Az indiai vonatok osztályai nagyjából úgy néznek ki, hogy van egy első-, másod-, harmadosztály légkondival (AC), az első osztály általában le van zárva, úgyhogy nem tudok róla nyilatkozni. Mumbaiból Goa-ra másodosztályon utaztunk, amiről már írtam korábban. A különbség a másod-, és harmadosztály között nagyjából annyi, hogy az utóbbin 3 szinten vannak az ágyak, míg az előbbin csak 2. Aztán jön a Sleeper, amiről azt gondolnánk, hogy az a legalja, de nem, van még lejjebb is. A legrosszabbtól megkíméltettem.🗺
A Hampi felé vezető út első szakaszán (Hosepete-ig) egy ilyen Sleeperbe szólt a jegyünk, mivel ez csak egy 7 órás út volt, szinte mindegy volt, hol ülünk. Itt már nincs klíma, csak ventilátor, a különböző árusok pedig egész idő alatt fel-le sétálgatnak és üvöltve árulnak teát (chai), vizet (pani), nasikat és ételetek. Árusok egyébként minden osztályon vannak, csak nyilván portékájuk minősége változik. A vonatjegy 240 rúpiába került fejenként (3€).﹩
Egyébként én teljesen
oda vagyok és vissza a Sleeper osztálytól, mert mindig van valami mozizni való.
Esznek, balhéznak, túl sok ember-túl kevés hely, egyszóval nagyon mulatságos.
Természetesen mindenki velünk akar beszélgetni, úgyhogy hirtelen semelyikünk sem
beszél semmilyen nyelvet, mondjuk engem korábban se zavart, ha zaklattak, simán
beledugtam a fejem a könyvembe és fel se néztem, amíg fel nem adták. Tudom,
bunkóság, de Indiában túlságosan is érdeklődött irántunk mindenki és amikor
századjára kell megválaszolnod a honnan jöttél-mit csinálsz itt kérdést, már
egy kicsit unalmas. Egyébként amikor emberundorom volt, én nemes egyszerűséggel
felmásztam egy felsőbb ágyra olvasni (amikor volt) és Sergiora hagytam a barátkozást.📕
Ezen kívül szeretnék megemlíteni még valamit, ami engem
olyan szinten lenyűgözött az indiaiakban, hogy a mai napig emlegetem, ez pedig
a férfiak bámulatra és elismerésre méltó alvókája. Bárhol, bármikor, bármilyen
testhelyzetben, egy pillanat alatt el tudnak aludni. Az egész út alatt olyan
érzésem volt, hogy mindenfelé csak alvó indiaiakat látok. Biztos valamilyen
tudósok csináltak már egy tanulmányt arról, melyik országban a legmagasabb az
egy főre jutó, alvással töltött órák száma és teljesen biztos, hogy ott magasan
India az első. Mivel teljesen simán elvannak napi néhány órányi munkának
álcázott téblábolással, nincs szükségük albérletre, biztosításra, hasonlók,
simán átdurmolják a napot. Természetesen ez durva általánosítás és ha valaki
valamire akarja vinni, akkor azért tudnak dolgozni és tanulni és nyelveket
beszélni, erre is számtalan példát láttunk, de nekem valamiért a sok alvó fickó
maradt meg a fejemben. Mondjuk az tény, hogy abban a döglesztő hőségben meg is
tudom érteni, hogy állandóan álmosak.😴
A 7 órás út Hosepete-be 8 és fél órás lett végül (alap), ez még abszolút vállalható késés. Az állomáson
egyből megpróbáltunk jegyet intézni a következő vonatra, ami egy kicsit nagyobb
volumenű lett volna, de természetesen nem sikerült, valamiért képtelenek voltak
azt adni, amit szerettünk volna, az általuk javasolt opciókat pedig inkább
elvetettük.💫
Ezen a környéken már konkrétan napok múlva láttuk csak az első turistákat. A helyieken is látszott, hogy még az addigiaknál is szerényebb körülmények között élnek, pont ezért rámenősebbek is voltak, ha ez egyáltalán lehetséges. Mindenki el akart vinni minket Hampiba és olyan pofátlan összegeket kértek volna el (10-20 dollár), hogy már csak kacagtunk és eltökélten sétáltunk a 43 fokos hőségben a buszmegálló felé. Ami végül nagyjából 50 centért vitt el minket.🚌
A szállásunk Hampiban olyan volt, mintha egy rémálomba csöppentünk volna. A vakolat potyogott és szerintem rendszeresen mosták le a penészt a falakról, az ágy és az ágynemű állapotát pedig hagyjuk inkább. Nem, mintha nagyon takaróztunk volna, mivel persze klíma nincs, ellenben van ventilátor, ami olyan hangos, hogy választhattunk, a hőség, vagy a zaj miatt nem akarunk aludni. Azt hozzáfűzném, hogy mindezért 5€/éjszakát fizettünk összesen, úgyhogy abszolút nem meglepőek körülmények, de addigra már teljesen magával ragadott az India-feeling, azt is elfelejtettem, hogy volt valaha komfortzónám, jöhetett bármi.💆
Mondjuk néha elgondolkodtam rajta, hogy vajon mászott-e már ki kígyó a WC-ből, de ott-tartózkodásunk alatt mindössze egy háziállatunk volt permanensen a fürdő falán, Fülöp, a gekkó. Addigra már rutinos vödörben, kézzel mosós voltam, ha nagyjából nettó 8 kiló ruhával indulsz meg, ez elengedhetetlen. Viszont hála a brutális teljesítményű ventilátornak gyakorlatilag minden nap moshattam, mert néhány óra alatt megszáradtak a ruhák (volt nálunk néhány kötél, azokból rögtönöztünk ruhaszárítót).👚
Viccet félretéve Hampi gyönyörű. A mai napig rendszeresen emlegetem, oda bármikor visszamennék. Még a szállásra is. Rögtön érkezés után elmentünk a város fő-attrakciója, a legnagyobb temploma melletti dombra naplementét nézni, sok-sok majom társaságában.🐵
Viszont a bizti bácsi elég szigorú volt, rögtön naplemente után kizavart minket, gondolom nem egyszer történt baleset. Úgyhogy bementünk a templom területére, ahol sok kis kápolna található. Egyébként egyik helyre se kellett belépőt fizetni, csak a templom előtt hagyni a papucsunkat és mezítláb belépni.🥿
Bent lehetett elefántot etetni pénzért, amin én nyilván rögtön elsírtam magam, majd emberem félig nevetve-félig tanácstalanul simizte a hátam, hogy „de hát nézd már, milyen dagadt, hát boldog, nem olyan, mint azok az elefántok, akik éheznek és akiket bántanak”, aztán már kezdtem volna megnyugodni, amikor egy lezuhant majomba botlottunk, kiloccsant agyvelővel, de még rángatózva. Ott nekem elég is volt aznapra.😞
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése