szinten kontrollálva van az utazás a szokásos káoszhoz képest, mert előző este is lázasan kutattuk a helyünket mire jött a kaller és kérdés nélkül elvezetett minket, hozzátéve, hogy a reggeli vonattal érkeztünk Osiyanba, nem? Tuti feltűnt nekik, hogy két idióta turista a (majdnem) legolcsóbb osztályon keresztbe-kasul utazza Észak-Indiát. Amikor itt felszálltunk és jött a kaller, már egyből nevünkön nevezett minket, semmit sem kellett bemutatni. A vonat végül egy órával korábban ért be, amit még mindig nem sikerült megfejtenem, de legalább volt időnk vacsizni. 

A hotel viszonylag közel helyezkedik el az állomáshoz, az út végig bazársorral kísérve. Érezhető, hogy ide már kevesebb turista jár, viszont a helyiek és a város is hihetetlenül szimpatikusak. Nem tudom megmondani, mi tetszett meg rögtön, amolyan “igen, ez az” érzés volt, ahogy elhagytuk az állomást. Talán a kevesebb szemét, a kisebb káosz miatt. 🗑

Még Jodhpurban a hotel tulaja megkérdezte, minek megyünk Bikanerbe, nincs ott semmi. Nos, ezerszer Bikaner, mint Jodhpur.🥰

 

Úton a hotel felé láttunk egy szimpatikus éttermet, ami csurig volt helyiekkel, oda mentünk vissza enni nemcsak aznap, hanem egész idő alatt. A Ganesh hotel étterméről van szó és olyat ettünk első este, hogy mozdulni is alig bírtunk. Háromféle naan-t próbáltunk ki ánizsos rizzsel és fokhagymás lencsével (Garlic Dal), és 672 Rúpiát (8,4€) fizettünk.🍚

Hazafelé sétálva közelebbről is meglestük a boltokat, sok helyen árultak mindenféle grillázst és egyéb - olajos magvas - édességet.🍬

Egy pasi próbált volna beszédbe elegyedni Sergioval, amihez neki épp nem volt kedve, úgyhogy eljátszotta a szokásos “Spain, no English” szöveget, mire az indiai folyékony, nyelvtanilag kifogástalan spanyollal megszólalt, hogy nem baj, spanyolul is beszélhetünk. Visítva röhögtem egész úton hazafelé. Kiderült, hogy a srác 15 éve üzletelget Sevillaban.🇪🇸