31.-36. nap 🇲🇾 KUALA LUMPUR

Az utolsó hetet Malajziában nem erőltettük, volt még néhány hely, ahova szerettünk volna elmenni, ezt meg is tettük, de alapvetően egy kényelmes (lusta) napi rutint vettünk fel, későn távoztunk, korán érkeztünk.😎

A hetet alapvetően a Kuala Lumpurtól és Malajziától való búcsúzkodással töltöttük. Hihetetlen, mennyire otthon éreztem magam, bármerre mentünk. Személy szerint nehéz szívvel hagytam el az országot, de hiszem, hogy még visszatérek és többet is megismerhetek belőle.🥰

Lehet, hogy az is közrejátszott abban, ahogy érzek, hogy ez volt az az ország, ahova abszolút tervek és elvárások nélkül érkeztem. Alapvetően megvan a véleményem a muzulmán vallásról, amit természetesen akceptálok, viszont attól még kicsit fenntartásokkal indultam neki az országnak, de szerencsére a modernizmus és a kínai hatás igencsak pozitív irányba billentette a mérleget.😊

Az utolsó napjainkban szívünk egy részével már a következő országban, Indiában jártunk, ahol ezúttal barátnőm is készült meglátogatni minket 10 nap erejéig. Ezért már el is kezdtük körültekintően megtervezni és megszervezni, Sergio a szállásokat, én pedig a vonatjegyeket, mert az, hogy ezúttal hárman leszünk, kicsit bonyolít a helyzeten. Úgy meg pláne, hogy ez lesz Reni barátnőm első útja Ázsiába. Egy picikét ráfeszültünk a témára.😅

Viszont továbbra is sokat sétáltunk Kuala Lumpurban, megkerestük azt a könyvesboltot, amiről Sergio talált egy képet, én pedig vagy egy órán át kerestem a pontos helyét. A bolt Chinatownban van és olyan szinten nem látni kívülről semmit, hogy többször is elmentünk mellette az elmúlt hetekben anékül, hogy tudtuk volna, egy kincset rejt.📕

Maga az épület egy régi mozi, brutál belmagassággal, ahova egy a földtől a plafonig érő könyvszekrény-labirintust húztak fel. Azt mondjuk nem láttam, hogy bárki is vett volna könyvet, nyilván mindenki csak fotózni jár oda, szerintem a többség még életében nem olvasott ki semmit.🤣

Annyira odáig meg vissza voltam a helytől, hogy kétszer is elmentünk, egyszer hétvégén, majd hétköznap is, amikor természetesen jóval kevesebben voltak.😍

Sergio talált KL-ban is egy Soeul Gardent és megbeszéltük, hogy ott ünnepeljük a szülinapomat, mert így legalább mindketten kapunk valamit. Nem nagyon szeretek ünnepelni, de ez amolyan win-win dolog, és egy jó zabára minden kifogás kiváló.🤤

Szerettem volna elmenni az Eco Parkba is, kétszer is elsétáltunk arra, először már zárva volt, másodjára pedig a magas belépődíj tartott minket vissza, turistáknak 9€ a belépő fejenként, annyira azért nem akartam bemenni.🤷🏻‍♀️

Viszont visszamentünk ehelyett a kínai templomhoz, ahol ezúttal jóval kevesebben voltak. Kuala Lumpur az egész hónapban nagyon jól viselkedett velünk szemben, igazán hálás voltam azért, hogy a zavaros Indonézia után egy ennyire kellemes, varázslatos Malajziában részeltettem.♥️

Utolsó este még fájdalmas búcsút vettünk a Petronastól, én többször el is pityeredtem. Bevásároltunk a boltunkban és a Petronas parkjába kiülve költöttük el utolsó vacsoránkat, a szökőkút-showt nézve.⛲️

Másnap délben kijelentkeztünk a hotelből, kibuszoztunk a reptérre, majd miután komoly küzdelmek árán sikerült elosztanunk a súlyokat a táskákban, teljesen nyugodtan kényelembe helyeztük magunkat, gondolván, pár méterre vagyunk csak a kaputól.🛩️

Csak amikor meghallottuk a járatunkra az utolsó felhívást, jöttünk rá, hogy fogalmunk sincs, merre van a mi kapunk és amikor megkérdeztünk valakit, azt válaszolta, a reptér másik felén, minimum 10 perc. Életünk sprintjébe kezdtünk, mert az nem lehet, hogy vagyunk akkora szerencsétlenek, hogy 6 órával hamarabb kint vagyunk a reptéren, mégis lekéssük a gépet.🤣

Természetesen rengetegen voltak, folyamatosan estem neki az embereknek, így egy idő után feladtam, teljesen biztos voltam benne, hogy buktuk a gépet, plusz Sergio jóval előrébb volt, úgy voltam vele, ha még nem ment el, majd ő intéz valamit, míg én is odaérek.😆

Kiderült, hogy ez a „last callnak” valójában az indiai változata volt és csak épp, hogy elkezdtek beszállni, szóval még mikor odaértem is bőven 20 perc volt, mire mind beszálltunk. De hé, minden jó, ha jó a vége, irány India.🇮🇳

25.-30. nap 🇲🇾 MELAKA II/2.

 Sokat sétáltunk a kínai negyedben, valamiért a szívünk mindig arra visz, ahol rengeteg új teafajtát fedeztünk fel, el is csábultunk egy pillanatra, de egyszerűen már nem fért bele több.🤣

A hőmérséklet úgy 32 fok körül volt végig, hihetetlen páratartalommal, amitől csak pihegtünk és úgy igyekeztünk áthidalni a mélypontokat, hogy be-beszabadultunk egy plázába lehűlni. Ettől függetlenül szerelem volt a város, van egy picike Hoi An hangulata, de biztos a hidak miatt.😅

Végül az előre lefoglalt 3 éjszakát megtoldottuk még kettővel, bőven ráértünk, nem volt hova sietnünk.🥰

Harmadik nap felfedeztünk egy kóreai büfét. Na? Mi következett? ÓÓÓ, igen, kétórányi zabálás fejenként 12€-ért. Sok-sok étel közül lehetett választani, de nyilván ilyenkor azokra koncentrálunk, amiket amúgy nem eszünk. Így esett meg, hogy ééén, a falusi lány a bárányhúsra vetettem rá magam, míg Sergio, a tengeri fiú a garnélakészletet pusztította.🐑

 A hely neve Soeul Garden. Míg én a bárányommal tölthető időmet maxoltam, Sergio a fagyira is rávetette magát, mert igen, az is volt. Olyan szinten sokat ettünk, hogy azt hittem, soha többé nem fogok tudni megmozdulni, de érdekes módon 2-3 óra múlva újra éhes voltam. Jó, nyilván nem csak proteint kellett volna ennem.😂

Kipróbáltunk néhány helyi lokált is, utolsó két nap pedig az érkezéskor kiszemelt csarnokba jártunk, ahol az egyik kiszolgáló nagyinak sikerült minket teljesen lenyűgöznie. Volt vagy 60 éves, a saját bódéjában főz, és tessék megkapaszkodni, mert a néni, míg az ételeket rakja össze, angolul tanul egy kazettáról. Wow.😮

Utolsó nap szóba elegyedtünk vele, megkérdezte, honnan jöttünk és merre tartunk és megköszönte, hogy képeket csináltunk a helyről azzal a céllal, hogy megosszuk az interneten. Ennyire a város szélén ugyanis már nem igazán járnak turisták. Kettesével ettük a leveseit, majd kotyogó bendővel sétáltunk tovább.🚶🏽‍♀️

A melakaiak mind nagyon cukik, mindenhol nagyon örültek nekünk. Nem tudom, miért, de valamiért Malajzia volt az első ország, ahol nem éreztem azt, hogy át akarnának minket verni. Az árakat mindenhol kiírták és ugyanazt fizettük, mint a helyiek.💲

Utolsó esténken kisétáltunk a mecsethez, mert szerettük volna ott megnézni az utolsó naplementét. Már jártunk arra korábban, de be nem mentünk, mert a part azon szakasza, ahova le szerettünk volna menni, már a mecset területéhez tartozott és nem volt nálunk semmi, amivel takarhattuk volna magunkat.🕌

A mecsethez vezető úton egy kihalt városrészre bukkantunk, Sergio szerint kiváló paintballpálya lehetne belőle, szerintem inkább a horrorfilmek kísértetvárosaira emlékeztetett, főleg sötétedés után. Szó szerint senki se járt arra. Az épületek teljesen jó állapotban voltak, a bejáratok viszont lelakatolva és az utcákon csak 1-2 őrt láttunk.🔒

A gyönyörű mecset mögött lenyugvó nap hihetetlen látványt nyújtott, pláne, amikor narancssárgára festette a cölöpökön álló mecset alatt a vizet. Kijelenthetem, hogy maláj tartózkodásunk legcsodásabb naplementéjéhez volt szerencsénk.🌇

Vissza Kuala Lumpurba a buszjegyet ezúttal nem online vettem meg, mert valamiért egy csomó plusz költséget akart felszámolni, így amikor elérkezett a pillanat, csak simán visszabuszoztunk a távolsági csarnokba és kiválasztottunk egyet az 5 társaság közül, aminek a következő busza pont 10 perc múlva indult.🚌

25.-30. nap 🇲🇾 MELAKA II/1.

Úgy 20 perccel hamarabb értünk Melakkába (Melacca, Malakka, Melaka), mint ahogy a menetrend ígérte, még úgy is, hogy késve indultunk, hála indiai sofőrünknek. Mindezt úgy, hogy az út felén leszakadt az ég és kettőt nem láttunk, helyenként pedig a vihar által kicsavart fákat kellett kerülgetnünk.🌀

Mikor beértünk a buszpályaudvarra, a sofőr hátrafordult felénk (mindig igyekszünk elöl ülni), és kérdés nélkül elmagyarázta, hogy ha átvágunk az épületen, a másik oldalon van a helyi buszmegálló, meg se fogunk ázni. Azta.🥰

Valóban, egy piaccsarnokon sétáltunk keresztül, és ott is volt az információs asztalnál néhány helyi, akik egyből mondták, melyik busszal menjünk és, hogy fejenként 2 RM-be fog kerülni, amit majd a buszon fizetünk ki. Majd szóltunk a sofőrnek, hol szeretnénk leszállni, aki kész volt értesíteni minket, ha eljön az időnk.🙃

Útközben láttam néhány Ipoh-hoz hasonló kínai étkezőcsarnokot, rögtön mondtam is, hogy azt szeretném majd kipróbálni, de végül úgy alakult, hogy csak a 3. napon került erre sor.🙂

És, hogy miért is mentünk Melakaba? Nos, én azért, mert a neten rajta volt Malajzia 5 legolcsóbb helyeinek listáján. Eredetileg ugye a Malajzia keleti részén megtalálható szigeteket szerettük volna felfedezni, de az utolsó pillanatban azzal szembesültünk, hogy a kínai újév miatt ott az árak sokkal magasabbak voltak, mint korábban és mire végetért az ünnep, már nem lett volna elég időnk mindenre, így újraterveztünk.🤷🏻‍♀️

Egyébként se volt nagy baj, mert én Balin kiszigeteztem magam, szívesebben lettem volna kicsit a szárazföldön strandolás helyett, plusz Malajzia után is kapunk majd elég strandot. Így beütöttem a google-be, mik Malajzia legolcsóbb helyei és az ötös listán volt Ipoh és Melaka.♥️

Miután mindkettőre rákerestem , szimpatikusnak találtam, így kaptak 1-1 gombostűt. Sergio a portugál múltja miatt találta vonzónak a várost. Sokáig voltak jelen, mint sok más területen is, mint például Goa-n (India),  emiatt sok városrész még mindig a portugál kultúra és építészet jegyeit tükrözi, sőt, Melakának külön portugál városrésze is van.🇵🇹

A portugálok után a hollandok és az angolok is „tiszteletüket” tették itt és ahogy az már csak szokva volt, a város történelmét végül az angolok írták meg.☺️

A város kicsikét modernebb, mint Ipoh és jóval több a turista, de még mindig nem sorolnám az elviselhetetlenül sok kategóriába. Miután leszálltunk a buszról, csak kicsit kellett kérdezősködnünk, hogy megtaláljuk a hotelt, amitől eleinte picit tartottam, mert eléggé lepukkant környéken volt, a házak 90%-ába be nem tenném a lábam. Szerencsénk volt, mert a szomszédunk, a katolikus templomon kívül a mi hotelünk volt az egyetlen új épület.🏠

Berendezkedés után pont annyi időnk maradt, hogy keressünk valamit enni és sétáljunk egyet a városban. Később, ahogy minden este is, a recepción teázgattunk, kiélvezve a korlátlan teavizet és az internetet, ami természetesen csak ott működött.🫖

Melaka nem bővelkedik látnivalókban, következő nap gyakorlatilag be is jártuk a nagy részét, Mint például a Santiago Kapu, amit kiváncsiságból meglestünk a térképen és valóban Santiago felé néz (1.kép).🏰

Igencsak bővelkedik szép épületekben a város, amit egy kanális szel ketté, menetrendszerűen közlekedő komppal. Sok-sok szép híd ível át rajta, amitől egy kicsit Velencében éreztem magam.🌁

22.-24. nap 🇲🇾 KUALA LUMPUR

Ahogy elindult a busz, be is ájultam, csak a határon ébresztett fel Sergio, hogy le kell szállnunk. Szerintem a két határ közt is aludtam néhány percet. Ahogy a második kontrollt is letudtuk – természetesen minden gond nélkül -, mindketten mély álomba zuhantunk és csak Kuala Lumpurban tértünk magunkhoz.😴

Ekkor még igencsak korán volt, úgy hajnali 5 és még sötét, a buszok, metrók se jártak még. Az első buszig még volt úgy egy óránk, amit egy KK közértben vártunk ki. A terv az volt, hogy elsétálunk a KTM (távolsági metró) megállójához, felszállunk az első metróra és kimegyünk a Batu Caveshez megcsinálni azokat a bizonyos tömeg nélküli fotókat, majd a következő vonattal vissza.Ⓜ️

Azonban a KTM-hez érve konstatáltam, hogy az első vonat, ami kimegy a Batuig csak 8 körült ért volna ki velünk. Erre az égvilágon semmi energiám nem maradt, így lefújtam a progit és mentünk egyenesen a hotelhez, ahol nyilvánvalóan még túl korán volt ahhoz, hogy megkapjuk a szobánkat.🥱

Mentünk is automatikusan a recepció kanapéjához (mint mindig minden hasonló esetben), és lefeküdtünk aludni. 9-kor ébresztett a recepciós, hogy ha nem zavar minket, hogy másik szobát kapunk, mint amit eredetileg szerettünk volna, már most is felmehetünk aludni. Az a másik szoba nem volt annyira világos, mint a korábbi, mert a belső udvarra nyílt, viszont közös ágyat kaptunk, míg korábban két egyszemélyeset és egyébként se terveztünk semmi mást csinálni a következő 24 órában, mint aludni.😴

A következő 3 napot azzal töltöttük, hogy megpróbáljuk valahogy összeszedni magunkat a kétnapos szingapúri bioritmusgyilkolás után. Azzal kezdtük, hogy megint mostunk egyet, mivel ismét ugyanazt hordtuk két napon keresztül (üdv a hátizsákosok világában). Amíg a mosásra vártunk, megtanítottam Sergiot römizni, és egyenesen imádta. Tuti van magyar vér az ereiben.🇭🇺

Majd belapátoltunk egy hatalmas adag KFC csirkét, ami egyikünknek sem ízlett különösebben, de legalább már tudjuk, hogy többet azt sem kell erőltetni. KL ikertornyában, a Petronasban felfedeztünk egy élelmiszerboltot, ahol egész és fél grillcsirkét lehet venni 20 RM-ért, ha pedig este 7 után megyünk, 13-ért kirakják. Ezen kívül salátabüféje is van, ahol magadnak pakolod össze a salátát öntettel, majd súlyra fizetsz. Gyakorlatilag beköltöztünk abba a boltba és kétpofára ettük a pipisalinkat.🐓

Ezen kívül hatalmasakat aludtunk, a fennmaradó időben pedig ipari mennyiségű teát fogyasztottunk. Egyik nap kimetróztunk egy bevásárlóközponthoz, ahol Sergio öccsének vettünk freak anime kártyákat, vagy miket, és ha már úton voltunk, csináltunk pár menő képet is.📸

Malajziában már csak egyetlen uticélunk maradt. Lett volna többre is idő, de nem akartunk rohanni, kicsit behúztuk a féket, rohantunk eleget.😌

Online megvettem a jegyeket a hét végére Melakába, maláj utunk utolsó állomására. A busz a TBS-ről indult.🚌

20.-21. nap 🇸🇬 SINGAPORE II/2.

Hiába mondtuk, hogy nagyon szívesen kisétálunk, ha megengedik, megerősítették, hogy az tilos. Mentünk hát a főncihez, mondja meg ő, mit kell tenni. A góré két másikkal kezdett el tanácskozni, mi a megoldás, még méterekről is látszott a tanácstalanság az arcukon. Szerintem életük rejtvényét adtuk fel nekik.🤣

Majd emberünk előállt a farbával: menjünk oda a kint várakozó emberkékhez és kezdjük el sorra kérdezgetni őket, hátha valaki hajlandó nekünk pénzt váltani. WTF?! Vörösödő fejünket látva valószínűleg levette a „ezt te sem gondolod komolyan” gondolatunkat és módosított, az alkalmazottai keressenek nekünk egy buszsofőrt, aki hajlandó maláj pénzt elfogadni.😅

Csórikáim szaladtak busztól buszig, nagyon szerettek volna segíteni nekünk, szerintem még sose volt ilyen izgalomban részük. Az egyik többször is visszajött, hogy nem, még mindig nem, de végül – figyelem – talált nekünk egyet, aki hajlandó volt minket INGYEN elvinni a végállomásig, ami csupán néhány metrómegállóra van a központtól.🤗

Ekkor már úgy reggel 6 volt, épp kelt fel a nap, de egyébként még sötét volt. Szingapúrban a tömegközlekedésen még mindig kötelező a maszk viselete, egyéb helyeken opcionális. A metróállomáson, ahol a busz kitett minket próbáltunk jegyeket venni, de nem igazán jöttünk rá a nyitjára, ezért mentünk egyenesen a pénztárhoz, ahol a pasi közölte, hogy bocs, de ma reggel valamiért nem működik a számítógép, így nem tudunk jegyeket venni, de beenged minket ingyen, csak majd szóljunk a másik oldalon, hogy engedjenek ki.😆

A belvárosban szálltunk le, majdnem a parton és hatalmasat sétáltunk. Először Szingapúr jelképéhez mentünk, ami egy haltestű, oroszlánfejű szobor. Szingapúr az egyetlen ország Ázsiában, ahol teljes nyugalommal iható a csapvíz, mert a tengerből nyert vizet alakítják át ivóvízzé és azzal látják el az egész országot, melynek úgy 5,5 millió lakosa van, akiknek a harmada bevándorló.🇸🇬

A kikötőből átsétáltunk a Fort Canning parkba, ahol szerettem volna egy képet lőni egy helyről, amit az Instagramon láttam. Maga a park is megér egy misét egyébként, már kora reggel tele volt sportolókkal. Alapvetően ledöbbentem azon, milyen sportosak a helyiek. Mivel később elviselhetetlen a hőség, már kora reggel kint vannak az utcákon és futnak.🏃🏽‍♂️

Miután majd’ egy órát vártunk, hogy megcsinálhassuk a képünket, mert már akkor, kora reggel is nevetséges sor állt ahhoz képest, hogy nem is egy nagy valamiről volt szó.😅

Onnan visszasétáltunk a kikötőhöz, azon belül is a Garden by the Bayhez, ahol megnéztük az ikonikus „gombákat”. Tippem sincs, mire akarnak egyébként hasonlítani, nekem gombák. Eredetileg arra voltak hivatottak, hogy az esővizet fogják fel, de ma inkább egy turisztikai látványosság, szinte vidámparkot rittyentettek belőle.🍄

Ezután elkezdtünk befelé sétálni, a belvárosban megnéztünk néhány kínai templomot, köztük azt is, ahol elvileg Buddha egyik fogát őrzik. Keresztülsétáltunk a kínai negyeden, hála az égnek, hogy nem volt nálunk pénz, mert az egész világot fel tudtam volna vásárolni.🧧

Keresztülsétáltunk az egész városon, egészen Sergio barátjának a lakásáig, ami így utólag annyira nem tűnik jó ötletnek, mert az út hosszú volt és nagyon megizzadtunk, majd az utolsó 1km-en szarrá áztunk.🌧️

Sergio barátja egy hatalmas komplexumban lakik, és amikor meghallotta, hogy megőrülök mindenért, ami kínai, rögtön tudta, hogy menjünk enni. Egy kínai étteremben ettünk mindenfélét, a nagy részéről fogalmam se volt, micsoda, de egy biztos, életem kacsáját ettem.🤤

Vacsi után kirakott minket a központban, hogy megnézhessük a szökőkútshow-t, mielőtt kisétálunk a buszunkhoz. Séta közben sikerült a bulinegyedet és az arab negyedet is felfedezni.🪩

A busz irodájában elpanaszkodtuk, hogy elhagytak minket a határon, ennek újbóli megtörténését elkerülendő pedig felajánlották nekünk, hogy átváltják a jegyünket az eggyel korábbi járatra, így ha megint gond adódna, felszállhatunk a következő és egyben utolsó buszra.🤣