20.-21. nap 🇸🇬 SINGAPORE II/1.

Mivel már délben ki kellett csekkolnunk, némi időt még elücsörögtünk a recepción, majd nyakunkba vettük a várost. Visszatértünk napjára előre lefoglaltunk szobát a hotelben, ezért náluk hagyhattuk a hátizsákokat és csak egy kis táskával vágtunk neki a nagyvilágnak.🌏

Eltébláboltuk a délutánt a különböző bevásárlóközpontokban netezve, valamint felfedeztünk egy új kínai csarnokot hasonló kifőzdékkel, mint amik Ipohban voltak, hogy majd ki kell próbálnunk.🥰

Este 11:30-kor indult a buszunk a BTS pályaudvarról Szingapúrba. Nagyon szerettem volna legalább 2-3 órát aludni, mert hosszú két nap állt előttünk, de alig a felét sikerült. Természetesen Sergio végig aludt, mint mindig.🙄

Az ülések jóval nagyobbak voltak, mint egy átlagos buszon, beépített ingyenes masszázsfunkcióval rendelkezett, így annyira nem sajnáltam magam, újra és újra elindítottam a masszázsprogramot, míg el nem zsibbadt a hátam.🥰

Úgy hajnali fél 5 körül értünk a határra, ahol a maláj részen még nem is volt probléma, nyilván kutyát se érdekli, mit viszünk ki az országból. Viszont annyira hozzászoktunk már, hogy alig kérnek valamit az országok, hogy elfelejtettük ellenőrizni a postcovid intézkedéseket.😅

Természetesen az útlevelünket nem vette be a scannelős-beléptetős rendszer, azon csak az ingázók tudnak átjutni, így mentünk az ablakhoz, ahol a srác szólt, hogy hát nekünk itt ki kellett volna töltenünk ezt meg azt…😳

Netünk nyilván nem volt, de sebaj, kezünkbe nyomott 1-1 tabletet, hogy intézzük azon. Viszont olyan hosszadalmas volt, annyi mindent kérdezett, hogy vagy fél óra volt, mire végeztünk. Közben megfordult a fejemben, hogy mit csinálunk, ha a busz nélkülünk megy tovább, de igazából nem vert gyökeret a gondolat, mivel korábban is még mi vártunk fél órát a buszra.🚌

Azért csipkedtük magunkat és megbeszéltük, aki hamarabb végez, kisiet és feltartja a buszt. Sergio volt az első, így amikor a határőr Magyarországról kezdett el érdeklődni (ő is azt hitte, új országot fedezett fel), nem siettem el a válaszolgatást.🤷🏻‍♀️

Kiérve szerelmemre bukkantam, aki még mindig a buszunkat kerete. Ugyanis egy darab turista busz sem volt kint a parkolóban, csak a maláj ingázók buszai. Az van, hogy a buszunk otthagyott minket. Oké, nem nagy baj, Szingapúr az Szingapúr, egy város és mi már benne voltunk, viszont a belváros vagy 30 km-re volt és hatalmas betűkkel írták ki, hogy a határátkelőt gyalog elhagyni tilos.🚫

Sebaj, mondom én, majd stoppolunk. Igenám, csakhogy Szingapúrban tilos stoppolni, de még ha nem is így lenne, azon a részen, ahol mi voltunk egy darab személyautót nem láttunk, csakis buszokat.🚗

Miután egyértelművé vált, hogy tényleg elfelejtettek minket, megkérdeztük az egyik várakozótól, hogy tudnánk eljutni a városba, mivel internet nem volt. Ő mondta, hogy fogjunk egyet a 3 busz közül, amik a dolgozókat vitte mindenféle irányba. Mindegyik buszon 4,5 Szingapúr Dollárba, azaz 3€-ba került a jegy.💲

Simaliba. Meglestük, melyik hagy minket legközelebb egy metrómegállóhoz, ahonnan már könnyen bejuthatunk a városba. Már előre szívtuk a fogunkat, mibe fog ez a műsor kerülni, de nem tudtunk mit tenni. Vagy ez, vagy visszafordulni, ami szintén esélytelen lett volna, mivel nem nagyon láttunk ellenkező irányba forgalmat.🤣

Nagyjából fél óra várakozás után be is futott a buszunk, kivártuk szépen a sorunkat, majd amikor felszálltunk, szembesültünk azzal, hogy ez még annál is bonyolultabb lesz, mint gondoltuk. Azt tudtuk, hogy az utazáshoz a helyiek egy kártyát használnak, de az nekünk nyilván nem volt, viszont Sergio szingapúri barátja azt mondta, Szingapúrban mindenhol lehet hitelkártyával fizetni, emiatt nem terveztünk pénzt se váltani, mert alig 18 órát készültünk az országban tölteni.😁

Nos, közben kiderült, hogy a barát nem gyakran tömegközlekedik, így nem tudta, hogy nem, nem tudunk kártyával fizetni a jegyért. Amikor ezt elmondtuk neki, azt mondta, hazudtak nekünk. Szerintem a szingapúriak egy pöttyet elfogultak az országukkal kapcsolatban.🤣

Tehát a buszsofőr egyből rávágta, hogy csak kp-t fogad el. Aha, de nekünk csak Ringgitünk van. Nem, csak dollárt. Ekkor már egy utas is beszólt igen kedvesen (hogy vertem volna fejét a falba legszívesebben), ha nem tudunk fizetni, szálljunk le. Szerettük volna elmagyarázni, hogy tudunk fizetni, csak nem úgy, ahogy szeretnék, de gyakorlatilag ránkförmedt, hogy húzzunk már el.🙄

Oké, értem, korán van és siet, de akkor is, nah… Egyébiránt az egész város aludt még, a határon, majd a buszon és a metrón is mindenfelé alvó embereket láttunk.🥱

Nem tudtunk mit tenni, leszálltunk hát a buszról és kerestünk valakit, akárkit. Belebotlottunk két egyenruhásba, akikről azt tippeltük, pont megkezdték a műszakjukat. Értetlenül álltak az esetünk előtt, fogalmuk se volt, mit lehet ilyenkor tenni.😅

17.-19. nap 🇲🇾 THAIPUSAM III/3.

 

Azt gondoltuk, hogy akkor ennyi volt a Thaipusam, de másnap kiderült, mekkorát tévedtünk. Ugyanis az ünneplés folytatódott, mégpedig a mi utcánkban. Szerintem India istenei nagyon szeretnek minket, mert folyton utunkba kerülnek és az esetek többségében abszolút véletlenül.🪷

Amikor az egész napos bóklászás után visszatértünk a hotelhez látszott, hogy valami készül, mert hatalmas sátrakat húztak fel végig az utcánkban. Ekkor még nem tudtuk, mi lesz, gondoltuk, talán esküvő van készülőben, mert Indiában olyankor szoktak sátrakat felhúzni, ételt kirakni és megvendégelni mindenkit, aki akarja és azt is, aki nem.😅

Aztán később a recepción ejtőztünk (a szobánkban nem volt internet), amikor a recepciós szólt, hogy ez még mindig a Thaipusam és ott fognak elvonulni a hotel előtt. Hohó, több se kellett, mentünk is ki az utcára, megskubizni, mi a helyzet. A sátrak már csordultig voltak emberekkel, mindenhol sorok álltak, de ez teljesen normális, az indiaiak imádnak sorokba tömörülni, simán van olyan, hogy állnak a sorban semmire se várva.🤣

Megkérdeztünk hát egy srácot, mire várnak, mire azt felelte, hogy ételt osztanak, bárki kérhet, álljunk csak be nyugodtan a sorba. Mindig éhes szerelmem szeme egyből felcsillant, álltunk is be a többiek mögé. Volt némi rossz érzésem, mert ugye azt nevelték belém, hogy ne kérj, ha van, de aztán megláttam a mögöttem várakozó lányt, akinek a csuklóján a legújabb Apple Watch volt, így meg is nyugodtam.😆

Valamiféle rizsételt osztogattak, egyértelmű volt, hogy csíp, mint a rohadtélet, és én abból tuti biztos nem eszem, de Sergio mondta, kérjek csak, majd ő megeszi. Dobozos gyümölcsleveket is kaptunk, aminek nagyon megörültem, mert szinte minden nap ittam egyet, imádtam őket már korábban is.🥰

Hamarosan kiderült, hogy elhamarkodtuk a sorbanállást, mert az utcán feljebbsétálva volt még néhány hasonló sátor és mindben más-más ételt kínáltak. Visszavittük hát szerzeményeinket a szobánkba és újra felkerekedtünk.🍛

Rengetegen voltak az utcákon, a 2x2 sávos út egyik felét teljes egészében lezárták, az autókat elterelték. Mindenki kicsinosította magát, szépen fel voltak öltözve, mosolyogtak, jó kedvűek voltak. Többen kezet fogtak velünk és jó szórakozást kívántak. Sokan az utcán sétálva adogattak gyümölcslevet, vizet az embereknek, alig győztük elhárítani.💦

Sokan megköszönték, hogy eljöttünk, tényleg boldogok voltak, hogy megtiszteltük őket a jelenlétünkkel. Hát még mi. Lassan annyi étel-ital volt nálunk, ami napokra is elég lett volna. Tészták, rizs, vegetáriánus hamburger. De kaptunk sütiket és csokikat is. Egy idő után már mindenkit vissza kellett utasítanunk, aki adni akart valamit, mert már üdítőből is vagy 10 volt nálunk.😅

Az egyik szervező még képet is kért velünk, az egyedüli külföldiekkel az egész ünnepségen. A sátrak előtt több csoport zenélt, többször akár 10-15 percre is leragadtunk nézni, hallgatni őket, hihetetlenül muzikális nép.🎻

Ahogy telt az idő, egyre többen lettek. Azt nem tudtuk, mikor jön a karaván, de nem siettünk, élveztük az estét. Ahogy az utca végére értünk, elindultunk visszafelé, és pont akkor jött a hatalmas virágkaraván, amiről áldást osztogattak, cserébe virágokat, gyümölcsöket adtak.🌼

Beszéltük is korábban, mennyivel jobb és hasznosabb lenne, ha étel helyett gyümölcsöket kapnánk, amik jóval tovább elállnak, de természetesen tudtuk, hogy az senki sem kap, a gyümölcs az isteneké. Amikor a karaván is elvonult, láttuk, hogy a rendőrök szép lassan újra megnyitják a forgalmat, tehát a bulinak már tényleg vége, így mi is mentünk haza a szerzeményeinkkel.🍋

Ideje volt, mert már éjfél múlt és két nagyon hosszú nap állt előttünk.🥱

 

17.-19. nap 🇲🇾 THAIPUSAM III/2.

 

A Thaipusamot főleg India déli részén ünneplik, Keralában, de a Batu Caves-i ünnep az egyik leghíresebb Indián kívüli Thaipusam fesztivál, minden évben mintegy egymillióan mennek el rá. Nos, ebben az évben mi is benne voltunk a millióban és a legmegdöbbentőbb, hogy a fesztivál méretéhez képest nagyon kevés fehér turista volt. Szándékosan fogalmaztam így, mert természetesen hindik eljöttek rá a világ vagy Ázsia minden tájáról.🕉️

A hindik alapvetően sokat mezítlábaznak, az alap, hogy a templomaikba, szent helyeikre csak így lehet bemenni, az ünnepen is sokan így tettek, viszont ez most nem volt elvárás. Mondjuk úgy, hogy azok közül, akik eljöttek és fel is másztak a templomhoz, úgy 80% dobta le a pacskert, ami azt jelentette, hogy helyenként halmokban állt a többszáz saru és flipflop. Nem tudom, hogy reagáltam volna, ha valaki szól, hogy vegyem le én is. Arról pedig tippem sincs, hogy amikor végeznek, hogy találják meg a saját lábbelijüket.🩴

Viszonylag hamar elkezdett szakadni az eső, így kicsit megritkult a nép, bár még így is elegen maradtak. Vártunk úgy fél órát, hátha eláll, de nem, így mit volt mit tenni, mentünk tovább. Időzítésből jeles, ugyanis pontosan akkor értünk oda a templom előtti nagy térhez, ahonnan a 272 lépcsőfok vezet fel a barlangokhoz és ahol Murugan hatalmas szobra is áll, amikor a zarándokok zöme, azaz a lényeg is odaért.🤗

Itt újabb 15 perc után már nagyjából semmit sem láttam a szemembe folyó esőtől és tokától bokáig csurom víz voltam.💦

A zarándokok rendszeresen megálltak kicsit táncolni – már amikor futotta erőből -, vagy épp leültek és agonizáltak – amikor már nem futotta -, vagy a démonaikkal küzdöttek – ez már 18as karikás volt -. A sor a lépcsőn már lassan haladt (272 az mégiscsak 272), így bőven maradt időnk megszemlélni őket. Volt egy pont, amikor kicsit félre kellett állnom, mert eléggé megrázó volt a látvány.😔

Korábban láttunk képeket és videókat a Thaipusamról, de mindezt élőben látni merőben más érzés. Az biztos, hogy kénytelenek voltunk újra elismerni India kultúrájának sokszínűségét és különleges voltát.🌈

Egyébként a legtöbb hindi bemenekült a templomba/eresz/esernyő alá és onnan lestek kifelé. Mi, mondhatni, vezekeltünk a vezeklőkkel és már meg se próbáltuk szárítani magunkat. Eredetileg nem gondoltam újra megmászni a lépcsőket, de úgy tűnt, a buli odafent folytatódik, vizesebbek pedig már úgyse lehettünk, így felmásztunk mi is, a barlangban legalább nem esett.🛕

Az emberek hihetetlenül pozitívan álltak hozzánk, hagyták, hogy fényképezzük őket, amennyit csak akartuk, a rendőrök se tessékeltek minket addig tovább, míg nem végeztünk. Sokan mosolyogtak ránk kedvesen, sőt volt, aki utat csinált nekünk és arrébblökdösött néhány helyit, hogy jobban lássunk.🥰

A zarándokok egészen a barlangi templomig felvitték terheiket, több-kevesebb sikerrel. Természetesen a lépcsőkön alkalomadtán beiktattak némi pihenőt. Fent aztán végre szusszanhattak. Érdekes, hogy a lépcsők tetején jóval kevesebben voltak, mint amire számítottam, a mentősöknek pedig igencsak aktív műszakjuk volt, sokan ájultak el, mire felértek.🏥

Ott az emberek általában áldásért járultak a templomokba és mentek is vissza. Mi azért maradtunk kicsit nézelődni, végül az egyik oszlop alatt találtunk egy jó kis mozizós helyet, ahonnan mindenkit megleshettünk, aki fel és lefelé tartott. Órákig el tudtam volna lenni bámészkodással. A jó kis meleg huzattól – bár szakadt az eső, hideg azért nem volt – pillanatok alatt megszáradtam, az eső pedig már csak egy emlék maradt, míg el nem indultunk lefelé.🌤️

Akkor aztán seperc alatt újra bőrig áztunk, gondoltam is, hogy érdekes lesz így visszaszállni a vonatra, ahol masszív 15 fokon tartják a hőmérsékletet. Bezzeg a majmoknak ezen a napon több eszük volt, mert egyet se láttunk az egész ünnepség alatt, pedig amúgy mindig sokan vannak ott, ahol kaja van.🙊

A lépcső aljában még vártunk kicsit, hátha történik valami, de úgy tűnt, hogy a lényeget már láttuk, így sprinteltünk vissza az állomásra, mielőtt még teljesen végetér a buli és egymillió –plusz/mínusz- ázott hering közt találjuk magunkat.😅

Az állomáson betereltek minket a korábban látott majomketrecbe, ahol én személy szerint tátott szájjal bámultam a környezetem, mert még az életben ilyenben részem nem volt. Majd csak kinyitották a ketrecet és érdekes módon még ülőhelyünk is lett a szerelvényen.🚆

17.-19. nap 🇲🇾 THAIPUSAM III/1.

 

A busz vissza Kuala Lumpurba délután fél 2-kor indult és fejenként 9€-ba került. Elvileg 6 körül értünk volna be, viszont a maláj Schumacher már 5-kor leparkolt a buszpályaudvaron. Mivel az első bő másfél óra a buszon kőkemény szerpentin, Sergio bedobott egy hányós bogyót, én ezt most kihagytam, mert annyira erős a cucc, hogy bár útközben nem, de utána borzalmasan érzem magam, annyira kifacsar. Tényleg nem akarom tudni, mi van benne.😅

Amikor leértünk a hegyről, tartottunk egy 15 perces pisiszünetet, majd suhantunk is tovább. Szerintem ilyen szintű kontrasztot még sosem éltem meg, hogy felszálltam a buszra kabátban, pulcsiban, majd alig 4 óra múlva leszálltam a kánikulában. De a legmegdöbbentőbb különbség a levegő minőségének a változása volt. Ez általában nem ilyen drasztikus, de a csodálatosan friss, tiszta hegyi levegő után gyakorlatilag fuldokoltunk a városi szmogtól.💨

Korábban leüziztük az utolsó szállásunkkal, hogy mennénk vissza, így elvileg volt hova mennünk, de sms-ben elég furák, így nem volt teljesen biztos a dolog és az internet szerint egyébként teltházzal mentek. De minden gond nélkül megkaptuk a szobát, hatalmas ablakkal az utcára (ennek az információnak később lesz jelentősége). Mint korábban már írtam, ez egy indiai környék, a helyiek pedig már javában készülődtek a másnapi ünnepségre.🪔

Kerestünk egy mosodát a környéken, mert Cameronon 6 napig gyakorlatilag ugyanazt hordtuk és hát nincs miért szépíteni, elviselhetetlen szaguk volt a ruháinknak, a magas páratartalom miatt gyakorlatilag minden bepállott. Viszont találtunk egy mosodát a szomszéd utcában, és 5RM-ért mindent kimostunk.🫧

Másnap elslattyogtunk a Starmart bódéjához, mert velük terveztünk Szingapurba utazni a következő héten és a neten a visszaútra szóló jegy a duplájába került, mint az oda. Gondoltuk, meglessük személyesen, hátha kapunk némi kedvezményt. Kaptunk is, oda fejenként 50 RM-be, vissza pedig 90-be került a jegy, 100 helyett. Nem sokkal jobb, de mégis.🤷🏻‍♀️

Később metróra szálltunk és kivonatoztunk a Batu Caves-hez. Csak a KTM vonat jár oda, amihez még korábban vettünk egy kártyát, amit csak fel kellett töltenünk némi zsével és már suhanhattunk is. Most kizárólag a hindi ünnep, a Thaipusam miatt mentünk. Volt egy lélektani pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy el kellene engedni a témát, mégpedig amikor leszálltunk a vonatról és megláttuk az irdatlan embertömeget.🤔

Oké, láttunk videókat, tudtuk, hogy sokan lesznek, de ez… Olyan sokan voltak, hogy lezárták a megállót és csak akkor engedték be az embereket, amikor az érkezők már mind kijutottak. Hatalmas rácsokat húztak fel, hogy feltartóztassák a tömeget, emiatt pedig az egész úgy nézett ki, mintha ketrecbe zárták volna őket.😳

A kiléptető rendszert is megvariálták, hogy gyorsabb legyen, kinyitották a kapukat és a biztonságiak engedtek minket át, egyesével, miután sikeresen lecsippantottuk a kártyánkat. Akinek a szerkezet nem/vagy pirosan jelzett, azaz nem volt elég összeg a kártyáján, azt kiszedték a sorból. Az állomásról kijutva már nem volt annyira borzalmas a tömeg, viszonylag nagy területen folyt az ünnepség, amikor pedig elkezdett szakadni az eső, pláne.💧

A Thaipusam Murugan isten tiszteletére tartott ünnepség. Murugan Parvati és Shiva gyermeke volt, aki egy lándzsát kapott Parvatitól, hogy azzal űzze ki a faluból a démonok seregét, így a Thaipusam a jó győzedelmeskedése a gonosz felett. A napot hálaadással és vezekléssel ünneplik, elvileg 4 km-en át sétálnak „terheikkel”. Egyesek tejesköcsögöt visznek a fejükön, míg mások oltárokat, szobrokat a vállukon. Sokak testét horgokkal aggatják tele, amire virágokat, gyümölcsöket akasztanak, bőrüket lándzsákkal, szegecsekkel lyukasszák át. Sokak orcáját és/vagy nyelvét átdöfik egy szeggel és ezzel járják végig a zarándokutat. Ez arra hivatott, hogy ne tudjanak beszélni és jobban koncentrálhassanak a vezeklésre.🙏

Menet közben sokan járulnak elébük, hogy áldásukat kérjék. Terhük néha annyira nehéz, hogy összerogynak, ezt megakadályozandó minden zarándoknak van néhány segítője, akik elkapják és egy hokedlire ültetik, amikor megrogy. Némelyiknek igencsak eltorzult az arca a szenvedéstől, úgy tűntek, mintha valóban démon ellen viaskodnának.😩

Ezen a napon sokan sárgába öltöznek, ami Murugan kedvenc színe, és sárga virágokat, gyümölcsöket áldoznak. Rögtön, ahogy kiértünk az állomásról belebotlottunk egy sátorba, ahol indiai gyerekek és felnőttek haját nyírták kopaszra (férfiakét), de ezzel később is sokszor találkoztunk.✂️

12.-16. nap 🇲🇾 CAMERON HIGHLANDS III/3.

 

Következő napra valamennyivel rosszabb időt mondott, ezért úgy döntöttünk, hogy a közeli túraútvonalak közül fogunk kipróbálni néhányat. Úgy alakult, hogy még azon a napon végeztünk is az összessel, ugyanis egy bizonyos idő után – nyilván, amikor elkezdtek érdekesek lenni – mind le volt zárva az esőzések miatt. Természetesen.🤣

Ettől függetlenül sikerült megnéznünk egy nagy vízesést, ahol némi turizmussal is találkoztunk, majd visszafelé egy eperfarmon át vezetett az utunk, ahol mindenféle eperből készült sütiket, olajokat, krémeket, lekvárokat lehetett venni – európai áron.🍓

Elkeveredtünk a helyi arborétumba is, ahol sok gyönyörű növényt láttunk, ami meglepő volt, hogy nem kellett belépőt fizetni. Ezen a részen egyébként nem sok kínaival találkoztunk, főleg muszlim malájok és hindik lakták. Amin még meglepődtem, hogy a hoteleket főleg indiaiak üzemeltették és tartották karban, ehhez képest viszont meglepően tiszták voltak. Nem európai tiszták, de tiszták.😅

Három éjszaka után új szállást kerestünk, mivel bőven volt még időnk, úgy határoztunk, maradunk még két napot a hegyekben, de elköltözünk a barlangunkból, újra természetes fényre vágytunk, vagy ha abban nem is lesz részünk, legalább kevesebbet kelljen érte fizetnünk. Találtunk nem messze egy másik helyet, ahol jóval kevesebb, 7€ volt egy éjszaka egy elvileg szintén ablak nélküli szobában (valahogy úgy tűnt, a környéken 30€ alatt nem jár ablak).🪟

Viszont elsétáltunk személyesen, hogy megtudjuk, mi a legkorábbi időpont, amikor mehetünk, és a recepciós hihetetlenül kedvesen belement, hogy mégis ablakos szobát kapjunk, ugyanazon az áron. Ráadásul már az épület is jóval világosabb volt, így tehát szimpatikusabb is, úgy már nagyon vártuk a cserét.👏

Másnap szerintem rekord sebességgel raktuk össze a táskáinkat és cseréltünk szállást. Közben a buszjegyeinket is megvettük vissza, KL-ba, mert bár tervünk még nem volt a továbbiakra, de azt tudtuk, bármit is csinálunk, az KL érintésével fog megtörténni.🥰

A cameroni utolsó két napunk kellemes semmittevésben telt, valószínűleg az úgy 110 nappal korábbi indulásunk óta az első olyan napok voltak, amiket szó szerint a négy fal között töltöttünk. Csak a boltba ugrottunk ki és Sergiot vittük el birkanyírásra, mert Bangkok óta én vágtam a haját és már nagyon sajnáltam érte.😂

Egyébként nagy erőkkel voltunk az exponenciálisan növekvő teakészletünk megcsappantásán. Szerettünk volna még néhány helyet megnézni, többek között a Boh nevű tea ültetvényét. Vettünk belőle egy kis csomaggal és bár nem életem teája, de úgy voltunk vele, adunk neki egy esélyt, hátha.☺️

Azt az információt találtunk az interneten, hogy a helyi busz elvisz az ültetvényre, ami 10 km-re északra feküdt Tana Rata-tól, de bárkit is kérdeztünk, azt mondta, vagy taxi, vagy szervezett út. Nem tudom, mivel szivatják az embereket azon a szervezett úton, de úgy 20€-ért adták. Annyit azért nem akartunk kifizetni egy olyan útért, amin már igazából voltunk. Gondoltunk arra is, hogy majd stoppal elmegyünk, de az utolsó napokban tényleg megállás nélkül esett és úgy annyira nem poén az utcán lenni.💧

Ideje volt hát továbbállni. Megérdeklődtük a buszmegállóban is KL-ba a buszjegy árát, de ugyanannyiért adták, mint online, plusz nem lehetett kártyával fizetni, váltani meg csak akkor akartunk pénzt, ha tényleg muszáj volt, főleg vidéken, ahol élből rosszabbul váltanak és a Revolut még mindig verhetetlen ezen a téren. Így megvettük online a jegyeket, ahol még az ülést is kiválaszthattuk magunknak.🙈