Reggel besétáltunk a faluba, mert szerettünk volna vonatjegyet intézni a következő hétre, de természetesen nem jött össze. Mivel csak egy röpke 2 órás vonatút volt a terv India déli része felé, azt mondták, nem lehet napokkal előre megvenni, majd akkor. Oké.🚆
Nem terveztünk egy teljes hetet ugyanazon a parton tölteni, ezért felsétáltunk a partszakasz végéig, ahova már a madár se járt, vagyis ők pont igen, mert azon a részen teknősök laknak és a part felett a sasok a bébiteknősök miatt köröznek folyamatosan.🐢
Az egész napot sétálgatással töltöttük, úgyhogy estére igencsak megéhezve értünk vissza, de nem túl éhesen ahhoz, hogy keressünk és kipróbáljunk egy új éttermet. Sergio már-már megszállottan kereste mindenhol a MOMO-t, ami egy Nepál étel elvileg, gyakorlatilag viszont az összes országban, ahol jártunk megtalálható a helyi megfelelője. Ez egy tésztabatyu, amit megtöltenek csirkével, zöldséggel, akármivel, bármivel, majd összefogják, felcsippentik a végét és vagy kifőzik, vagy kisütik. Kaptunk hozzá egy húsos-fűszeres mártogatóst is. Természetesen nem múlhatott el nap naan nélkül sem🍲
A másik étel, amit ezen az estén próbáltunk, az a PAKORA volt, ami gyakorlatilag a mekis csirkefalat indiai megfelelője. Ehhez tejfölös mártogatóst kaptunk, amiből mondjuk én erősen hiányoltam a fokhagymát, de szerintem ez magyar betegség, hogy szinte fogkrémből is fokhagymásat választunk.🧄
Hazafelé sétálva egy mulatságba botlottunk. Mint később megtudtuk, a Chaitra Navratri, a Hindu újév tanúi voltunk. Dobokkal, kántálással, virágokkal, tűzzel ritmusos körtáncot járva meneteltek a helyiek egy épület felé, ahol már sokan álltak sorba, főleg nők, akik a legszebb ruháikat öltötték magukra, szépen ki voltak sminkelve, a hajukat pedig virágokkal díszítették. Az odavezető úton pedig mindenfelé árusok kínálták portékáikat.🎠
Az ablakon bekukucskálva annyit láttam, hogy egy virággal megrakott oltár van a szobában, ami előtt várakoznak. Gyanítom, áldásért álltak sorba, mert egy kanálon fehér valamit kaptak a kezükbe, amit azután megettek.💒
Hazafelé sétálva megleshettük, ahogy egy helyi édességet, a RAJKO-t készítik. Ez egy jégkrém, bár gyakorlatilag csak zúzott jég és szirup. A srác egy nagy darab jégtömböt ledarált, ezután kezébe fogta a zúzott jeget és egy jó nagy adagot beletömött egy pohárba. Majd még egy maroknyit.😋
Amikor megtelt a pohár, beleszúrt egy pálcikát, és kézzel összetömörítette, így a jég felvette a pohár formáját. Végül kihúzta, műanyag pohárba tette, és sziruppal nyakon öntötte. Megfordult a fejemben, hogy kipróbálnám, de nem szerettem volna egy teljes napot a mosdóba zárkózva tölteni.😂
Így is hihetetlenül szerencsésnek tartottam magam, hogy nem
volt egyszer se problémám, addigra már elengedtük, hogy nem kérünk jeget az
italokhoz, úgyhogy annyira azért nem kell túlzásba vinni a víz-parát, fogat is
simán csapvízzel mostunk egész úton.🍧
Azt el kell mesélnem, hogy nekem napi szinten vérzett a szívem a sok szemét láttán. Itthon igyekszem minél kevesebb szemetet gyártani és szelektíven gyűjteni és amit tudok, magam készítem el itthon, mindig a kis tatyóimmal járok bevásárolni, ásványvizet meg nyilván nem veszek szinte soha. Így gyakorlatilag hetekig tartott, míg túl tudtam tenni magam azon, hogy napi több üveg ásványvizet kellett vennünk. Sergio rendszeresen kacarászott rajtam, amikor elfogyott a víz és megindultam kukát keresni, hogy kidobjam. Mert ez gyakorlatilag mission impossible.🎉
Sokszor le kellett tennünk valahova az flakonokat, ahol majd
összeszedik. Ugyanis Indiában emberek ezzel keresik a kenyérre valót, hogy az
üres palackokat összeszedik és leadják újrahasznosításra. És tényleg, ha nagyon körülnézel,
feltűnik, hogy bár rettenetesen sok a szemét úton-útfélen, azok nem palackok,
hanem szatyrok, zacsik, szívószál, egyéb műanyag.💥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése