7.-11. nap 🇲🇾 IPOH III/2.

 

Első reggel felkerekedtünk, hogy szétnézzünk a városban, felmérjük a terepet és rögtön az első sarkon egy hatalmas csarnokra bukkantunk, tele kisebb bódékkal, amik mind-mind különböző ételeket kínáltak. Mondtam már, hogy szeretek enni?🤤

Én ekkor még mindig az előző esti csodalevesről álmodoztam, amit majd este újra enni fogok, de a csarnokos sült tésztának – risztésztából – nem tudtam ellenállni. Minden nap ettem belőle, néha kettőt is, Sergio pedig a leveseket próbálta sorra – és általa én is.🍜

Egész délután a városban sétáltunk, rengetegen voltak, főleg a belvárosban, de turisták alig. Mármint fehér turisták. Az éttermeknél sorokban álltak az emberek, a boltok dugig voltak. Van néhány utca a belvárosban, amit úgy próbáltak szebbé, szimpatikusabbá tenni, hogy teleszórták a falakat graffitikkal, szerintem zseniális ötlet, a fél délutánt ezeken az utcákon töltöttük.🤗

Később a sétálóutcában megnéztük, mit NEM fogunk venni. Az egyik teaboltban kóstolásra kínáltak többféle teát, természetesen nem hagyhattuk ki, fel is fedeztem egy új fekete teát, amiről még sose hallottam és finomabb, mint bármi, amit valaha kóstoltam. PuEr a neve és természetesen aranyáron mérik, de megbeszéltük, hogy majd utolsó nap megvesszük a fellelhető legolcsóbb fajtát és majd otthon – azaz Európában - kipróbáljuk (spoiler: a zacskó fele se jutott velünk haza).😅

Elsétáltunk egy információs iroda előtt is, be is mentünk, hátha kapunk valami érdekes infót és meglepődve konstatáltuk, hogy az irodában ülő hölgyek kiválóan beszélnek angolul és valóban részletes felvilágosítást kaptunk több témával kapcsolatban is. Bónuszként még egy gyönyörű Malajzia térképet is kikuncsorogtam, hogy berakhassam ide.🗺

Valamiért egész idő alatt úgy tűnt, hogy a várost főleg kínai származásúak lakják, de a csajok mondták, hogy nem, vannak ott malájok és indiaiak is, csak mind külön városrészekbe tömörülnek. Ezek szerint ahol mi mozogtunk, az a kínai városrész volt. Mindenesetre napról-napra nyilvánvalóbbá vált, hogy mindaz, ami hozzánk eljut róluk, igencsak az elferdített valóság.😢

A kínaiakat úgy képzeltem el magamban, vagyis képzeltem volna, ha gondolkodtam volna egyáltalán róluk, amit addig nem tettem meg, hogy beilleszkedésre képtelen, barátságtalan, maguknak való, ki tudja, mit fogyasztó nép, más országokon élősködnek, mert a sajátjuk már nem bírja őket el (ugye engem is a régi józsefvárosi kínai piac szocializált).🤪

Minden, ami Kínából jön olcsó és silány minőségű és tulajdonképpen magukat az embereket is ebbe a sablonba rakjuk bele. Most inkább azt mondanám, hogy a Kínai egy hihetetlenül finom, kedves, családszerető, roppant szociális és szorgalmas nép. Az ételeik zseniálisak, köze nincs ahhoz, amit mi otthon eszünk, a termékeik minősége pedig egyenes arányban nő a Kínához való távolság csökkenésével. Azaz, minél közelebb vásárolsz Kínához, annál jobb minőségűek. Én személy szerint napról napra jobban várom, hogy eljuthassak Kínába, és, hogy ott igazából is végigkóstolhassam a teáikat.🫖

Elég gyorsan eldöntöttük, hogy maradnánk még 2 napot, mentünk is beszélni a recepcióval, hogy az Agodás ár alá tudnak-e ajánlani, vagy ha nem, ha onnan foglalunk, szobát kell-e cserélnünk. Az eset tanulsága: ne kérdezz, intézkedj. Mialatt a hölgyike dagályosan ecsetelte, hogy nem, inkább foglaljunk Agodán és igen, szobát kell majd cserélnünk, azidő alatt már ki is lett húzva az oldalon a kedvezményes ár. Minő véletlen fordulat.😅

Így keresnünk kellett másik szállást, ami valamivel közelebb volt a belvároshoz és csak 10€-ba került egy éjszaka, így még spóroltunk is (ezek így már az ünnep utáni árak voltak).🥰