3. nap 🇷🇪 RÉUNION

Azért arra a látványra kelni, megért mindent. Mivel későn értünk oda, semmit sem láttunk a környezetünkből, nyilván tudtuk, hogy egy parkban vagyunk, azért választottuk, mert van vécé és zuhanyzó is. És persze egész éjszaka hallgattuk az óceán zúgását. De azért tudni és látni nem ugyanaz.🥰

Reggel hétre állítottam az ébresztőt, ha esetleg jönnének a rendőrök, ne ők ébresszenek minket. Igaznak tűnt a 7 órás táborbontás, mert már sokan szedelődzködtek, viszont sokan futottak, nyújtottak, sportoltak. Az is feltűnt, hogy senki sem fürdik, igaz lehet a cápaveszély.🦈

Mire végeztem a jogával, Sergio is felébredt és elment megkeresni a mosdót, én pedig befeküdtem a sátorba naplót írni, teátrális oldalamnak egy megvalósult tiniregény volt az óceánnal a háttérben írkálni. Míg meg nem jött a rendőrség.👮🏽‍♂️

Egy pasi kezdett el franciául beszélni hozzám, de egy nő is benézett a sátorba. Nyilván sejtettem, miről van szó, de boci szemekkel mondtam neki, hogy sajnos nem beszélek franciául, mire elmondta angolul, hogy tilos ott kempingezni. Ó, ne, tényleg? Nem tudtam, nem beszélek franciául. (Azt nem említette meg a rendőr, hogy angolul is ki van írva.)😅

Elmentek, én meg lebontottam a sátrat, úgy vártam hogy Sergio visszatérjen. A strand másik felén felfedeztünk egy kövek alkotta természetes medencét, ahol többen fürödtek, így mi is bementünk, izgalmas volt nézni, ahogy a hatalmas hullámok megtörnek a köveken. Fent pedig megtaláltuk a zuhanyzót is.🚿

Majd útra keltünk. Az első strand amit megnéztünk, úgy 20 km-re volt, de nem volt túl szimpatikus, már messziről se tetszett, ennek ellenére csurig volt emberekkel, gondolom, mert ez még a város területén van (Saint-Pierre).🏡

Kicsit még arrébb kocsikáztunk egy másik strandra, ami már tetszetősebb volt, annyira nem, hogy ott is aludjunk, de ha már elmentünk, maradtunk. A homok ott fekete, vulkanikus homok, egy részén köves, amit aztán a feketehomokos partszakasz váltott fel, ami ráadásul egy hálóval körbe volt kerítve, gyerekek-felnőttek egyaránt szörföztek.🏄🏼‍♀️

Eljutni a partra felért egy kínzással, hiába volt rajtam a papucs, minden ponton, ahol hozzám ért a homok, gyakorlatilag füstölt a lábam, a 30 °-os tűző nap, legalább 60 °-osra melegítette a koromfekete homokot, mire leértem a partra, hólyag lett a talpamon.😆

Itt is sokan voltak, főleg fiatalok, söröztek, és füvet szívták. Alapvetően jellemző az egész szigeten a füvezés, bármerre mentünk, ahol fiatalok voltak, ott szívtak is valamit.🚬

Az egész napot a strandon töltöttük, majd újra visszamentünk az előző esti strandra, az előző napi helyünkre. Péntek lévén rengetegen voltak, így először gyorsan felvertük a sátrat, nehogy más tegye, majd lezuhanyoztunk és megvacsoráztunk.🥯

Előző éjszaka majd’ megsültünk, ezen az éjszakán pedig kicsit hűvös volt, a tenger pedig olyan hangos, hogy végig azt vártam, mikor önt el minket a cunami. 🌊

2. nap 🇷🇪 RÉUNION

Utunk 155. reggelén iszonyatos hátfájással keltünk. Oké, ennek az is oka lehetett, hogy gyakorlatilag 12 órát aludtunk egyhuzamban, de tény, hogy a kocsink nem úgy lett kialakítva, hogy matrac nélkül aludjanak benne. Hiába raktunk magunk alá minden elképzelhetőt, itt-ott bevágott azért. Személy szerint az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam kinyújtani a lábam.😅

Mire kikászálódtunk a kocsiból, már mindenki lelépett, aki ott aludt a parkolóban, a turistáknak pedig még túl korán volt, így az egész park a miénk volt. Ennek örömére jógáztam egyet a vízesés mellett, mialatt Sergio azt nézte, hol tudnánk jobb képeket csinálni.🧘🏻‍♀️

Miután kifotóztuk magunkat, átkocsikáztunk egy faluba, amit előző nap láttunk. Egyrészt azért keltette fel a figyelmünket, mert az út mentén, és egy templom körül megszáradt lávatörmelékeket láttunk, másrészt pedig azért, mert volt nyilvános mosdója és azt reméltük, talán lezuhanyozhatunk, már nagy szükségünk lett volna rá.😜

Tehát először a mosdóhoz mentünk, ahol bár zuhany nem volt, viszont lefolyó igen, így egy flakon segítségével lemosdhattunk végre. Közben a takarító is megérkezett, aki tájékoztatott minket, hogy ezt nem szabad. Upsz.🙃

Frissen, üdén átmentünk a templomhoz, ami körül egy egész szép területen meghagyták a (láva)köveket. Pont azt nézegettük, amikor szólt egy bácsi, hogy a templommal szemközti épület egy katasztrófamúzeum, ami ingyenesen megtekinthető.😏

Egy kis infó a szigetről: Réunion gyakorlatilag egy hegység, sok-sok, még aktív vulkánnal. Mivel a vulkanikus talajt imádják a növények, az egész hihetetlenül zöld. Már lentről is lélegzetelállító a látvány. Emiatt viszont nem érhető el minden pontja kocsival.🚗

Egy út fut körbe a part mentén és persze néhány bevisz sziget belsejébe is, de alapvetően nem rezortozni járnak oda az emberek. A legtöbb strand fürdésre alkalmatlan, mind vulkanikus kőzettel körbevett, köves, sziklás rész. Ahol szép homokos, ott pedig hatalmas táblákkal hirdetik, hogy cápaveszély. Azt olvastam, hogy a világ cápatámadásainak 16 százaléka Réunion-on történik, ami miatt kifejezetten tiltják a fürdést. Néhol kisebb medencéket alakítottak ki az óceánban, de még ott is kint vannak a táblák.🦈

A szigeten ezen kívül rengeteg a cukornád, a bevételük több mint 80 százalékát a cukornád-export teszi ki, de vaníliát is termesztenek. Nem egy klasszikus turista-cél, főleg franciák járnak, Párizsból és Párizsba naponta többször van járat. Rengeteg a túra-, és trekkingútvonal, aki nem szereti a természetet, az menjen inkább Mauritiusra. Réunionra túrázni jár a nép.😉

Mivel EU, fizetőeszköz az Euró, a mobiltelefonok roamingja pedig tökéletesen működik. Ahogy a franciák általában, az angolt kevesen beszélik, de szerintem aki akarja, meg tudja magát érttetni.🥰

Tehát bementünk a falu kiállítására, ahol, bár francia nyelven, de angol felirattal nézhettünk meg egy rövid filmet az 1977-es vulkánkitörésről, sok helybéli meséli el az emlékeit és rengeteg fotót, videót mutat a kisfilm. Bár az akkori képek minősége nyilván nem az igazi, azért a lényeg elég jól átjött.🌋

A vulkán kitörésekor gyakorlatilag a láva végigfolyt a településen, míg el nem jutott az óceánhoz, ahol -fenti kép- füstölögve kihunyt. Ezen a részen az óceán vize helyenként a 70°-ot is elérte, de ami érdekes, hogy a láva vitt magával mindent, ami útjába került, az egyetlen épület, ami túlélte, a templom volt.⛪️

Vannak róla fotók, ahogy a láva befolyt a templom főbejáratán (fent), az oldalsón pedig távozott (lent). Nyilván minden megsemmisült, ami bent volt, az ablakok pedig kirobbantak a hőtől, de maga a templom váza és a torony sértetlen maradt. Egyszerűen keresztülfolyt rajta. A templomot most Notre Dame des Laves-nek hívják (azaz a mi lávaasszonyunk).👵🏻

Ismét kocsiba szálltunk és továbbutaztunk a sziget mentén. Egy vízesést tűztünk ki célul, aminek Grand Galet a neve. Azt tudni kell a szigetről, hogy rengeteg csodálatos vízesése van, valószínűleg lehetetlen lenne mindet látni, legalábbis, ha ilyen rövid idő áll rendelkezésre.⏱️

Ehhez a vízeséshez semmilyen edzettség nem kell, viszonylag közel, néhány 100 m-re le lehet rakni a kocsit és az úton elsétálni oda, ahonnan rálátni a vízesésre. Le is lehet mászni, át a köveken, egészen a tóig, amit mi nem tettünk meg, mert abszolút nem ahhoz voltunk se öltözve se készülve. Maga a sziget egyébiránt nem túl nagy, egy kicsit feszítettebb tempóval nagyjából öt nap alatt bejárható és megtekinthető a lényeg.🏝️

Ezért mi az első két nap sietség után egy kicsit lazábbra is vettük a menetet, nehogy az legyen, hogy az utolsó 10 napban csak pislogunk, hogy mit is csináljunk. Már csak azért is, mert miután visszatértünk az útra, és lejjebb fürödtünk egyet a patakban, megnéztünk egy másik vízesést is, mondván, van még egy óránk naplementéig, használjuk ki.🤣

A vizesés neve Jacqueline, kicsit nehezített a terep, a vízesés lábánál pedig a kövek csúszóssága miatt simán kifordulhat a boka. Séta közben bele is futottunk egy felnőtt családba, ahol a lány nagyban visított, de mintha ölték volna, a pasija pedig pont a lábfejét készült… nos, a visítás alapján legalábbis amputálni.😂

Később utolértek minket, a lánynak semmi baja nem volt, néztem is nagyokat, hogy ejjha, ez gyorsan ment, aztán anyu elmesélte -aki beszélt spanyolul-, hogy megvágta valami a lábát, de igazából se vér nem serkent, se semmi, úgyhogy valószínűleg csak a bőrkeményedést vágta le.🤣

A vízesés után még elmentünk egy szupermarketbe internetezni és bevásárolni, aminek természetesen az lett a vége, hogy koromsötét volt, mire eljutottunk a strandra, ahol elvileg sátraztunk volna. Viszont már se a zuhanyzót, semmit nem tudtunk megkeresni, így csak felállítottuk a sátrat (igen, végül mégis sikerült első alkalommal sötétben kipróbálni az új sátrat), és megvacsoráztunk.🥖

Azt olvastuk, hogy este 7-től reggel 7-ig (nem hivatalosan) megengedett a vadkempingezés, és bár ezt táblák tiltják, a part máris tele volt sátrakkal. Oké, tehát tényleg lehet. Azért menő volt elalvás előtt a csillagokat nézni. ✨

1. nap 🇷🇪 RÉUNION

 

Az Air Austral-lal utaztunk Réunionra, ahol felszállás után rögtön szendvicseket osztogattak, majd úgy 6 órával később, leszállás előtt egy meleg menüt is kaptunk,  kisüveges borral. Mindent, amit nem tudtunk megenni, elraktuk a fa evőeszközökkel együtt, jól fognak jönni később, ahogy a borok és a takarók-párnák is, amiket szintén elraktunk, elvégre vagy sátorozunk vagy a kocsiban alszunk, szükségünk lesz minden pluszra.😅

A reptérről kilépve szembesültünk azzal a ténnyel, hogy Réunion nem egy Franciaországhoz tartozó ország, ahogy hittük, hanem maga Franciaország, azaz egy francia sziget a tengerentúlon, mint például a Kanári-szigetek, ami Spanyolországhoz tartozik. Ez egyébként úgy tűnt fel, hogy nincs saját zászlója (vagyis van, de az nincs a reptéren kitűzve).🇷🇪

A reptértől nem messze, de még a reptér területén volt az autónk irodája, ahol megkaptuk a kocsit, amit átnéztünk, lefotóztuk a sérüléseit, kiszedtük a hátsó üléseket és visszaadtuk az irodának, hogy ne nekünk kelljen cipelni, és (nem teljesen legálisan) ellakhassunk a csomiban.🚗

Az is egyértelművé vált ekkor szàmomra, hogy Sergio beszél franciául. Mindig szerénykedik, hogy csak kicsit beszéli, de nekem, akinek közöm nincs a franciához, a kicsinél kicsit többnek tűnt. Mindig sikerül lenyűgöznie.🇫🇷

Miután megvolt a kocsi, mentünk a Decathlonba, ami rögtön ott volt a reptér mellett. Eredetileg azért mentünk, hogy valami tálat vegyünk, amiben ehetünk, de az árakat látva úgy döntöttünk, megoldjuk anélkül. Még Indiában vettünk egy csomó zacskós tésztát, végül azonban Réunionon nem volt lehetőségünk megfőzni, cipeltük is magunkkal két hétig, de sebaj, később Mauritiuson jól jöttek.🇲🇺

Később bementünk egy bevásárlóközpontba, azon belül is egy hatalmas hipermarketbe, ott szembesültünk hónapok óta először az európai árakkal.  Bár azt olvastam, hogy Réunion-on minden 20 %-kal drágább, mint az anyaországban, azért én sokkal rosszabbra számítottam, bár tény, hogy vannak érdekes zöldség-gyümölcs árak.🍅

Azért bevásároltunk bagetteket, sonkát, paradicsomot, sajtot. Ezek voltak azok az ételek, amiket a legjobban hiányoltunk Ázsiában. És  már idő is volt elkezdeni szállást keresni, mert bár csodálatos időjárása van a szigetnek, közel voltunk az Egyenlítőhöz, a nap este fél 7-kor lement. Elkocsikáztunk úgy 50 km-t a reptértől, végig tátott szájjal, mert a hely egyszerűen szólva tökéletes.🥰

Dimbes-dombos-hegyes, egyik oldalon a gyönyörű, buja hegyvidék kísért minket, míg másikon a végtelen, mélykék Indiai Óceán. Nem győztük kapkodni a fejünket, hogy már beleszédültünk, bár az a fáradtság miatt is lehetett.🤣

Kicsivel sötétedés előtt értünk oda, ahol az első esténket terveztük eltölteni, az óceán mellett folydogált egy patak, minek vizét úgy négy öt kisebb vízesés táplálta. Ekörül egy park terült el, aminek a parkolójában terveztünk aludni, a kocsiban (még nem bontottuk ki az Indiában vett sátrunkat és nem sötétben akartuk először felállítani).☝️

És, ha már azért béreltünk nagyobb és drágább kocsit, hogy aludhassunk benne, ki is akartuk használni. A kocsiért egyébként 30 €/nap árat fizettünk, a szobák ennél csak többe kerülnek a szigeten, és akkor még meg se mozdultál, ezért döntöttünk az autóbérlés és sátorozás mellett. Szabadabbak vagyunk és azért lássuk be, ez elég menő. Bevallom, az előttünk álló két hét volt az utunk fénypontja, amit a legjobban vártunk. Nem is hiába. Minden hozzá fűzött reményünket beváltotta.😍

Körbejártuk a parkot, de már erősen sötétedett, így én visszamentem a kocsihoz, hogy berendezzem új otthonunkat, hogy ne mindent sötétben kelljen csinálni. Ennünk még így is koromsötétben kellett, de csak simán felcsaptuk a kocsi hátulját és ott ettünk, a csomagtartóból lógatott lábakkal. Aznap szerintem már kilenckor beájultunk.😴

17.-19. nap 🇮🇳 CHENNAI

Eredetileg éjszakai vonattal tettük volna meg a 7 órás utat Chennaiba, viszont mikor a jegyeket vettem, már csak másodosztályra és attól felfelé voltak helyek, amik annyival drágábbak voltak, hogy nem érte meg. Mivel alapvetően nem azért utazunk éjszaka, mert akkora buli, hanem, mert így megspórolhatjuk 1-1 éjszaka árát, nem igazán éreztük a késztetést, hogy egyéjszakányi összeget kifizessünk a vonatra, mert úgysem pihennénk ki magunkat. Így történ, hogy a legolcsóbb jegyeket vettem inkább meg.😅

Az viszont ugyanabba a dühöngőbe szólt, ahova az első alkalommal is kerültünk, 10 nappal korábban. Mivel a vonat Maduraiból indult, még szinte üres volt, mikor felszálltunk, így gondoltam, néhány órán át hátha szerencsénk lesz és nem lesz más, aludhatunk kicsit, de úgy másfél óra múlva már kocogtatták is a fejemet, hogy akkor ők most leülnének a helyükre.😄

Ahogy ezeken a vonatokon lenni szokott, az üres helyeket azok töltötték fel, akiknek nem jutott helyjegy, így miután úgy 3 órán át 3 kislány ugrált felváltva mellettem és az idegeimen, a család leszállt, mások viszont fel és két pasi mellé kerültem, akik először középre akartak beszuszakolni (nincs az az Isten), ám amikor ez nem sikerült, simán leültek, majd megreggeliztek. Konkrétan 3 órán át ültem fél fenékkel a padon, majd mikor ezt meguntam, nemes egyszerűséggel arrébb seggeltem mindenkit, ami a mellettem ülőkből hangos nemtetszést váltott ki.🤣

Én már ekkor utáltam Chennait, és a lakosait is, két nap múlva pedig már biztos voltam benne, hogy nem szeretnék oda a büdös életben többet visszatérni.🤣

A vonatállomástól elsétáltunk a hotelig, ahol természetesen kiderült, hogy csak indiaiakat fogadhatnak. Nem értem, miért nem lehet ezt feltűntetni az Agoda oldalán, akik amúgy még fel is hívták őket, míg ott voltunk, mert fogalmuk nem volt nekik se, mi a helyzet. Viszont legalább megengedték, hogy használjuk a netet és úgy két óra alatt találtunk is másik szállást, mert ami közel lett volna vagy drága volt, vagy borzalmas pontozást kapott mindenhol. Mellesleg a távolabbiak se voltak jobbak. Azt pedig annyira nem szerettem volna kideríteni, mi az, mai még az indiaiak szerint is csak 2-3 pontot ér a 10-ből.😆

Találtunk végül egy helyet a közelben, ami 13€-ért adott egy éjszakára szobát, át is cammogtunk. Normális körülmények között valószínűleg már az ajtóban visszafordultunk volna, de ezek nem voltak normális körülmények és akkor már oly mindegy volt, két éjszakát ki lehetett bírni. Annyira utáltam Chennait, hogy azon gondolkodtam, legszívesebben ki se mozdulnék a szobából 2 napig, de aztán gondolatban rögtön szájba is vertem magam, mert kizárt dolog, hogy abba a szobába bezárva akarjak lenni két napon keresztül.😳

A fürdőt hagyjuk is, az úgy volt borzalmas, hogy volt, legalább folyt a víz, meg valami barnás-trutyi is a tükörből, inkább meg se néztem közelebbről, nem akartam tudni. Hónapok óta az első alkalom volt, hogy elővettük a magunkkal vitt lepedőt és még a párnákra is felhúztunk egy-egy pólót. A takaró alá inkább be se néztem.😂

Legalább volt vízforralónk teának. Mondjuk abban nem voltam biztos, hogy jó ötlet-e, mert ahányszor bekapcsoltuk, felbukkant 1-2 csótány, gondolom szeretnek ott melegedni, de még mindig elviselhetőbbek voltak ezek, mint azok a társaik, amik az ágy és a táskák körül tűntek fel. Olyan szinten antipatikus volt az egész város az emberekkel együtt, hogy ez volt a legelső hely, ahol semmit sem néztünk meg. Egyszer felvetettem, hogy ha szeretné… De kimondta az én gondolataimat, hogy semmi mást nem szeretne ettől a helytől, csak eltűnni innen. Ezért pont arra is törekedtünk, hogy mielőbb eltűnhessünk.😅

Egyébiránt eszünkbe se jutott volna Chennaiba menni, csakis a repülőnk miatt tettük, valamilyen okból onnan olcsóbban repült. Első nap, mikor végre megkaptuk a szobánk, elsétáltunk a kinézett bevásárlóközpontba, ahol egy Decathlon és egy nagy szupermarket is volt. Ahogy mentünk még kijjebb a városban, úgy lett még a korábbinál is rosszabb a környezet.🤷🏻‍♀️

Gyakorlatilag az egész városban a poshadt vízben napok óta érlelődött ürülék szaga terjengett, a szó legszorosabb értelmében. A Decathlonról kiderült, hogy egy pici bolt, minimális felszereltséggel, a szupermarket pedig szintén nem volt egy hűha.😅

Végül feladtuk és inkább ettünk egyet a Burger Kingben, hogy legalább azt letudjuk, de az meg olyan borzalmas volt, mint még soha. Így dolgunk végezetlenül mentünk „haza”. Viszont legalább nem kellett azon agyalni, mit csináljuk másnap, mert így kénytelenek voltunk kisétàlni Chennai giga Decathlonjába, megvenni a sátrat, hálózsákot, meg mindent amit akartunk, ettünk egyet a mekiben és ezzel meg is voltunk nagyjából Chennai-jal.🤣

Az egyetlen jó dolog, amit a városról el tudok mondani, hogy metró visz ki egyenesen a reptérre és a hoteltől úgy 500 méterre volt a megállója.😆

Egész nap ki se tettem a lábam a szállásról, indulásig a recepción neteztem inkább. 30 perc alatt értünk ki a reptérre, de mivel csak reggel indult a gépünk, vártunk. A biztonsági ellenőrzésen azért még elvették tőlünk a fóliánkat, amit általában a nagyobb, leadós tatyó körbetekerésére használtunk (hogy mivan???), mondván, tilos bevinni, de ezen már tényleg nem tudtunk sokáig mérgelődni. Tartsák meg, a soha viszont nem látásra, Trógerfalva.🤣