Mivel már délben ki kellett csekkolnunk, némi időt még elücsörögtünk a recepción, majd nyakunkba vettük a várost. Visszatértünk napjára előre lefoglaltunk szobát a hotelben, ezért náluk hagyhattuk a hátizsákokat és csak egy kis táskával vágtunk neki a nagyvilágnak.🌏
Eltébláboltuk a délutánt a különböző bevásárlóközpontokban netezve, valamint felfedeztünk egy új kínai csarnokot hasonló kifőzdékkel, mint amik Ipohban voltak, hogy majd ki kell próbálnunk.🥰
Este 11:30-kor indult a buszunk a BTS pályaudvarról Szingapúrba. Nagyon szerettem volna legalább 2-3 órát aludni, mert hosszú két nap állt előttünk, de alig a felét sikerült. Természetesen Sergio végig aludt, mint mindig.🙄
Az ülések jóval nagyobbak voltak, mint egy átlagos buszon, beépített ingyenes masszázsfunkcióval rendelkezett, így annyira nem sajnáltam magam, újra és újra elindítottam a masszázsprogramot, míg el nem zsibbadt a hátam.🥰
Úgy hajnali fél 5 körül értünk a határra, ahol a maláj részen még nem is volt probléma, nyilván kutyát se érdekli, mit viszünk ki az országból. Viszont annyira hozzászoktunk már, hogy alig kérnek valamit az országok, hogy elfelejtettük ellenőrizni a postcovid intézkedéseket.😅
Természetesen az útlevelünket nem vette be a scannelős-beléptetős rendszer, azon csak az ingázók tudnak átjutni, így mentünk az ablakhoz, ahol a srác szólt, hogy hát nekünk itt ki kellett volna töltenünk ezt meg azt…😳
Netünk nyilván nem volt, de sebaj, kezünkbe nyomott 1-1 tabletet, hogy intézzük azon. Viszont olyan hosszadalmas volt, annyi mindent kérdezett, hogy vagy fél óra volt, mire végeztünk. Közben megfordult a fejemben, hogy mit csinálunk, ha a busz nélkülünk megy tovább, de igazából nem vert gyökeret a gondolat, mivel korábban is még mi vártunk fél órát a buszra.🚌
Azért csipkedtük magunkat és megbeszéltük, aki hamarabb végez, kisiet és feltartja a buszt. Sergio volt az első, így amikor a határőr Magyarországról kezdett el érdeklődni (ő is azt hitte, új országot fedezett fel), nem siettem el a válaszolgatást.🤷🏻♀️
Kiérve szerelmemre bukkantam, aki még mindig a buszunkat kerete. Ugyanis egy darab turista busz sem volt kint a parkolóban, csak a maláj ingázók buszai. Az van, hogy a buszunk otthagyott minket. Oké, nem nagy baj, Szingapúr az Szingapúr, egy város és mi már benne voltunk, viszont a belváros vagy 30 km-re volt és hatalmas betűkkel írták ki, hogy a határátkelőt gyalog elhagyni tilos.🚫
Sebaj, mondom én, majd stoppolunk. Igenám, csakhogy Szingapúrban tilos stoppolni, de még ha nem is így lenne, azon a részen, ahol mi voltunk egy darab személyautót nem láttunk, csakis buszokat.🚗
Miután egyértelművé vált, hogy tényleg elfelejtettek minket, megkérdeztük az egyik várakozótól, hogy tudnánk eljutni a városba, mivel internet nem volt. Ő mondta, hogy fogjunk egyet a 3 busz közül, amik a dolgozókat vitte mindenféle irányba. Mindegyik buszon 4,5 Szingapúr Dollárba, azaz 3€-ba került a jegy.💲
Simaliba. Meglestük, melyik hagy minket legközelebb egy metrómegállóhoz, ahonnan már könnyen bejuthatunk a városba. Már előre szívtuk a fogunkat, mibe fog ez a műsor kerülni, de nem tudtunk mit tenni. Vagy ez, vagy visszafordulni, ami szintén esélytelen lett volna, mivel nem nagyon láttunk ellenkező irányba forgalmat.🤣
Nagyjából fél óra várakozás után be is futott a buszunk, kivártuk szépen a sorunkat, majd amikor felszálltunk, szembesültünk azzal, hogy ez még annál is bonyolultabb lesz, mint gondoltuk. Azt tudtuk, hogy az utazáshoz a helyiek egy kártyát használnak, de az nekünk nyilván nem volt, viszont Sergio szingapúri barátja azt mondta, Szingapúrban mindenhol lehet hitelkártyával fizetni, emiatt nem terveztünk pénzt se váltani, mert alig 18 órát készültünk az országban tölteni.😁
Nos, közben kiderült, hogy a barát nem gyakran tömegközlekedik, így nem tudta, hogy nem, nem tudunk kártyával fizetni a jegyért. Amikor ezt elmondtuk neki, azt mondta, hazudtak nekünk. Szerintem a szingapúriak egy pöttyet elfogultak az országukkal kapcsolatban.🤣
Tehát a buszsofőr egyből rávágta, hogy csak kp-t fogad el. Aha, de nekünk csak Ringgitünk van. Nem, csak dollárt. Ekkor már egy utas is beszólt igen kedvesen (hogy vertem volna fejét a falba legszívesebben), ha nem tudunk fizetni, szálljunk le. Szerettük volna elmagyarázni, hogy tudunk fizetni, csak nem úgy, ahogy szeretnék, de gyakorlatilag ránkförmedt, hogy húzzunk már el.🙄
Oké, értem, korán van és siet, de akkor is, nah… Egyébiránt az egész város aludt még, a határon, majd a buszon és a metrón is mindenfelé alvó embereket láttunk.🥱
Nem
tudtunk mit tenni, leszálltunk hát a buszról és kerestünk valakit, akárkit. Belebotlottunk
két egyenruhásba, akikről azt tippeltük, pont megkezdték a műszakjukat.
Értetlenül álltak az esetünk előtt, fogalmuk se volt, mit lehet ilyenkor tenni.😅
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése