4. nap 🇰🇬 ALTYN ARASHAN

Mint említettem, Kirgizisztán nincs éppen tömve turistákkal, így amikor másnap megindultunk a szállásról, halvány fingunk nem volt, mi vár ránk a következő 3 napban. Nekem még annál is kevesebb. Egy dolgot megtanultam egy életre. Soha többet nem fogok nekiállni hegyet mászni úgy, hogy előzetesen nem keresek ki minden egyes információt, amit csak fellelhetek.ℹ️

A 350-es busszal utaztunk 13 km-re Karakoltól, az Ak-Suu nevű településig. Nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy jó a busz száma, azt pedig, hogy hol van a megálló, csak nagyjából belőttük, mégpedig úgy, hogy nemes egyszerűséggel elsétáltunk arra az útra, ami elvileg oda vitt. Majd leintettük a 350-est és megkérdeztük, helyes-e az irány. Az volt.🧭

Ahol a busz lerakott minket, 15 km-t sétáltunk hegynek fel Altyn Arashanba, ami körülbelül 6-700 méteres szintemelkedést is jelentet (2440m). Az út szinte végig egy patak mentén vezetett, a táj pedig hihetetlenül gyönyörű volt. Nagyjából 5 óra alatt tettük meg az utat, kényelmes tempóban, elszotyizgatva, fényképezgetve.🌻

Az nem kifejezés, hogy éppen időben érkeztünk meg célunkhoz, mert a vihar, aminek előjeleit már 2 órája láttuk, pont a szállás kapujában ért el minket, és 5 perccel azután, hogy beléptünk az ajtón, már 3 cm átmérőjű jégdarabok hullottak az égből.🧊

Pont, amikor megérkeztünk, ültek vadi-új társaink asztalhoz, 4 francia - két korzikai hölgy és egy párizsi pár. Érdekes módon szinte mind beszéltek spanyolul, amivel meg is dőlt a sztereotípia, miszerint a franciák nem beszélnek nyelveket. Plusz Sergio kicsit megvillantotta francia tudását, amivel engem úgy, ahogy voltam, sikerült is lenyűgöznie. Eredetileg úgy terveztük, hogy jurtában fogunk lakni és egyébként volt is egy jurta, ha nagyon akartunk volna, simán aludhattunk volna benne, de annyira hideg volt, hogy inkább nem akartam.🏕

A szállás egy 6 szobás faház volt ebédlővel. Voltak sokágyas szobák is, a mienk kétágyas volt. Olyan hideg volt, hogy több teát ittam, mint valaha, pedig előtte is azért szép mennyiséget fogyasztottam. Áram azon a magasságon akkor van, ha csinálsz és ők vízenergiás generátorokkal oldották ezt meg. Internet természetesen nem volt, a tulaj azt mondta, hogy valahol feljebb van egy kábel és ha felmegyünk és szép az idő és még szerencsénk is van, tudunk fogni netet. Természetesen fűtés se volt és ha azt mondom, hogy Karakolban befagyott a mindenünk, akkor az semmi ahhoz képest, milyen hideg volt a hegyen, ahol egyébként – bár már május volt – néhol még hó is volt. Így folyamatosan ment a hagyományos fatüzelésű, multifunkcionális kályha, amivel fűtöttek, vizet forraltak és reggelit készítettek.♨️

Sokat mondjuk nem ért és nagyjából 3-4 méterre a kályhától már olyan hideg volt, hogy attól féltem, hogy letörnek a fogaim a vacogástól, viszont a tulajdonos hölgy látta, hogy mennyire szenvedek és adott nekem egy csomó extra takarót. Aztán elmesélték azt is, hogy zuhanyzáshoz meleg víz nincs, csak hideg, az is kint, az épületen kívül, mondtam is rögtön, hogy semmi baj, én nagyon jól elleszek három napig fürdés nélkül, köszönöm szépen, legalább melegít a kosz.🚿

Rögtön érkezés után beszédbe elegyedtünk mindenkivel és a tulajdonos lány elmesélte, hogy előző nap megszállt nála néhány hegymászó, akik felmásztak az Ala-kül tóhoz, ahova mi másnap készültünk és mesélték, hogy még be van fagyva. Én ott nagyjából le is jöttem mindenről, de nem úgy a lovagom, aki erre közölte, hogy az nem is baj, mert őt amúgy sem a tó érdekli, hanem a kilátás a tó melletti hegyről. Oké.🏔

3. nap 🇰🇬 KARAKOL

Ezen a napon fogtunk egy marshrutkát és elutaztunk Biskekből Karakolba. A terv az volt, hogy Karakolban megszállunk egy éjszakát, másnap felmászunk Altyn Arashanba, onnan szintén csinálunk egy egynapos túrát egy Alakul nevű tóhoz, aztán visszaereszkedünk, megpihenünk Karakolban és majd meglátjuk, hogyan tovább.🐟

Nem nehéz egyébként fuvart találni Karakolba. Mivel nem túl sok turista-célpontja van az országnak, nagyjából két irányba megy az összes busz. Abból az egyik Karakol, ami az Iszik köl nevű tó partján helyezkedik el. Az út 6 órás volt és nagyjából 6 Euróba került (500 Som) Tény, hogy van ennél költségesebb módja is az utazásnak, német barátainkat 200 Euróért vitték át Karakolba és lovakkal fel a hegyre, majd le, mi annál kicsit merészebbet léptünk és mindent egyedül intéztünk, vezető nélkül. Még azt is sikerült elérnünk, hogy a buszon elöl üljünk, amit egy kicsit megbántam később, mert a sofőr láncdohányos volt, úgyhogy passzívan nagyjából egy dobozzal elszívtunk, mire Karakolba értünk.🚬

Karakol körülbelül 1780 méteren fekszik, amikor megérkeztünk, rögtön meg is éreztük a szintkülönbséget (Biskek – 800m). A hőmérsékletkülönbség is figyelemreméltó volt, minden létező meleg ruhadarabomat magamra aggattam, aztán úgy kimelegedtem, míg a világmindenséggel a hátunkon a szállásra értünk, hogy sorra kapkodtam le magamról mindent. Karakolban nincsenek magas épületek. Nincs csúcsszuper rezort, sem csilliárd csillagos hotelek. Mi egy családi házban foglaltunk szállást. Alapvetően jellemző Kirgizisztánra, hogy vidéken főleg olyan szállások vannak, amik családi házakban vannak kialakítva, így sokszor magával a családdal tudsz étkezni, ami roppant érdekes, viszont nyelveket nem nagyon beszélnek, úgyhogy itt is a kézzel-lábbal mutogatás működött.🤨

Mint kiderült, nagyjából a hegymászó-szezon előtt 3 héttel érkeztünk, éljen a tájékozatlanság, és olyan hideg volt, hogy ahogy megérkeztünk, azzal a lendülettel kapcsoltattam be a fűtést a szálláson. Saccperkábé 10 fok volt. Az azt jelenti, hogy 30 fokkal volt hűvösebb, mint ott, ahol azelőtt egy hónappal voltunk… Ez az információ azért volt mulatságos, mert amikor raktam össze a hátizsákom, Sergio az összes meleg ruhámat kiszóratta velem és csak keveset hagyott magammal vinni, mondván, nem lesz rá szükséged, feleslegesen cipelnél plusz kilókat egy évig. Nem cipeltem.🧣

Viszont a család nagyon cuki volt, kaptunk tőlük mindent, amivel teát tudtunk magunknak készíteni és még a konyhát is használhattuk, így bevásároltunk egy csomó zacskós levest. Plusz, még azt is sikerült velük lebeszélni, hogy hadd hagyjuk a cuccaink 70 %-át náluk megőrzésre, mivel a következő 3 napra csak a legszükségesebbeket szerettük volna magunkkal vinni, utána viszont újra szükségünk volt a szobára. Ingyen és bérmentve megőriztek nekünk mindent az utolsó zokniig.👨‍👩‍👦

2. nap 🇰🇬 BISHKEK

Mivel tudtuk, hogy vissza fogunk térni a kirgiz fővárosba, nem nagyon vittük túlzásba a városnézést, mondjuk nem is nagyon tehettük volna, mert nah… Mondjuk úgy, az emberek nem Biskekért látogatják az országot. Nem is nagyon értettük később, amikor együtt utaztunk egy egyesült államokbeli sráccal, beszélgettünk és megkérdeztük, tetszett-e neki Kirgizisztán. Hááááát jaaaa amúgy igen, mondhatjuk. Hol voltál? Biskekben. Ja, oké.🙄

Első megállónk a buszpályaudvar volt, ahol próbáltunk valamiféle szállítóeszközt találni másnapra az ország keleti részébe. Kirgizisztánnak elvileg van vasútja, de inkább ne is próbálkozzon vele senki. Buszaik vannak és taxik, a különbség, hogy a buszok sem igazi buszok, hanem 10-15 személyes kisbuszok, amik nem kötött menetrend szerint indulnak, hanem amikor megtelik. És persze, mivel többfelé osztódik az összeg, jóval olcsóbb a taxinál.💲

Egyébként itt is lehet fizetett útra menni, ha valaki annyira nem vállalkozó kedvű, hallottunk mindenféle horror összegeket 80-200 dollárig. Mi ezt annyira nem éreztük, mentünk szépen a magunk feje után, ahogy mindig, nem is került összesen se ennyibe a 10 napunk az országban.🤷🏽‍♀️

A kirgiz buszokat egyébként Marshrutkának hívják, Sergio mindenfelé következetesen Matrjuskának nevezte őket, meg is kaptuk érte a mosolyokat. Természetesen itt is voltak olyanok, akik megpróbáltak lehúzni minket, de igyekeztünk minél több infót leszedni a netről (nem éppen egyszerű) és azokhoz az összegekhez ragaszkodni, amiket találtunk.🙃

Persze, itt is van egy kommunista tér, aki még nem látott őrségváltást, annak még a műsor is érdekes lehet, láttunk zsinagógákat. Kinéztünk a helyi piacra is, mert ugye nekem az már szinte kötelező, volt egy finom józsefvárosi kínai jellege, de az igazi, ételes piac nagyon autentikus volt. Természetesen egyértelmű volt, hogy turisták vagyunk, így a világ összes árusa velünk akarta megkóstoltatni az áruját. Ismét.🥧

Hazafelé sétálgatva még a cirkuszba is bementünk, mert megtetszett az épület és mivel hogy-hogy nem, az ajtó nyitva volt, besurrantunk. Pont egy műsor ment, a Szépség és a Szörnyeteg – kirgizül. Sajnos már majdnem vége volt, mire megérkeztünk, de így is érdekes volt meghallgatni a mese betétdalát a saját verziójukban.🧚‍♀️

1. nap 🇰🇬 BISHKEK

Este 8 körül indultunk a busszal Taskentből Biskekbe. Az út több szempontból is említésre méltó, először is, mert sose lesz a buszos utazás a kedvencem, rohadt kényelmetlen és mindig van valaki, aki olyan hangosan horkol, hogy mindegy hol ülsz, nem alszol tőle. Másrészt azért, mert nem volt közvetlen busz Üzbegisztánból Kirgizisztánba, így Kazahsztánon keresztül utaztunk Biskekbe, azaz egy éjszaka alatt kétszer is határt léptünk át. Ez volt életem első buszos határátkelése. 🇰🇬

Így nagyjából 15 órán át tartott az út, mert mindkét határnál körülbelül két órán át tartott, mire továbbengedtek minket. Ahogy már korábban is írtam, valamiért egyik rendszer sem kedveli a magyar útlevelem, a kazah-kirgiz határon ráadásul volt egy 5 perc, amikor azt hittem, vissza fognak fordítani, mert nem nagyon tudtak velem mit kezdeni. Hosszas vitatkozás, némi külső segítség és két helyi tolmácsolásával végül sikerült elmagyarázni, hogy tényleg csak turista vagyok és Magyarország tényleg létező hely és elengedtek.🛂

Szerencsére Biskek alig egyórányira volt a határtól, így onnan már hamar megérkeztünk és mivel a hotel nagyjából 500 méterre volt a buszmegállótól, gyorsan kómába is zuhantunk arra a napra. Valahogy benéztük a dátumot és rossz napra foglaltunk szobát, de a recepciós lány egy nagyon cuki önkéntes azerbajdzsáni lány volt és megoldotta a problémát.🕞

A szállás egy jó kis nomád hotel volt közös helységekkel, ahol esténként összegyűltünk a többi utazóval és beszélgettünk, azaz információt gyűjtöttünk. Valamiért Kirgizisztánban nehéz volt a netről bármit is megtudni, úgyhogy sokat kellett kérdezősködni és néha a szerencsére is játszottunk. A hotelben összeismerkedtünk egy német párral, egy pakisztáni fiúval, egy olasz lánnyal, két francia sráccal, egy német lánnyal és ugye mi képviseltük a spanyolokat és a magyarokat. Érdekes volt, ahogy a teljesen különböző (szinte ellenséges) kultúrák összeülnek és viccelődnek egymáson, felhozva a sztereotípiákat.☺️

Egyébként a kirgizek más emberekhez való hozzáállása már az első nap lenyűgözött, roppant dicséretesnek mondanám. Bementünk a legnagyobb boltba, amit csak találtunk venni néhány dolgot és valahogy zavar kerülhetett a fejünkbe, vagy csak a feliratokból nem tudtunk elég információt összeszedni, mindenesetre vettünk egy csomó akciós árut, amik végül mégsem voltak akciósak. Amikor ezt megemlítettük a kasszás néninek, kézzel-lábbal mutogatva elmagyarázta, hogy ami akciós, az csak azoknak, akik az üzlet törzskártyájával rendelkeznek, de ahelyett, hogy annyiban is hagyott volna minket – elvégre mi tévedtünk – simán feltartóztatva a sort csinált nekünk egy kártyát és még a vásárlásunkat is sztornózta, hogy megkaphassuk a kedvezményt.🛒

Miután Üzbegisztánban heteken át csak nehéz és zsíros ételeket ettünk, bevallom őszintén, én vágytam valami nem helyire, valami ismerősre. Így Biskekben csak Kfc-t ettünk. Mivel amúgy is a hegyekbe készültünk, ahol a terv szerint jurtában alszunk és azt esszük, amit a helyiek, részemről nem járt nagy lemondással két napig csirkét enni és nem a helyi ételeket.  Tehát a Kfc-ben ettünk és amikor szóltam, hogy bocsi, de én nem csípőset szeretnék, minden gond nélkül kicserélték nekem, még a száját se húzta el senki. Ezt nevezem én hozzáállásnak.🐓

Mivel 3 héttel azelőtt még nem tudtuk, hogy Kirgizisztán lesz a következő állomásunk és abszolút spontán volt az ötlet, hogy hát akkor vegyük be ezt az országot is, nem nagyon terveztük meg, mit fogunk csinálni, sem pedig azt, hogy mennyi ideig maradunk, hivatalosan 60 napot töltethetünk el vízum nélkül.🇰🇬

Kirgizisztán (is) egy posztszovjet ország, ahol mintegy 6 millióan laknak egy akkora területen, ami a duplája Magyarországnak, a lakosság hatoda pedig a Dunaújvárosra emlékeztető fővárosban, Biskekben él. Kirgizisztán pénzneme a Szom, hasonlóan, mint Üzbegisztánban, 1 €-ért 83 Szomot kaptunk májusban.💶

Számomra Kirgizisztán egy kicsit szomorú volt, kicsit avítt, és nagyon kommunista. De nyilván nem azért jöttünk, hogy a városokban szomorkodjunk, hanem, hogy a gyönyörű hegyeit csodáljuk, abban márpedig nincs hiány. Az ország szinte teljes területe hegyvidék. Voltak kétségeim azt illetően, vajon fel vagyok-e erre készülve, de ugye a puding próbája az evés és amíg nem próbáljuk, nem tudhatjuk. Nos, már tudjuk. És nem, nem voltam rá felkészülve.🙄

 

19-21. nap 🇺🇿 TASHKENT

Végre elérkezett az utolsó nap és egyben száműzetésünk vége. Délután 4-kor indult a vonatunk vissza Taskentbe, ami nagyjából 15€-ba került (persze osztályonként változó). Szép szerelmem ahogy szokott, zombi módra mély álomba zuhant amint lement a nap, én meg nyitott szemmel vizsgáltam a plafont és kiolvastam a világ összes könyvét. Reggel 8-kor érkeztünk meg egy kis meglepivel, ugyanis a vonat nem oda érkezett, ahonnan bő két héttel azelőtt indultunk, hanem a város másik felébe.🫢

Feltaláltuk magunkat, mint mindig, elslattyogtunk a legközelebbi buszmegállóba és addig kérdezősködtünk, míg találtunk egy buszt, ami nagyjából abba az irányba vitt minket, amerre a hotel volt. Amikor már elfogadható közelségbe kerültünk a hotelhez, leszálltunk.🚐

Olyan éhes voltam, hogy azt hittem, helyben felfordulok és a korábbi taskenti reggelikről álmodozva kérdeztem Sergiot, hogy szerinte kapunk-e belőle annak ellenére, hogy elvileg még nem jár nekünk? Tudtuk, ha a mi fantasztikus, csodálatos recepciós lányunk szolgálatban lesz, mindent megkapunk, amit csak szeretnénk. Mivel amikor először jártunk Taskentben, előre tudtuk, hogy néhány hét múlva visszamegyünk, elkértük a lány számát, hogy vele intézhessük majd a szobát, így már tudta, hogy érkezünk. Mire megérkeztünk már szolgálatban volt és meg is kaptuk a korábbi szobánkat, majd szólt, hogy nyugodtan menjünk le reggelizni. Azóta is imába foglaljuk a nevét.🙏

Szokásos módon az első napot végigaludtuk, este pedig rohantunk a korábbi éttermünkbe bárányt (is) enni, amiről már hetek óta álmodoztunk.🍗

Másnap sikerült jegyet vennünk a következő napra a buszra Kirgizisztánba, így már csak egy teljes napunk maradt Üzbegisztánban. A buszunk este 8 körül indult utunk következő állomására, Biskekbe és elméletileg 13 órás volt. Gyakorlatilag viszont, mivel Kazahsztánon áthaladva tettük  meg az utat, a dupla határátlépés miatt majdnem 15 órát utaztunk.🇰🇬

 

15-18. nap 🇺🇿 KHIVA

Ébredés után terveztünk végre szállást cserélni, ami gyorsabban történt, mint terveztük, mert – miért is ne – rátettük a koronát a barlangi 3 napunkra és áramszünetre keltünk. Így vaksötétben kellett összeraknunk a táskáinkat és elhagyni a hotelt. Úgy tűnt, aznap az egész városban áramszünet volt (az óvároson kívül), mert az új szálláson sem volt áram még vagy órákig, úgyhogy még a számítógépben sem sikerült megnézniük, milyen szobát foglaltunk, adtak nekünk egyet, hogy később, ha lesz áram és esetleg tévedtek, kicseréljék.  De minden rendben volt, megtarthattuk a szobát és a már lefoglalt 2 éjszakán túl további 2-t maradtunk, mindezt 16€ per éjszaka áron, reggelivel együtt. Kicsivel olcsóbbra sikerült, mint az előző, mert közeledtünk a szünet végére és már nem voltak új foglalások.🛌

Aznap akkora hőség volt, hogy amikor végre megkaptuk a szobánkat ledőltünk és vártuk, hogy kicsit hűvösebb legyen. Vigyázz mit kívánsz, mert az égiek teljesítik. Hatalmas zuhét kaptunk éppen akkor, amikor indultunk volna a városba, így lepihenhettünk újabb két órára. Viszont mivel az utca, ahol az új szállásunk volt még nem készült el, óriási sártengerré változott az egész környék és mivel napi szinten esett 1-2 órát, fel se száradt az ott-tartózkodásunk alatt.🌧

Az utolsó négy napon vettük csak igazán lazára a figurát. Mivel már mindent láttunk, kétszer is, plusz még a sivatagot is megjártuk, szállást is cseréltünk, már igazán nem volt semmi dolgunk, egész nap sétálgattunk és vártuk, hogy múljon az idő. Órákat töltöttünk annak a hotelnek a teraszán, ahol ingyen netezhettünk és bejártuk újra és újra a belvárost. Persze minden nap felfedeztünk valamit, amit addig még nem láttunk. Eredetileg ha Khivába mész és veszel egy City Cardot, azzal bemehetsz a város összes múzeumába. Mi nem vettük ezt meg, mert jártunk már elég múzeumban, viszont egyes helyekre sikerült besurrannunk, eljátszva az ütődött turistát, akinek fogalma sincs arról, hogy itt fizetni kell.💳

Itt is van egy torony, ahova szintén fel lehet menni ezzel a kártyával, minket nem engedtek fel, fizetni pedig nem akartunk emiatt, mert annyira nem lett volna megérős, felmásztunk minden épületre, ahova tudtunk és nem hiszem, hogy többet láttunk volna abból a toronyból. Mindenesetre megpróbálkoztunk újra az Instás turizmus kontakttal, de mivel alapvetően ebbe a toronyba fel lehet menni, nem igazán akart segíteni ingyen feljutni. Annyira nem volt fontos, egy próbát mindenesetre megért.🗼

14. nap 🇺🇿 KARAKALPAKISTAN

A napot kolumbiai barátaink társaságában töltöttük az Aral sivatagban. Együtt reggeliztünk, a taxi pedig délben vett fel minket a ház előtt. Eredetileg úgy szólt a túra, hogy 3 óra oda az út, 3 óra vissza, plusz, amit nézelődéssel töltünk. 7 várromot nézünk meg a sivatagban, 7 körül már otthon is vagyunk. Ehhez képest volt vagy este 9, mire visszaértünk és a hetedik romot inkább elengedtük, mert a szebbeket már úgyis láttuk és nem akartunk még később hazaérni. Barátaink másnap reggel repültek tovább és még vacsizni is akartunk lefekvés előtt.🇨🇴

Mivel Sergio minden úton rosszul lesz, ha nem elől ülhet, így halkan bocsánatot kért már előre, majd elfoglalta helyét, engem pedig hátra beraktak középre, mivel én foglaltam el a legkevesebb helyet. Izgis volt 3 oldalról venni a spanyol adást. Így már nem maradhattam ki a beszélgetésekből és merülhettem bele a könyvembe, ahogy szoktam, és ahogy eredetileg terveztem. Viszont megérte, mert a srácnak könyvesboltja van Kolumbiában, így a téma adott volt.📕

Az üzbég sivatag, Karakalpakisztán Üzbegisztán autonóm területe, melyet délről Türkmenisztán, északról és nyugatról pedig Kazahsztán határol.🇺🇿

Az első három helyszín, amit meglátogattunk inkább volt rom, mint vár, nem is nagyon voltunk biztosak benne, hogy jó helyen járunk-e és egy idő után abban sem, hogy a sofőr tudja-e egyáltalán, mert úgy tűnt, többet megyünk mellé, mint amennyit a megfelelő úton.🤨

Ami viszont igazán szép volt és megérte érte végigkocsikázni a napot, az az utolsó kettő vár volt, amik miatt simán belevágnék még egyszer. Útközben belefutottunk néhány jurtába is, ahol azokat a turistákat szállásolták el, akik azért fizettek, hogy egy éjszakát a sivatagban, jurtában tölthessenek. Úgy amúgy annyira nem nehéz túlélni az éjszakát, ha légkondicionált jurtában alhatsz, all inclusive ellátással.⛺️

Az utolsó várat végül skippeltük, egyrészt, mert a sofőr elárulta, hogy a tutkót már láttuk, másrészt pedig, mert már benne voltunk a naplementében és úgysem láttunk volna sokat. Plusz kicsit bennünk volt a para is, hogy a sok mellékvágány után mennyit utaznánk feleslegesen a jól tájékozódott sofőrünknek köszönhetően.🌅