5. nap 🇰🇬 ALTYN ARASHAN

Reggel 7-kor keltünk. Mondjam tovább? Nekem ott nagyjából lőttek is. Sok mindenre képes és kész vagyok, de arra, hogy reggel 7-kor én 11 km-t menjek hegynek fel, teljesen biztosan nem. De ezt akkor még nyilván nem tudtam. Mivel az elmúlt két hónapunk arról szólt, hogy faltuk a km-eket, eszembe se jutott, hogy nekem itt majd bármi problémám lehet. De volt. Ott kezdődött, hogy a talaj még nedves volt az egész éjszakai esőzéstől. Már ott próbáltam jobb belátásra téríteni szép szerelmemet, hogy lehetséges, hogy futócipőink nem éppen erre az időjárásra teremtettek, de hajthatatlan volt. Rendben, akkor menjünk.👟

Nem volt papír alapú, helyi térképünk, hanem egy offline térkép-applikációval közlekedtünk mindenhol. Maps.me a neve és alapvetően nagyon szeretem, már évek óta használom, nagyon hasznos és pontos, de nyilvánvaló, hogy nem a kirgiz hegyekre találták ki, mert nem igazán tud ott pontos útvonalat mutatni, ahol nincs út. Tehát abszolút nem az app, hanem a mi hibánk volt, hogy nagyjából háromszor mentünk hegynek fel, amikor mehettünk volna a sík terepen is, így mindháromszor végül ereszkedhettünk vissza a helyes (nemlétező) útra, amivel természetesen nagyon sok időt veszítettünk. Kiszámoltam, hogy nagyjából délután 2, legrosszabb esetben 3 körül kell visszaindulnunk a tótól, ha nem akarjuk sötétedés után a hegyekben találni magunkat.🌄

A sorozatos félremászások miatt dél körül még félúton se voltunk, így amikor elértünk egy patakhoz, ami a hegyekből jött és úgy saccra 8 fokos lehetett, a drágám pedig közölte, hogy akkor itt sajnos le kell vennünk a cipőnket, mert mezítláb kell átkelnünk rajta, akkor mondtam azt, hogy oké, ennyi volt, forduljunk vissza. Oda úgysem érünk időben, a tó is be van fagyva, én már nagyjából 3 infarktuson túl voltam, a szívem és a tüdőm is készülőben volt összeomlani, a lábaim pedig már csak vonszoltak. Nem igazán úgy képzeltem el ezt a 11 km-t, hogy az egy 7-8 órás lépcsőzésnek fog megfelelni. Nem voltam rá felkészülve, nah.😥

Amikor ereszkedtünk lefelé, belefutottunk egy kutyába, vagyis a kutya belénk, hozzánk futott, lekushadt elénk a földre és elkezdett visítani. Én még az életben nem láttam kutyát így szenvedni. Volt a nyakán egy benyomódás, ahol korábban a nyakörve lehetett, tehát valószínűleg valahol, valamikor gazdája is volt, éppen ezért nem boldogult a hegyen egyedül és már az éhenhalás határán állt. Nem sok minden volt nálunk, csak egy csomag chips, amit pillanatok alatt befalt, majd az első épületig kísért minket, ahol talált magának egy bácsit.🐕

Végül nem is bizonyult annyira rossz döntésnek visszafordulni, mert amikor a szállásra visszaértünk, mondtuk a tulajdonosnak, hogy olvastuk, hogy mindenféle termálfürdők vannak a környéken és szeretnénk egyet meglesni. Bólogatott is, hogy igen, van kettő, ennyibe és ennyibe kerülnek és itt és itt vannak. Nem, mi olyat keresünk, ami ingyenes. Hááát, igen, van itt egy olyan is, de egy kicsit nehéz megközelíteni, mert a folyó mentén a sziklába vájt úton lehet megközelíteni és időnként igencsak veszélyes. Az lesz az, megpróbáljuk.🗻

Így találtunk rá a kis magán termál medencénkre, amit minden oldalról szikla vesz körül, alatta meg a folyó hömpölyög, úgyhogy abszolút védve van minden irányból, egy amolyan titkos kis zug. El is töltöttünk ott úgy 2-3 órát, kihasználva az alkalmat, hogy meleg a víz, körülbelül 30 fokos, a magunkkal vitt szappannal gyorsan meg is fürödtünk.🛀

Eredetileg ezt a fürdőt másnap reggel szerettük volna megnézni, majd megindulni vissza Karakolba, de kora délutánra esőt mondott, úgyhogy mindenféleképpen korábban indultunk volna vissza, szinte biztos, hogy ha nem fordulunk vissza a hegyen, nem lesz alkalmunk kipróbálni. 🍀