Én tökéletesen meg voltam elégedve a 6€ trippel, de itt is voltak olyanok, akik többet fizettek. Én pont azt kaptam, amit szerettem volna.🥰
Először a másik Gili, Gili Meno közelében terveztünk lehorgonyozni, de akkorák voltak a hullámok, hogy úgy tűnt, meg se fogunk tudni érkezni, a hajónk pici volt, pillanatokon belül csurom vizesek voltunk mind, arcszínünk pedig a zöld és a fehér között váltakozott, mindenki hányingerrel küzdött, egy lány még zacsit is kért.🤢
Egy hatalmas kitérő után csak megérkeztünk egy olyan részhez, ahol pont nem voltak sokan - ez egy alapvetően kis terület ahhoz a rengeteg csónakhoz képest, amit naponta ideküldenek - és a víz úgy 5-6 méter mély lehetett. 🤗
A vezetőnk folyamatosan a teknősöket kereste és szólt, ha látott egyet, kihangsúlyozva, hogy ne nyúljunk hozzájuk. Viszont sokkal többen voltunk, mint ami még kényelmes volt, és lehetetlen volt olyan képet csinálni, amin nincs rajta legalább 2-3 idegen, néhányan pedig konkrétan tojtak arra, hogy más is szeretne képet, gyakorlatilag rátapadtak a teknősökre...🐢
Így egy idő után inkább leváltunk a csapatról és megkerestük a magunk teknőseit. Bevallom, még erősen tanuló módban vagyok, ami a sznorkelt illeti, Sergio gyakorlatilag olyan, mint egy sellő, én iszonyatosan nehezen lövöm be a távolságot a víz alatt, minden sokkal közelebbinek tűnik, és mivel nem akartam kárt tenni bennük, nem mertem túl közel menni egy teknőshöz sem. 🫣
Az a jó bennük, hogy bár többnyire a vízfenéken - vagy ahhoz közel - úsznak, úgy 5 percenként fel kell bukkanniuk levegőt venni. Így amikor találtunk egyet, csak követni kellett pár percig, aztán jött is fel. Annyira cukik voltak, hogy minden alkalommal, amikor egy kidugta a fejét, visítottam a gyönyörűségtől, mint egy idióta, már amennyire egy csővel a számban visítani tudtam. Olyan kis édesek, ahogy a 100 éves anyókára emlékeztető ráncos szájukkal felbukkannak és levegőért hápognak.😍
Úgy egy óra után ismét csónakba szálltunk, egy másik helyre mentünk át, ahol szintén volt néhány teknős, de valójában a sok-sok gyönyörű korall és milliónyi színes halacska miatt mentünk. A túravezető adott nekem egy marék kenyeret, hogy etethessem őket és így könnyebben magunk köré csalogathattam őket némi fotozkodásra, bár azt is hozzátette, hogy azért figyeljek oda, mert megcsíphetnek. Egészen addig játszottunk velük, amíg fel nem szólítottak minket, hogy menjünk vissza a csónakba, mert megyünk.🐠
Gili Air-re, a harmadik Gilire mentünk, ami jóval nyugisabb, mint a mi szigetünk. Elvittek minket a legelső épülethez, ami egy étterem volt és persze abból sem a legolcsóbb. Én már a hajón tudtam, hogy nem fogok semmit sem enni, és Sergio is hasonlóan érzett. Nem igazán értettem, hogy azok után, hogy mindenki rosszul volt a hajón, hogy volt kedvük enni, de mindenki másnak volt. Mi addig a sziget utcáin sétálgattunk.☺️
Ezután jött csak a tuti, azaz a vízalatti szobrok. Ezek a szobrok úgy 2-3 méteren vannak és egyébként az égvilágon semmi jelentőségük nincs. Nem egy elsüllyedt Atlantisz maradványai, vagy ilyesmi, szimplán berakták őket oda, hogy vonzza a turistákat. Ennyi. Bejött, mert varázslatosan csodálatosan néznek ki. 🗿
Két dolog van, ami erősen hátráltatott minket. Az egyik, hogy olyan erős az áramlat, hogy 1 másodperc alatt is méterekre kerülhetsz tőle, tehát minden alkalommal túl kellett úsznom rajta, áramlattal szemben, hogy amikor lebukom, pont a szobrokig sodródjak vissza. A másik, hogy nagyon, nagyon sokan voltak. 🙄
Úgy nagyjából ötször csináltam végig ezt a folyamatot - úszik, bukik, merül -, és mindig beleúszott valaki a képbe. Ha a szobrokkal kezdjük a napot, simán van annyi energiám, hogy addig csináljam, míg egyedül nem maradok, de már se erővel, se tüdővel nem bírtam. Ahhoz is alig maradt erőm, hogy visszaússzak a csónakhoz. Viszont még így is tovább bírtam, mint a többiek a mi csoportunkból, mert amikor visszaértem, már csak mi ketten hiányoztunk. Nagy nehezen sikerült a sellőmet is kicsalni a vízből és suhantunk is haza. 🧜🏽♂️
Olyan szinten rosszul voltam addigra, hogy szó szerint csak vonszoltam magam, minden járatom sóval volt tele, a sziget pedig még órákig hullámzott alattam. Bár a kirándulás jó 4 órás volt, még mindig csak délután 3 volt, amikor partot értünk, így lehuppantunk egy nyugágyra és rendeltem magamnak egy hatalmas, behűtött kókuszt (1,5€), ami nagyjából 5 perc helyrerakta a gyomromat. 🥥
Mikor a sziget végre abbahagyta a mozgást, felkerekedtünk, hogy a sziget másik oldaláról nézzük meg az utolsó naplementénket.🌄
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése